Huszonhárom év után játszhatott ismét Világkupa-döntőt női válogatottunk – amiből azért lemérhető, hogy bár rendszeresen esélyesként tekintünk a lányokra is, azért a női szakágban korántsem olyan magától értetődő, ha egyáltalán sikerül fináléba kerülni egy világversenyen.

Negyven éve rendezték az első klasszikus női világversenyt, az Európa-bajnokságot – és a négy évtized alatt hatszor sikerült az első helyen végezni minden versenyt tekintve: világbajnokságokon kétszer (1994, 2005), Eb-ken háromszor (1991, 2001, 2016), a Világkupában pedig egyszer (2002) – olimpián még várunk az álom beteljesülésére. Döntőkből akadt több, a vb-n összesen öt, az Eb-ken hét (az első ezüstérem körmérkőzéses tornán született 1985-ben), a Világkupában kettő, az időközben elföldelt Világligában három – azaz 17 alkalommal meccselhettünk az aranyért. Miközben mindösszesen 73 nagy tornán indultunk 1985 óta, mindent egybevéve. Azaz igenis komoly értékkel bír, hogy Csengduban a lányok megteremtették a 18. aranyesélyt.

Az a csapat, amelynek nyolc tagja még meg sem született, amikor 2002-ben utoljára vívott Világkupa-finálét az akkori női válogatott, további négy játékosnak pedig akkoriban csupán egy vagy két gyertya került a szülinapi tortájára...

Persze, e tekintetben a görögök is éhesen érkeztek a zárónapra, elvégre ők is ritka vendégnek számítanak a döntőkben: hét alkalommal játszhattak aranyért, és ebből a 2011-es vb-siker és egy 2005-ös Világliga-diadal jelentett beteljesülést – igaz, azt a vb-aranyat épp itt Kínában, Sanghajban szerezték meg (nem kis meglepetésre). Azóta három Eb-finálét veszítettek (2012, 2018, 2022), Dohában pedig épp mi ütöttük el őket a vb-döntőtől.

Mindenesetre ők kezdtek jobban, nálunk az elődöntő hőse, Faragó Kamilla lőtt el egy labdát, előtte egy passzból értékesítették a fórjukat. Hanem aztán Dobi Dorina úgy döntött, ideje csatlakoznia a góllövőkhöz, és pazar kis surrantása utat talált a sarokba. Aztán Neszmély Bogi tartóztatta le Vasiliki Plevritou büntetőjét – sajnos, Vályi Vanda második kapáslövése sem ült, ráadásul ebből lekontrázta minket, és a „mi” Plevritou-nk, a Fradi szerekét toló Eleftheria mattolhatott. Ezután egy sikeres magyar challenge-dzsel vegyített mezőnyözés jött (érthetetlen, miként nézték el a szögletet) – és a siker sem maradt el, miután Baksa Vanda is meglőtte az első gólját hátulról. Kivédtünk egy hátrányt, ám egy újabb elpattintott lövést követően Trichia ejtett szépen, miközben mi a center lekapcsolásával voltunk elfoglalva. A fórt viszont mi is egy passzból vágtuk be, Faragó Kamilla célzott pontosan, így harmadszor is egyenlítettünk.

Sajnos, a pattintott lövések továbbra sem működtek, ellenben Xenaki labdája – holott majdnem leszereltük – becsusszant Neszmély karja alatt, majd egy gyengébb támadás után Ninou acélos átlövése is beakadt; mielőtt ez a két gól nagyon beakadt volna, az óra szorításában is volt annyi türelem a lányokban, hogy pár jó átadással megbontsák a zónát, aztán Hajdú Kata tökéletes lövéssel 0:01-nél felezte a hátrányt (5-4).

Sajnos, Faragó kezéből kipördült a labda a negyednyitó fórban – nekik két próbálkozásuk is volt, miután meglett a kipattanó, és Xenaki zsenialitása visszaállította a közte kettőt. A következő hátrányt megúsztuk (ismét léc), rossz hír gyanánt Vályit másodszor küldték ki előtte.

Picit érződött a harmadik napi fásultság a lányokon, elsősorban elöl akadt több pontatlanság – így a lövésekre sem jutott annyi hely és idő, miután a hellének kellően agresszíven dolgoztak. Hat perc pörgött le anélkül, hogy gólt lőttünk volna, a görögök ellenben időkérést követően fórból jöttek – más kérdés, hogy ezúttal sem jutottak kapufánál tovább. Viszont a lefordulást sem tudtuk úgy megoldani, ahogy korábban. Legalább a blokk a helyén volt, és tizenöttel a vége előtt azért kaptunk egy előnyt – időkérésből, némi pihenő után játszhattuk meg – ám Hajdú Kata most csak lécig jutott, ellentétben az előző negyed hajrájával, így góltanul ment el az a játékrész, igaz, ők is csak egyet lőttek – mondjuk így is náluk volt az előny féltávnál (6-4).

