Akárcsak a férfiak, a hölgyek csupán egyszer veszítettek a Világkupa Divízió I-es tornáján, de minő kontraszt: míg a férfiak az utolsó mérkőzést elbukva ezüstérmesek lettek, addig a hölgyek az első, görögök elleni vereség után végül zsinórban nyertek meccseket, ám végül ötödikként zártak, miután nem jöttek ki jól a csoportbéli körbeverésből.

Sőt, hiába álltak két győzelemmel, az amerikaiak ellen egy kétgólos vereség is kiesést jelentett volna; ám erre nemigen akartunk gondolni, elvéger ez ellen a fiatal jenki gárda ellen elvárható volt a győzelem. A csoportkörhöz képest annyi volt a különbség, hogy nem Adam Krikorian állt a parancsnoki hídon, miután a görögök elleni mérkőzésen úgy sikerült challenge-elnie, hogy a zöldkendős teniszlabdával a játékvezetőt is eltalálta, amiért a torna végéig eltiltották.

Ettől még az 5-8-as körben egyre inkább magukra találó amerikai lányok komolyan megnehezítették a mieink dolgát. Bár Sümegi Nóra előnyös góljával jól indult, ezt követően öt és fél percig semmi sem jött össze elöl, miközben kaptunk hármat. Mielőtt komolyabb zavar támadt volna az erőben, Torma Luca védett egy fontosat hátrányban, majd Faragó Kamilla végre zúdított egyet kintről – az egyenlítő gólunkat viszont elvették a negyedzáró fórban, két méterért, bár a lövés éppenséggel kintről érkezett.

Némi szerencsével sikerült egyenlíteni a második rész elején, bár a kipattanók az ő góljaikat is segítették az első részben: Dobi Dorina pofozta be a labdát közelről. Allen szélről érkező pattintása valahogy befért, s miután elöl a centerünket rendre ki tudták tolni, a lövéseink egy ideig nagyon nem ültek; bezzeg Flynné beakadt csúnyán, azaz ismét kettővel mentek (3-5). Erre jött egy nyugtató időkérés, plusz Hajdú Kata parádés suhintása, aztán egy kettős hátrány kivédése, kezdtünk magunkhoz térni. Hátul legalábbis, mert egyre jobban elbizonytalanodtak ifjú riválisaink, egy újabb hátrányt is kinyírtunk, miközben a visszatérő Dobi már egyenesen úton volt a kapu felé, ám elég rutintalanul szinte a kapus kezébe vezette a labdát ziccerben, így maradt 4-5 a félidő.

A harmadikban viszont hamar sikerült lélektani fordulópontot generálni: hetven másodperc után Faragó remek akciógóllal egyenlített, aztán egy labdaszerzés után Tiba Panna mattolt; 28 másodperc alatt fordítottunk. Újabb 1:15 múlva és egy kivédett hátránnyal később Keszthelyi Rita lőtt kapufás gólt fórból, hogy aztán gond nélkül bánjunk el egy sor támadásukkal, mielőtt Baksa Vanda szenzációs góljával feltette a koronát erre a negyedre. A tökélyhez egy előnygól kellett volna még, de védett a kapus, cserébe a hátrányt simán megoldottuk, és a 4-0-s negyed izgalommentes végjátékot ígért.

A zónánk szűrt mindent a negyedikben is, plusz Keszthelyi Rita megette az eladdig sok gondot okozó centerüket, azaz csak idő kérdése volt, mikor húzzuk be a mattot. Ez végül a negyed felénél jött el: Faragó fejezett be szépen egy három a kettes lefordulást, amivel nagyjából eldőlt a mérkőzés. További két hátrányt védtünk ki (10/1-gyel zártak végül); kevesebb mint két perccel a vége előtt végül ötösből betaláltak, mindent elmond, hogy ez volt az egyetlen góljuk a második félidőben, és hogy előtte 18 percig nulláztuk őket. Egy ötös jutott nekünk is, mégpedig azonnal, miután rémes VAR-ozás után kiderítették, hogy az újrakezdésnél az egyik amerikai lány tévedésből visszabújt a kötél alatt; Kamilla bevágta, hogy aztán egy-egy rontott fórral csengjen le a mérkőzés.

Folytatás pontosan három hónap múlva Csengduban: az ottani Szuperdöntőben minden bizonnyal az ausztrálokkal vívjuk majd a negyeddöntőt, akik mindhárom mérkőzésüket elvesztették a felsőházban és így a negyedik helyen zártak.

Cseh Sándor szövetségi kapitány

“Hiába új a csapat, hiába nem a legfontosabb az eredmény, ha már így alakult ez a hét, hogy az első mérkőzést elvesztettük és aztán megnyertük az összeset, és ehhez képest kábé ugyanúgy állunk a továbbjutást illetően, mint az amerikaiak, akik addig egyet nyertek összesen… – szóval így nem olyan egyszerű vízbe ugrani egy utolsó mérkőzésre, elsősorban lelkileg. Ilyenkor még a rutinosabb játékosoknak is megremeghet kicsit a kezük, meg mindenki el is van fáradva kissé, elsősorban fejben. Azaz számítottam egy ilyen kezdésre, bár annyira nem tetszett, hogy ami idáig működött a védekezésben, abból ma az első két negyedben nagyjából semmi sem köszönt vissza. Ezért a második félidőre elővettünk egy olyan védekezést, amit eddig nem csináltunk, és mivel azonnal megvolt a hatása, az felszabadított sok mindent, amivel sikerült is fordítani. Ennek a meccsnek egyébként már nem volt olyan sztorija, hogy különösebben elemezgessük, csak annyi, hogy ha már idáig eljutottunk, akkor nyerjük meg.

Ami magát a tornát illeti, kicsit összevonnám a megelőző edzőtáborral és a holland túrával. Nem szokásom dicséreteket osztani, de azt kell mondanom, hogy nagyon dolgos és értékes időszakot töltöttünk együtt, a játékosok nagyon büszkék lehetnek arra, ahogy dolgoztak és játszottak – köszönöm nekik és a stábomnak ezeket az igen intenzív heteket. Mindez azonban nem írja felül azt a tényt, amit egyesével is szeretnénk elmondani nekik, hogy még mindenkinek rengeteget kell dolgoznia a további fejlődés érdekében, de ez a torna megmutatta, hogy igenis megéri.”

Női Világkupa, Divízió I, Alexandopoulis

5-8. helyért, 3. forduló

Magyarország–Egyesült Államok 10-6 (2-3, 2-2, 4-0, 2-1)

Góljaink: Faragó 4, Sümegi, Dobi, Baksa, Keszthelyi, Hajdú, Tiba