Létezik bárki, aki Krisztiánnak szólít?
Hogyne, például Benedek Tibi.

Mégis komolyabban hangzik, mint a Manó.
Igen, ez is lehet, hogy ott van a háttérben. A válogatottban illik komolyan viselkedni.

Ha Bedő Krisztiánnal a vízben vagytok, hogy különböztetitek meg az intelmeket?
Megoldjuk.

Egész jó nyarad volt, ebben megegyezhetünk, igaz?
Összességében igen, nem panaszkodom. Edzhettem a felnőtt-válogatottal, bekerültem a bő keretbe, ami szerintem nagy szó. Voltam a csapattal az olaszországi felkészülési tornán, hivatalos meccseket is játszhattam. Sajnos, aztán nem kerültem ki egyetlen világversenyre sem a nagyokkal, de az U20-as válogatottal a világbajnokságon szerepeltem, ahol bronzérmet nyertünk. Szerintem sikeres volt ez az időszak.

Épültél tovább? Más a mai Manó, mint mondjuk az egy évvel ezelőtti?
Mindenképpen, hiszen végig, a nyár elejétől olyan emberekkel, játékosokkal készültem együtt, akiktől lehet és kell tanulni, akiktől kisebb vagy nagyobb dolgokat el lehet lesni. És hát, egyben felnőttek is vettek körül, azaz komolyodnom is lehetett, remélem, ez sikerült. Szakmailag és emberileg is sikerült fejlődnöm.

Komolyodnod kell?
Nagyon.

Pedig nem látszik a vízben, hogy ennyire bohém lennél.
Persze, mert a vízben váltani kell, ott nem férnek bele a hülyéskedések. A parton kívül még mindig elég sok olyan megnyilvánulásom van, ami a gyerekes oldalamat bizonyítja, erősíti. Szeretnék komolyodni.

Tényleg muszáj nagyon profinak kell lenni? Mint kívülálló, az ember néha szinte megijed és egyben elámul, mennyire feszített a tempó a nagyválogatottnál, mennyire megkomponál mindent a szakmai stáb, és mennyire kell a legapróbb dolgokra is figyelni. Tényleg más világ, nagy ugrás?
Nekem ez volt az első nyaram a felnőttek között, szinte a legfiatalabbként, bár aztán Nagy Ádám még nálam is fiatalabbként tölthetett el heteket a csapatnál. Igyekeztem komolyan venni mindent. Az biztos, hogy a társaság miatt és a kvalitások miatt is más közeg ez, mégiscsak a magyar férfi felnőtt vízilabda-válogatottról beszélünk. A helyzet is megkívánta azt, hogy nagyon komolyan vegyük a munkát. De ennek így is kell lennie, mert ha csak „happy papi” lenne minden, nem érnénk el komolyabb eredményeket. Ha valakinél a válogatottban motivációs probléma akad, akkor az nem is való oda, szerintem. Nem tapasztaltam viszont ilyet.

Volt, hogy féltél Tibitől?
Nem félek tőle, inkább úgy fogalmaznék, hogy az elején tartottam tőle egy kicsit. Nagyon jó ember, próbál engem és a csapatot is ösztönözni a jobb teljesítményre. Minden erejével azon van, hogy mi jobbak legyünk egyénileg és csapatszinten is.

Hajlamos vagy izgulni egyébként?
Az elején kicsit izgultam a nyáron, pedig sosem voltam igazán az az izgulós típus. A végére ellazultam. Amikor a római felkészülési mérkőzésen az olaszok ellen dobtam két gólt, valamilyen szinten átlendültem.

Kellett tehát két gól mindehhez, egy erős csapat ellen?
Nem feltétlenül a gólok miatt éreztem ott ezt, hanem azért, mert sokat játszottam, jól is ment a játék egy komoly ellenféllel szemben, így elmondhattam magamról, hogy velem nyertük meg a meccset, szerves része voltam a történteknek.

Volt időd, energiád követni a felnőtt-válogatott sorsát, miután véget ért a közösen eltöltött időszak?
A világbajnokság csoportmeccseit még nem néztem, bíztam benne, hogy azokat könnyedén behúzza a csapat, így is lett. Aztán jött az olasz mérkőzés, amikor éppen Szerbiában edzettünk a junior-válogatottal. Nem tudtuk nézni a meccset, de hallottuk edzés közben a partról a részeredményeket. Nagyon sajnáltam, hogy vereséget szenvedtünk, meg az azt követő kommentárokat is. A probléma összességében nem olyan nagy, mint amennyire utólag ezt többen kihozták. Egy meccset veszítettünk el, egyetlen góllal. Igen, aztán jött a Montenegró elleni vereség, ahol látszódott, mennyire megviselte a csapatot az Olaszország elleni kudarc. Azt a találkozót már itthon tudtuk nézni, Montenegró kevésbé zuhant össze attól, hogy nem jutott a négy közé.