Aztán Leimeter Dóra úgy döntött, ideje végre emelni a szinten és 24 másodperc után kilőtte a hosszú felsőt akcióból. Sajnos, a sok „fázás” után Souti elég szépen kilőtte a felsőt az előnyükből – aztán akcióból is, így viszont már 8-5 állt a táblán, Cseh Sándor pedig inkább kikérte a második idejét is, mert az eddigi sikerek alapját jelentő védelem is kezdett megreccsenni. A lövések továbbra sem ültek – nekik viszont mákjuk is volt, hiszen egy oldalra pattanó labda lelassult a vizen, mi már indultunk, ebből ötös lett – Trichia szerencsére kilőtte az uszodából a labdát. Cserébe Vályi végre eltalálta a felsőt – pici reménysugár csillant, ám Eleftheria Plevritou sem tévesztett előnyben. Garda Krisztina labdája sem jutott túl a kapuson, Plevritou-é viszont a blokkról szédelgett be, azaz mégis meglett a közte négy, 3:24-gyel a harmadik vége előtt (10-6).

Garda másodjára azért csak bezúzta, nálunk viszont az érkező Torma Luca sem tudta hárítani Souti átlövését. Tzourka ellenben óriásit védett hátrányban, így szép lassan kezdett elcsorogni a meccs, bár Torma védett egy hátrányban, a következő belépésnél viszont Vasiliki Plevritou pattintása már ötre növelte a differenciát – hat gólt kaptunk ebben a játékrészben, úgyhogy sok reményünk nem maradt az utolsóra.

Egy elég mutatós Hajdú-Tiba akciógól azért biztató startot jelentett, majd jól védekeztünk hátrányban, ám elöl a görög kapus bemutatta a 11. védését, majd a 12-iket is, holott Vályi végre meglógott... Itt komoly fölényben voltak (12-6 ekkortájt), Xenaki ráadásul elég szépen rakta el újra akcióból a hosszúba, visszaállítva a közte ötöt; három helyett, a negyed feléhez érve érződött, innen tényleg nincs visszaút. Eztán a védelmek szilárdságát már nem tudták kikezdeni a fáradó támadók, Torma is jól ért oda a lövéseikre – a végén Garda bődületes bombája legalább méltó zárást jelentett, elvégre mégiscsak remek menetelést produkáltak a lányok.

Azt meg kell hagyni persze, hogy pont úgy alakult a mérkőzés, ahogy az egész Világkupa-széria indult: a görögök uralták a találkozót. Akkor hazai pályán, a Divízió I-ben, most pedig itt; azóta persze egymás után hét győzelmet aratott a válogatott, szerzett egy ezüstérmet, ami indulásnak pont megfelel.

Cseh Sándor szövetségi kapitány

„A mai nappal lezárult a ciklus első része, és azt kell mondanom, hogy a lányok kihozták magukból a maximumot az elmúlt hónapokban – edzéseken is, mérkőzéseken is. Ma érződött, hogy elfáradtunk fejben, bármihez nyúltunk, semmi sem működött, sem elöl, sem hátul. Természetesen a görögök is hasonló körülmények között érkeztek a döntőbe, utazás és három meccs után, mégis, ma valahogy összeszokottabbnak tűntek és élesebbnek. Én már az első negyed közepén éreztem, hogy ez ma nem lesz olyan, mint az előző két nap, minden elcsúszott egy picit, nem vibráltunk annyira, kevés esélyt láttam arra, hogy vissza tudjunk térni a helyes útra. De mindig is mondtam, ahhoz, hogy egy csapat valami nagyot nyerjen, mindig egy negyeddöntő-elődöntő-döntő hármason át vezet az út, meg kell tanulni, hogy egyéni és csapatszinten miként tudunk stabilak maradni az utolsó napra is, és akkor lesz esélyünk a végső győzelemre.

Ezzel én ezt a mai mérkőzést le is zártam, mert bár rossz érzés egy döntőt elveszíteni, közben mégis azt érzem, hogy a lányoknak, nekem, a stábnak még jól is jött ez a kisebb pofon, mert ebből komoly motivációt tudunk meríteni a következő fél évre, egy évre, másfél évre.

Női Világkupa-döntő, Csengdu

Döntő

Görögország–Magyarország 13-9 (5-4, 1-0, 6-3, 1-2)

Góljaink: Garda 2, Dobi, Baksa, Vályi, Leimeter, Faragó, Hajdú, Tiba

Bronzmérkőzés: Hollandia–Spanyolország 10-8

Az 5. helyért: Olaszország–Ausztrália 10-10, ötméteresekkel: 3-4

A 7. helyért: Japán–Kína 18-17