Leinweber Olivér már az elődöntő után húsz perccel közölte, hogy ő már letette maga mögé az amerikaiak elleni vereséget – innentől csak a bronzmeccs számít. Már csak az volt a kérdés, hogy a többiek miként vannak ezzel, meg a horvátok hogyan teszik túl magukat a spanyolok elleni meccsen. Elvégre ők U19-es Európa-bajnokként indultak neki hazai medencében a tornának, a negyeddöntőben 3-8-ról jöttek vissza a görögök ellen, pénteken viszont kettővel mentek a hispánokkal szemben, hogy aztán belefussanak egy 0-4-es szériába az utolsó negyedben, amivel elballagott a meccs.

Rutinos mesterük, Zoran Bajic mindenesetre a fehérsapkás kispadra huppant le, amelytől nem messze a mi kapitányunk, Nagy Sándor készítette elő a parton a fejfedőket… No igen, ő az elmúlt szezon nagy részét a Mladost edzőjeként ezen az oldalon kezdte, nemsokára fel is tűnt neki, hogy ma a másik oldalon kezdenek, és a közönség néhány tagjával nevetgélve állapították meg, mekkora úr a megszokás hatalma.

Ennyi előjáték után az élő játék nem indult rosszul: bár az első fórunknál a blokkban akadt el Varga Vince bombája, aztán kibekkeltük az első hátrányt, majd a következőnél épp annyira puhultak le Leinweber Olivérről, hogy bezúzza kintről az elsőt. Aztán újabb jó védekezések után a következő előnyt Nagy Zalán vágta be hátulról, három perc után mentünk kettővel. Szabó Gergő védett egy átlövést, Leinweber következő lapos bombáját viszont érezte Cubranic, ebből meg elindultak és ötösig mentek, így a negyed felénél meglett az első góljuk.

A hazaiak kapusa mindenesetre jobban nyúlkált a labdák után, mint az első csoportmeccsünkön, amikor 7/0-val indult, nálunk viszont Curkovic labdája bepattant Szabó kezéről, a következőnél pedig fórt kaptak és azt a falból fejezték be, avagy három gólt szereztek zsinórban. Sajnos, Balogh labdáját is védte Cubranic hátrányban, míg ők simán kihasználták az övékét, a blokk mögé belőve, így az első három perc 2-0-jára egy 0-4 jött, ami erősen hasonlított az amerikaiak elleni zárórész döntő fázisára. Itt persze bízhattunk abban, hogy összekapják magukat a srácok a folytatásra – idő volt, akarat is nyilván, a koncentráció szintjén kellett emelni.

Nem folytatódott jól, centerbejátszásra sem kaptunk ítéletet, átellenben labda nélküli kiállítás jött, és ezt sem tudtuk megszűrni. Egy hátrányt végre megúsztunk, aztán Benedek maradt kissé üresen a szélen, miután mindenki ráesett Leinweberre, de a kapufa éle kisegítette a hazaiakat. Aztán Varga Vince labdájára is odaért egy kontraféleség végén Cubranic, aki sajnos pont most védett olyan formában, amivel tavaly Eb-t nyertek (8/6), és még egy lefordulásra is jók voltak. Nagy Sándor időt kért 2-6-nál, elvégre immár 0-6-os szériában voltunk, kilenc és fél perce nem lőttünk gólt. Elöl azonban sehogysem találtuk a jó megoldásokat, és hiába jött be Szitás Dávid, Jerkovic balkezes átlövése is mögötte kötött ki.

A rémes szériát végül Varga Vince törte meg, fórból lőtt kapufás pipát, 10 és fél perc után találtunk be ismét – Leinweber viszont ezúttal nem lelte úgy az irányzékot, mint eddig, 5/1-nél járt. Azaz hiába volt két sanszunk, hogy visszább kapaszkodjunk, végül a horvátok legjobbja, Pavlic zúzott egy újabbat kintről. Ez nagyon nem hasonlított az előző meccsünkre, sem elöl, sem hátul – csipetnyi jó hír gyanánt kaptunk egy ötöst egy előnyben, amit Leinweber a hálóba küldött. A maradék 28 másodpercben egy összeakaszkodásból videózás lett, de a vérző horvát orr ellenére is maradt a szimpla fór – Szitás pedig védett, bár így sem festett jól az összkép 4-8-nál. Pontosabban és hatékonyabban lőttek (14/8 v 18/4) – maradt a remény, hogy ugyanúgy visszakapaszkodunk, ahogy ők még múlt vasárnap a csoportkörben, amikor mi vezettünk 7-3-ra, aztán feljöttek 8-8-ra.