Fotó: Dobos Sándor

Nálunk ez talán mindig nagyobb teher, mint máshol.
Nagyobb, mert vízilabda nagyhatalom vagyunk, mindig is a szűk körbe tartoztunk, így mindig „megszólnak bennünket”, ha nem jutunk az elődöntőbe. De a szerbeket is megszólták, amikor hetedikek lettek a barcelonai világbajnokságon, 2013-ban. Aztán mondjuk, végigverték a világot.

Ha már a „nagyhatalmi státusz”: amikor járod a világot, érzed, hogy magyar vízilabdázó vagy?
Most az U20-as vb-n nagyon éreztem. Legalábbis amikor Japánnal vagy Kínával játszottunk, de akár a hollandok vagy a görögök elleni csoportmeccsen is látszódott, félnek és tartanak tőlünk.

A meccseken kívül is lehet érezni, honnan jöttök?
Engem ez annyira sosem érdekelt, nem figyeltem, nem figyelem, hogy mondjuk az aulában vagy az uszoda előtt hogy néznek, hogy tekintenek ránk. Nekem mindig az volt a fontos, hogy a csapat egyben legyen ezekben a helyzetekben is. Az, hogy mások mit gondolnak rólunk, másodlagos.

De azért megy a haverkodás más nemzetek játékosaival.
Persze. Attól, hogy más nyelvet beszélünk, még ugyanolyan sportemberek vagyunk, ugyanúgy tudunk barátkozni, beszélgetni. A szerbek, a spanyolok vagy a horvátok között is vannak barátaim, akadnak olyanok, akikkel szinte heti szinten beszélgetek.

Ha már itt tartunk, többen megfogalmaztak olyan észrevételt a felnőtt-válogatottal kapcsolatban, miszerint régen, a 2000-es években nem volt ekkora haverkodás például a szerb és a magyar játékosok között. Most van, aminek persze az egyik oka, hogy sok-sok szerb válogatott magyar klubcsapatban szerepel. Szóval, kell a haverkodás?
Ez nagyon jó kérdés, de én mindig el tudtam különíteni a civil életemet a sportkarrieremtől és a klubéletet a válogatott időszakoktól. A Vasasban játszottam olyan légiósokkal, akikkel aztán a világversenyeken egymás ellen ugrottunk vízbe. Szerintem természetes, hogy a meccs után egyből barátok vagyunk és nincs harag egymás között, és az is, hogy a vízben meg kell mutatni, ki a jobb.

Sok barátod van?
Igen, mondhatom. Sokakkal máig jó kapcsolatot ápolok még a Vasasban eltöltött időszakból, de nemzetközi szinten is vannak, akikkel jóban vagyok. Ott van például Nikola Jaksics, aki legutóbb ott volt a világbajnokságon a felnőtt szerb válogatottban, vagy a térdműtétje miatt az U20-as vb-ről most lemaradó Ognjen Stojanovics, aki a Partizanban játszik. Vele már 2012-ben együtt szerepeltünk Perthben, én akkor 15 voltam, ő 16 éves, már ott megismerkedtünk. Fontosnak érzem ezeket a baráti kapcsolatokat.

Közösségi ember vagy, ha jól sejtem. 
Igen, nagyon szeretem, ha nagy társaságban lehetek. Ha elmegyünk szórakozni, nem is a hely a fontos, ahová megyünk, hanem az, hogy meglegyenek körülöttem azok az emberek, akikkel jól érzem magam.

És el lehet menni? Normális életet tudsz élni fiatalként az élsport mellett?
Ezekkel a problémákkal minden előttem lévő vízilabdázónak meg kellett küzdenie. Meg lehet oldani, nyilván nem annyi szabadidőm van, mint azoknak, akik nem sportolnak vagy nem ilyen edzésszám mellett. De akik nem napi szinten űzik a sportágat, azok nem is tudnak örülni egy U20-as vb-bronznak, mint aminek most én örülhetek.

