Az első negyedben a védekezésnek olyan szintjét hozta a válogatott, ami úgymond csak a mesében létezik: Csoma Kristóf egymás után hárított nagyobbnál nagyokat, a blokkoknak és neki hála mintha csak falaztak volna a spanyolok. Nekünk is kellett némi idő, míg sikerül megbontani őket elöl, ami végül összejött: Burián Gergő előnyből talált be, majd Nagy Ádám is pókhálózott egyet, így nyolc perc után 2-0-ra vezettünk.

Nyilvánvaló volt, hogy a spanyolok ellen ezt azért nem lehet így tartani – annál ugyanis sokkal jobbak támadásban, hogy nullán tartsuk őket. Igaz, azt a fajta zsákszakadást, ami a második nyolc percben jött, ember nem látta jönni. Na persze, ha két ilyen támadógépezet felpörög… Szóval 12 gól esett, hat-hat, náluk leginkább Alberto Munarriz ágyúja kezdett tüzet okádni – a hispánok egyik legkiválóbb lövője a szezon nagy részében a derekával bajlódott (a Világkupa-tornákon nem is volt ott), most viszont egyre többször célzott elsőrangúan. Mindazonáltal tartottuk a távolságot, gólra gól volt a válasz, 2-2 után előbb Vigvári Vince, majd Fekete Gergő bombázott pontosan, majd előbb egy fórt, majd egy Angyal Dániel kiharcolt ötöst küldött a hálóba Manhercz Krisztián. Kár, hogy közben ők is rendre megtalálták a réseket, de volt, hogy azért nem, és ebből Feketének sikerült meglógnia elsőrangúan. Szóval, zajlott az élet, a végén még az idősebbik Vigvári 0.8-nál be tudott zúdítani egy kettős előnyt, szóval csak a duda állította meg a gólgyártást 6-8-nál.

Ahogy a spanyolok nullán tartása sem volt sem volt igazán életszerű, úgy a 12 gólos negyed sem. A harmadikban kezdett beállni normálisra, amikor azért akadtak kivédett akciók is, de persze gól is esett. Sajnos, picit pontatlanabbá vált a támadás, plusz kettőnél egy időkéréses fórt nem lőttünk rá, így viszont folytatódott a plusz-egy-plusz-kettes vonulat, legalábbis egy darabig. 

Vigvári Vince gólja után Manhercz szép passzából Kovács Péter pöccintett fórból, ekkor vezettünk kettővel – utoljára. Merthogy aztán jött egy förgeteg, és 61 másodperc alatt megfordították a meccset, miután Granados is elkezdett parádézni (11-10).

Erre viszont sikerült válaszolni Manhercz halálpontos lövésével, sőt, egy Csoma-védésből indultunk, és Burián Gergő fejezte be a kontrát, azaz visszavettük a vezetést. Nem sokáig: Granadosról lemaradtunk picit hátul, úgyhogy neki innentől ez gyerekjáték volt. A maradék 50 másodpercbe még belefért egy oda-vissza, Vismeg Zsombor kezében volt a vezetés visszaszerzése, de ott is maradt, mert Lorrio átért a kapásra a duda pillanatában, azaz 12-12-ről jött a zárórész.

Az első fórunkba belefújtak, aztán Kovács Péter forgatására nem jött ítélet, őt viszont kiküdték, és időkérés után Granados úgy tette be szélről, hogy telibelőtte a becserélt Mizsei Márton kezét, onnan pattant be a labda. Vámos Márton sajnos fölépattintotta a fórunkat, viszont legalább kapufát lőttek az ő előnyükből. Nem jött jól, hogy aztán addig fűzték a védelmet, amíg eljutott Tahullig a labda, ő meg besöpörte centerből. Megálltunk elöl, újabb fór zúgott el, ezúttal kapásszélről, ők viszont a falból Bustos révén bepasszíroztak még egyet – Mizsei rajta volt, de bekacsázott a kezéről. Azaz csináltak egy 3-0-ás szériát – most sajnálhattuk igazán az előző negyed végén rontott kontrát. Három perccel a duda előtt mindenesetre jött egy időkérés, amiből gyorsan lett egy ötöst, ezt viszont Fekete a kapufára bombázta. Egy jó védekezésből aztán Manhercz elment és megtörte a gólcsendet, csaknem hat perc után – 2:18 volt még, ám a következő fórból sem tévesztettek, Sanahuja lőtt mértani pontossággal a léc alá. Közelebb sem kerültünk aztán, az utolsó két hat az ötünk kimaradt – a negyedikben 5/0-val zártunk (plusz az ötös…), míg ők 4-ből hármat értékesítettek, alapvetően ezzel nyerték meg a meccset.

Dráma nem történt, az érződik, hogy a spanyolok nem gyengültek – viszont hogy három negyed alatt lőttek 16 gólt, abból sokat lehet okulni; mint ahogy abból is, mi ment el az utolsó negyedre, amikor kifogytunk a gólokból.

Varga Zsolt szövetségi kapitány

“Szerintem megfordult a hibák aránya három negyed után, ezért fordult meg a mérkőzés is. Azért látni kell, hogy az olimpia után a spanyol azon kevés csapat egyike, amely a leginkább egyben maradt. Régóta játszanak együtt, összeszokott társaság, úgy gondolok rájuk, mint az egyik legjobb csapatra. Nehéz ellenük játszani, kemény szorost védekeznek, ami nagyon komoly erőket éget el négy negyed alatt – nálunk a harmadikban érkezett el egy olyan fáradtság, amikor fordítani tudtak. Az elején nagyon jól teljesítettünk, egyértelmű, hogy azt kell kitolni minél tovább. Azért fontosak ezek a meccsek, és azért jó, hogy jövő héten játszunk még egyszer a spanyolokkal, mert csak az ilyen meccseken lehet igazán fejlődnie a csapatnak. A mostani cél a világbajnokság de a távlati az építkezés – és ezeken a mérkőzéseken igenis tudunk építkezni, játékban, energiában. A hibákat természetesen ki kell szűrnünk – tizenhat gólt kaptunk, ami sok, analizálni kell, hogy ebből is tanuljunk, és persze abból is, amit jól csináltunk, hiszen volt sok olyan elem megint, ami működött.

Menni kell tovább, holnapra felállva és leporolva magunkat megint egy jó mérkőzést kell játszanunk.”

Trinacria-kupa, Trapani

2. forduló

Spanyolország–Magyarország 16-13 (0-2, 6-6, 6-4, 4-1)

Góljaink: Manhercz 4, Fekete 2, Vigvári Vince 2, Burián 2, Nagy Á., Vigvári Vendel, Kovács P.

A másik mérkőzésen: Olaszország–Görögország 16-7