Ezt nem lehetett kihagyni, és nem is tették. A margitszigeti Thermal Hotel Jázmin-terme teljesen megtelt, a jelenkori magyar vízilabdás társadalom szinte teljes egészében képviselte magát Benedek Tibor előadásán.

A beszámoló elején a kapitány emlékeztetett arra, hogy a londoni játékok után több válogatottban is nagy változások történtek, köztük a magyar csapatban is. Az olimpián részt vevő csapatok közül összesen háromnál maradt a szövetségi kapitány, és a játékoskeretben is új arcok jelentek meg, a mieink hat új válogatottal álltak fel Barcelonában. A legkevesebb változás a szerb és az olasz nemzeti csapatban történt. A top 10 válogatott 130 barcelonai játékosából 51 új arc volt.

Londonban 31,5 év volt a magyar válogatott átlag életkora, most 27,2 év. Ez azt jelenti, hogy Rióban éppen a londoni átlagot „hoznánk” a jelenlegi kerettel. A legfiatalabb a Benedek Tibor által kedvelt és valóban szemrevaló játékot produkáló, folyamatosan fejlődő ausztrál csapat volt.

Ki is emelt a kapitány a mieinkkel a vb-n 9-9-es döntetlent játszó ausztrálok játékából pár lényegi jellemzőt. A horvát kapitánnyal dolgozó csapat tudatosan gyakorolja a távoli lövéseket, van is két-három, távolról nagyon jól lövő játékosuk. Nagyon sokat mozognak, és a mozgásaik mindig teljes erőből történnek. Mindig törekednek arra, hogy legyen egy olyan mozgó ember, aki vagy akciózik, vagy kiállítást harcol ki. A Ferencvárosban pólózó Swift személyében van egy jó centerük, de a csapatból mindenki képes centert játszani.

Benedek Tibor külön kiemelte a csapatok betörési idejét, ebben is jók az ausztrálok (az olaszok mellett), a görögök és a szerbek alig mozognak, általában a második centert erőltetik (ebben egyébként a horvátok voltak a leghatékonyabbak). A kapitány hozzátette, a világbajnokságon a magyar csapat meccsről meccsre többet mozgott, ennek statisztikailag alátámasztott ékes példája, hogy a legtöbbet éppen a két legfontosabb mérkőzésen, a horvátok és a montenegróiak ellen.

A kapitány Varga Dénes, Szivós Márton és Alex Giorgetti betöréseit emelte ki videóbejátszások formájában, de az előadás ezen szakaszában Gór-Nagy Miklós egyik elmozgását is megemlítette. A magyar válogatott bekkje a kazahok ellen 16-7-es vezetésünknél, 16 másodperccel a mérkőzés vége előtt is átvitte emberét a másik oldalra, végrehajtotta a rá bízott feladatot – ez a mentalitás volt a csapat sikerének legfőbb titka.

Részletesen szólt és példákat játszott be Benedek Tibor a lefordulásokról, az emberhátrányos és emberelőnyös helyzetek kihasználásáról. A magyar válogatott 73 alkalommal került emberhátrányba, a legtöbb gólt a rövidkapufás helyről kaptuk, a 17 próbálkozásból 11-et kihasználtak az ellenfelek.

A válogatott 64 alkalommal játszhatott előnyben, és megfigyelhető volt, minél kevesebbet passzoltak a srácok, annál hatékonyabb volt a helyzetkihasználás. Fórban 1-3 passz után 14 alkalommal lőttük el a labdát, 12-szer gól lett a vége. Négy-hat passz után 14 gólt szereztünk a 23 kísérletből, míg több mint 7 passz után a mérlegünk 50 százalékos volt. A kapitány szerint a délszláv csapatok szeretik sokáig járatni a labdát, akár 10 fölött is passzolnak, ezt a módszert a szerbek alkalmazzák a legsikeresebben. Róluk egyébként a 7. hely ellenére elismerően szólt, és sok játékelemet az ő mérkőzéseiken látott szituációkból csemegézett ki.

Benedek Tibor szerint ahhoz, hogy még jobbak legyünk fórban, fontos, hogy a kapufás emberek egész évben gyakorolják a mozgásokat, a passzolás gyorsabb legyen, a jobb és a bal kezet egyaránt erősítsék a játékosok. Több példát is felhozott a kapitány azokra az esetekre, amikor a labda emberelőnyös helyzetben érintette a vizet: ilyenkor rendre lelassult a támadás, és kevésbé volt sikeres a befejezés.

Az előadás végén négy fő fejlődési lehetőséget emelt ki a világbajnok csapat kapitánya. Szerinte sokoldalú, több poszton bevethető játékosokra van szükség, a szélsők elmozgásainak képzését meg kell erősíteni, a betörések dinamizmusát növelni kell, csakúgy, mint a blokkolások gyorsaságát.

A kapitány precíz, részletekbe menő prezentációjának végén megköszönte a válogatott stábjának, az edzőknek, a kluboknak, a média képviselőinek és a Magyar Vízilabda Szövetségnek azt a munkát, amely hozzásegítette a magyar válogatottat a világbajnoki aranyérem megszerzéséhez.