Két jó Szitás-védéssel és két hátrány kibekkelésével indult a harmadik rész, viszont Balogh is blokkot lőtt aztán a mi előnyünkből. Mínusz négynél nekik ez belefért, nekünk kevésbé, pláne, hogy aztán a harmadik fórjukat időkérés után már belőtték rosszkéz hátulról. 5-8 helyett 4-9 – Zágrábban, a harmadik negyed közepe felé tartva ez sok jót nem ígért. Leinweber persze vállalkozott, de ma neki sem ment (fórban sem), Vargának sem – és ebből persze már ziccer is jött, meg a 4-10. Most már kaptuk az előnyöket, de érezhetően elkeseredetten durrogtattunk már, előkészítés nélkül (10/2-nél jártunk ekkor) – picit szétestünk, mi tagadás, és ezen két hátrány kivédése sem változtatott sokat. Cseh Maxim centerbe keveredve azért kibrusztolt egy akciógólt, aztán viszont Zeman Márton hiába állt szemben Cubraniccal fórban, a kapus nyert (18/13-nál tartott ekkor – öt napja 28/13-mal zárt, avagy a védések számra megvoltak, ám a kaput jóval többször találtuk el). A végén Szitás is védett egyet hátrányban, de igazából nem érződött, hogy gyökeres fordulatot tartogat még ez a meccs.

A negyedik elején Leinweberék mentek el gyorsan egy kontrában, hátulról rányúltak lövés közben – ezt elengedték, aztán a horvátok lőttek egy gólt fórból, de dobtuk a zöld zászlót, és a spanyol bíró nekünk adott igazat. Olivér sajnos telibe lőtte a kapus kezét az ötösből, ezt már nem nézték vissza (nem kaptunk szögletet), viszont a közben befújt hátrányt legalább kivédtük. Hat perccel a duda előtt Cseh varrt be egy fórt hátulról… Majd 50 másodperc múlva még egyet… 5:08-nál mintha felderengett volna valami, 7-10-nél. Sőt, Szitás megint lekapta a lövést hátrányban – sajnos, átellenben a centerbejátszás nem volt jó; itt kellett volna érezni, hogy nem adnak harmadszorra is fórt. Nekik viszont jött, jogosan, de Leinweber levadászta; ám Nagy Zalán eldurrantotta fölé sajnos. Két labdánk volt a mínusz kettőhöz, majd egy harmadik is, ám megint jött a szőke horvát a kapuban; és a harmadik hátrányból már nem volt visszaút, 2:13-nál eldőlt a mérkőzés (7-11). Becsületből rámentünk a hét a hatra, Balogh két passz után bevágta, majd labdát szerzett, időkérésből jött az újabb hét a hat; 1:45-nél azonban így is a Mission Impossible-t játszottuk a vízben. És a második Boti-bomba már nem ült – nyilván elhozták gólig, nem mintha reális sansz lett volna közte kettőnél. Még jött a 18. védés is – így a végére közte öt lett, mint a hokisoknál; bár a negyedik rész alapján festhetett volna jobban a vége, de nem annyival, hogy a bronz meglegyen. Igazából mára Leinweber Olivérnek sem ment – a három csúcslövőnk teljesítménye alapján egyértelmű, miért ragadtunk be nyolc gólon azok után, hogy nem lőttünk 12 alatt korábban: Olivér 9/2-vel zárt, Balogh Botond és Varga Vince pedig egyaránt 7/1-gyel – akárhogy is nézzük, ez 23/4; nem véletlen, hogy ez a meccs sikerült a legrosszabbul.

Fájó, de ez a korosztály másodszor végez a negyedik helyen az U19-es Eb után – ami nyilván a legrohadtabb érzés; de az utánpótlás világversenyek mégiscsak az épülésről szólnak elsősorban, hogy idővel a legjobbak a felnőttek közé emelkedjenek. Márpedig a legtöbbet a vereségekből lehet tanulni; még ha ezt a srácoknak őrült nehéz is megemészteni itt és most.

U20-as világbajnokság, Zágráb

Bronzmérkőzés

Magyarország–Horvátország 8-13 (2-4, 2-4, 1-2, 3-3)

Góljaink: Cseh 3, Leinweber 2, Varga V., Balogh, Nagy Z.

A döntőben

Spanyolország–Egyesült Államok 14-11