Szüleid ott voltak Almatyban, korábban Szegeden is láttam őket a Tiszavirág-kupán és korábban is feltűntek a meccseiden. Ez fontos neked?
Már gyerekkoromban kialakult, hogy minden meccsemre, meccsünkre kijártak, legyen szó utánpótlás kupáról Mezőtúron, amikor 12 éves voltam, vagy Magyar Kupa-meccsről a Vasassal, később a Szegeddel vagy egy sima bajnoki meccsről. Szívesen kijárnak világversenyekre is, voltak Tbilisziben, Szombathelyen, Máltán, Isztambulban és most Kazahsztánban is. Egyedül Perthben nem szurkolhattak, egyrészt télen volt a vb, mindketten dolgoznak, nem tudták volna megoldani, másrészt az utolsó pillanatban derült ki az is, hogy megyek.

Nem stresszel a tény, hogy jelen vannak?
Nem, egy pluszt ad inkább. Nekem már annyi meccsem volt, hogy volt időm hozzászokni, hogy ott ülnek. Motivál, ha kint vannak és támogatnak.

Mi a helyzet a bátyáddal?
Szinte csüngök minden szaván, nagyon jó a kapcsolatunk. Nagyon bölcs és jó embernek tartom, mindig, mindenben támogat engem, amiért hálás vagyok neki. Most például minden vb-meccs után felhívott, gratulált, megkérdezte, hogy vagyok, fizikálisan hogy bírom, javasolta, hogy próbáljak minél többet pihenni, mert aggódik értem. Szerintem kevés testvér vagy olyan jó viszonyban, mint mi ketten.

Milyen volt az együtt töltött első szegedi évetek?
Nagyon tetszett, az uszodától nem messze lakunk. Valamilyen szinten először találkoztunk a szabadság érzésével, ami eddig nem volt meg. Ez mindkettőnknek kellemes újdonság volt, és hát a bajnokságból is jól jöttünk ki.

Szeged tele van fiatallal. Nincs meg a veszélye, hogy elsodor ez az ár? Kezdődik az egyetemi szezon…
Amikor lementem Szegedre, Horkai Gyuri bá egyből azt mondta a szüleimnek, vigyázzanak rám, mert Szegeden el lehet zülleni. Hála az égnek, a bátyám ebben is figyel rám, de én is próbálok minél inkább a sportra koncentrálni. Amikor van egy kis szabadidőnk és két-három napunk adott esetben, akkor figyelünk a pihenésre is, maximum egy nap megyünk el iszogatni a csapattársakkal. Figyelni kell arra, hogy nekem komoly céljaim vannak, amelyek hosszú távra szólnak, nem egy estére.

Az utánpótlás-válogatott egyik vezére voltál, vagy. Vezér-típus vagy egyébként is? Közel áll hozzád ez a szerep?
Minden csapatban igyekeztem a közös érdeket szolgálóan játszani. Nem úgy vetődött ez le bennem, hogy nekem kell a gólokat lőni, nekem kell a legjobb játékosnak lenni, hanem úgy, hogy olyan játékost kell nyújtanom, amivel a csapat érdekeit szolgálom. Ha lövök egy gólt, az nem nekem fontos, hanem ilyenkor azt látom, ezzel a góllal vettük át a vezetést, vagy ezzel egyenlítettünk, mondjuk. A vezérszerep mindig az adott meccsen alakul ki. Ha valakinek rosszul megy a játék, az nem tud aznap vezér lenni. Zalánki Gergő Montenegró ellen egész pályáról lőtt gólt, húzta magával a csapatot, fontos pillanatokban villant. Rajta kívül Kovács Gergő, Vogel Soma, Kolozsi Marcell, Sedlmayer Tomi mutatta meg magát olykor az U20-as vb-n, amikor kellett. Mindig volt valaki, aki fontos helyzetben átlendítette a csapatot a hullámvölgyön.

Szellemi vezérként el tudod magad képzelni?
Attól függetlenül, hogy voltak jó meccseim, azért azt meg kell jegyezni, hogy még mindig én vagyok az egyik legfiatalabb a csapatban, a többiek jórészt két évvel idősebbek. Szellemileg nem hiszem, hogy rutinos játékosnak mondanám magam, ebben a tekintetben többen is jól teljesítettek.

De jövőre már más lehet a helyzet.
Az már a saját korosztályom válogatottja lesz, nagyon váron azt az időszakot. A 97-es korosztály idén a Savaria-kupán már bemutatkozott, ahol a szerbeket, a horvátokat és az olaszokat is sikerült megverni. Előretekintek, nagyon jó előérzetem van az Európa-bajnokság előtt, a 98-as és 2000-es játékosokkal is megtűzdelve nagyon jó csapatunk lehet.

Fotó: Dobos Sándor

Visszatérve erre a nyárra, Szédült (Sedlmayer Tamás) volt a csapatkapitány a vb-n. Ti nagyon jóban vagytok, jól végezte a dolgát?
Igen, nagyon jó barátok vagyunk. Ő is az a típus, aki nem úgy fogja fel például a csapatkapitányi feladatot, hogy ő a főnök, hanem tudja, hogy ő is egy a sok közül, akinek össze kell fognia a társaságot. Jó volt a hierarchia a csapatban.

Szegeden együtt fogtok szerepelni, korábban erre már volt példa a Vasasban is. Mit vársz ettől a helyzettől?
Tomival Perthben játszottam először együtt, utána a válogatottban végig, majd a Vasasban egy éven keresztül. Három éve folyamatosan csapattársak vagyunk lényegében. Egy rendkívüli játékosnak tartom, sokat erősödtünk vele, a segítségével még előrébb érhetünk. Bízom benne, hogy egy olyan játékkapcsolat alakul ki közöttünk, amit később akár a nagyválogatottban is tudunk hasznosítani.

Volt egy 5 méteres a vb-n, amit kihagytál. Némi magyarázatot kérnénk.
Másfél perc alatt három gólt kaptunk a görögöktől, így kicsit mélypontra került ott a csapat. Sedlmayer Tomi is kihagyott egy büntetőt, a görögök meg hármat belőttek, 1-3-nál egy kicsit távolinak tűnt a bronzérem. Ekkor beállt Vogel Soma, meg is fogott két büntetőt, így úgy állhattam oda, hogyha bedobom, miénk a bronz. Nem stresszeltem túl szerintem a helyzetet, nem az volt a baj, hogy ideges lettem volna. Megdobtam a labdát oda, ahová addig mind a négy csapattársam dobta, a kapus bal kezéhez laposan. A kapus kicsit jobbra ugrott, de az ujja hegyével beleért, és kapufára tolta. Szerencsére volt mögöttünk egy Vogel Soma, akinek aznap nem lehetett gólt dobni, így megszereztük a bronzot.

Nem gyakran hagysz ki büntetőt.
Épp azt mondta Gyuri bá a bronzmeccset követően, hogy én vagyok az, akinél a nyáron sohasem tudta, hogy hová lövi az 5 méterest, össze-vissza dobáltam, és aztán pont én voltam az, aki elhibázta. Nyilván én sem akartam kihagyni, de akkor ez így alakult.

Szerencsés vagy, hogy két olyan szakemberrel dolgozhatsz, mint Benedek Tibor és Horkai György. Miben inspirálnak téged leginkább, mennyire különböznek a módszereik?
15 éves voltam, amikor Horkai Gyuri bával elkezdtem dolgozni, azóta - hála neki - borzasztóan sokat tudtam fejlődni. Tibivel ez volt az első ilyen közös felkészülésem. Nagyon hasonlóak a módszereik, mind taktikailag, mind az edzésfelépítést tekintve. Ez jó is, hogy így van, az olaszok évek óta ezt csinálják, ugyanabban a struktúrában dolgoznak. Remélem, Horkai Gyuri bával még egy pár évig együtt tudunk dolgozni, jól érzem magam nála, és az eredmények is őt igazolják. Hat világversenyen jártam vele, három döntőt játszottunk, egyet meg is nyertünk, majd most bronzérmesek lettünk. De abban is bízom egyúttal, hogy Tibivel egyre többet és többet tudok készülni.

Nyilván valamilyen összegzéssel engedett el a nyári eleji felkészülési időszak végén. Mennyit árulhatsz el abból, amit neked mondott?
A konkrétumokat én is megtartanám magamnak. Elmondta, a következő időszakban megvan az esélyem, tehetséges vagyok, akár a következő világversenyekre is lehet sanszom kijutni. Emellett konkrét szakmai javaslatai is voltak, ezeket szem előtt tartva igyekszem majd játszani már a jövő héten, az első bajnokimon is, mert nekem is az a célom, hogy akár már Rióban ott legyek a válogatottban.

Megcélzod tehát az olimpiát.
Meg szeretném, akár az Európa-bajnokságot, akár az olimpiát. Minden idegszálamon azon leszek, hogy meggyőzzem mind Tibit, mind az összes vízilabda-rajongót, hogy ott a helyem.

Szeged jó terep erre a bizonyításra?
Abszolút. Minden adott, sokat tudok játszani, a csapategység is jó. Emellett olyan idősebb játékosokkal is együtt szerepelhetek, mint Kiss Csaba vagy Varga Zsolt, tőlük is tudok tanulni. Ettől függetlenül tudom, hogy igazából rajtam múlik minden. Nyilván nem kezdőjátékosként képzelem el magam a válogatottban, nem is lenne reális így 18 évesen, de egy olyan pozíciót talán ki tudok harcolni, ami a szűk keretbe kerülést jelenti, és amely során csereemberként egy olyan pluszt tudok adni a csapatnak, ami idén hiányzott.

Miben kell a legjobban fejlődnöd?
Az teljesen nyilvánvaló, hogy a következő szezonban fizikálisan erősödnöm kell. Elég könnyűsúlyúnak számítok, szeretnék úgy 3-4 kilót felszedni. Emellett persze nagyon sok mindenben lehet alakítani a játékomat, lábtempóban, kapáslövésben vagy akár magában a védekezésben szeretnék fejlődni.

A felnőtt-válogatott nyári szereplése után megfogalmazódott egy olyan kritika, miszerint túl vannak sztárolva a játékosok. Mit gondolsz erről?
Azt nem szabad elfelejteni, hogy van pár olyan játékos Magyarországon, akik egyenként is a világ legjobbjai, így a Varga-testvérek, Madaras Norbi vagy Szivós Marci. Mind olyan játékos, akikből kvalitásaik alapján alig akad a világon. Vannak olyanok is, akik még nem sztárok, de nagyon jó játékosok, szerintem rájuk gondolhattak azok, akik véleményt formáltak. Az a cél, azt hiszem, ezt fogalmazta meg Gerendás György is, hogy egyre több nagyon jó játékost kell kinevelni, és aztán a nagyon jó játékosokból lehet adott esetben sztárt csinálni. Azt én is látom, hogy sokan egyből, nagyon gyorsan akarnak szupersztárok lenni. Leginkább az edzők dolga az, hogy alakítsák a játékosokat.

Bele lehet csúszni a csapdába, vannak, akik elszállnak maguktól.
Szerencsére épp ezért vannak pszichológusok a válogatott körül, az edzők mellett ők is fontos munkát végeznek. Én az utánpótlás-válogatottakban mindig azt tapasztaltam, hogy ha akadt valakivel probléma, akkor a csapat azt jelezte az egyén felé. Ez is egy járható út.

Mennyire vagy hiú ember? Figyelgetem a közösségi oldalaid, legutóbb kiposztoltad a szegedi Tiszavirág-kupa gólkirályának járó emléktárgyat, aztán a világversenyeken szerzett érmeid és így tovább.
Természetesen nem azért tettem ki ezeket, hogy a többiek orra alá dugjam, lám, én milyen király vagyok. Egyszerűen büszke vagyok azokra a dolgokra, amiket sikerült elérnem. Abban hiszek, hogy a munka a legfontosabb, ezt a mentalitást köszönhetem annak is, hogy 10-től 13 éves koromig apám minden egyes edzésemen ott volt, és nyüstölt, hogy még gyorsabban ússzak, még erősebben lőjek. Ez azt hiszem, ki is fizetődött.

Találkozol az irigységgel az uszodában?
Ez mindig is megvolt a sportban, meg is lesz. Ha egy játékosnak jobban megy, mindig lesznek irigyei, akik nem értik, miért pont ő az, akivel foglalkoznak. Egy profi játékosnak ezzel együtt kell élnie, és kezelnie kell.

Jövő héten elkezdődik a bajnoki és kupaszezon. Ezt egy nagy levegővételnek tekintitek, vagy azért lehet néha „szusszanni” közben?
Furcsa, mert szusszanni mostanában nem nagyon volt lehetőségem, a nyári szünet lényegében a felkészülést jelentette nekem, 19 hetes ilyen-olyan együtt töltött időszak volt ez a nyár, így volt lehetőségem Rómában, Pescarában vagy Almatyban „nyaralni”. Már vártam a bajnoki szezont, teljesen más a légkör, nem lesz probléma, hogy váltsak. Örülök, hogy azokkal az emberekkel lehetek együtt ismét, akikkel már eltöltöttem egy évet.

Pestre nem nagyon jársz majd a bajnoki csoportbeosztás miatt…
Nyilván az ismerősök miatt talán jobb lett volna többet Pesten szerepelni, de a mi csoportunkat egy lehetőségnek fogom fel. Erős csapatok, így a Szolnok vagy az Eger ellen játszhatok, ilyenkor lehet a legtöbbet fejlődni. Olyan játékosok ellen szeretnék játszani, akik ellen nehéz, akik ellen mindent bele kell adni. Ettől függetlenül pedig egy jó csapatnak meg kell mutatni, hogy ott a helye a négy között. Mi erre törekszünk, mert a miénk egy jó csapat, Sedlmayer Tomival és Pellei Frankkal erősödtünk, a nemzetközi porondon is minél messzebb szeretnénk jutni.

Dobos Sándor