Mert kell egy csapat, ugye. Egy csapat, amely akkor lehet sikeres, ha minden klappol körülötte. A fókuszban értelemszerűen mindig a játékosok és az edző, az edzők vannak, de ahhoz, hogy a mutatvány valóban mutatvány legyen, a háttérben rengetegen dolgoznak. Sorozatunk első részében a válogatottak csapatmenedzserei, másodikban kapusedzői kerültek fókuszba, ezúttal a két kapitány munkáját másodedzői pozícióban segítő szakembereket szólaltattuk meg.
 
Férfiválogatottunk mellett Európa-bajnok (1997), világkupagyőztes (1995), oimpiai-4. helyezett, 145-szörös válogatott egykori védőjátékos, Németh Zsolt dolgozik ebben a pozícióban, akinek a felsorolt eredmények mellett is sok érme van világversenyekről, s akit a BVSC-vel elért hazai diadalok (többek között zsinórban négy magyar bajnoki aranyérem), az emlékezetes Gerendás György irányította csapat miatt sokan zuglóinak neveznek. Holott ő is a KSI nevelése.
 
„No, igen, az emlékezetes gyermekévek... Kilencévesen kezdtem el vízilabdázni, tíz esztendőn keresztül a KSI neves értékteremtő, Lőrinc Lajos, Pék Gyula, Dömötör Zoltán Kácsor László fémjelezte közegében nőtem fel. Amit itt kaptam, azt igyekeztem további pályafutásom során, majd edzőként is képviselni. A KSI-s évek után húsz évet töltöttem el a BVSC-ben, amely mondani sem kell, életem meghatározó klubja. 1991 telén fél évet a Vasasban töltöttem el, Csapó Dudival kupát nyertünk, a bajnokságban ezüstérmesek lettünk, és ugyan az angyalföldiek marasztaltak volna tovább, a Szőnyi útra érkező Gerendás György ragaszkodott hozzám. Hálás vagy neki érte!" - fogalmazott az 51 esztendős Németh Zsolt, aki a Horkai György vezette válogatottnak, így az atlantai olimpián szereplő csapatnak is stabil tagja volt, sőt Kemény Dénes első évében is meghatározó játékosnak számított, így ott volt a sevillai Európa-bajnokságon dobogó tetejére álló együttesben. Nem csak az ellenfél centereit igyekezett semlegesíteni, hanem támadásban a befejezéseknél is tevékeny részt vállalt. Elmondása szerint sajnálja, hogy a későbbi, még nagyobb sikerekből, így például a sydneyi ötkarikás diadalról lemaradt, de a feltörekvő fiatalok, posztján Steinmetz Barnabás és Vári Attila bizonyították rátermettségüket.
 
Az OB I-ben ugyanakkor továbbra is meghatározó tényező volt, s egészen a 2008-2009-es szezon végig játszott, végül 501 fellépés után akasztottra szögre a sapkát: „Porckorongsérv kínzott, így jobbnak láttam befejezni. OB I-es szerpelés tekintetében akkor mindössze Ürögi Zsolt előzött meg, maradjunk annyiban ellene nem volt esélyem..." - mondta mosolyogva. A pályafutásával elégedett, kereknek látja - főként, hogy tudatosan, mindent mérlegelve nyergelt át az edzői szakmára.
 
„Mindig lestem, mit tanulhatok el az edzőimtől, igyekeztem magama szívni a tudást. A BVSC-ben lehetőséget kaptam pályafutásom utolsó időszakában, hogy fiatalokkal foglalkozzak, négy éven keresztül többek között a legkisebb korosztállyal értük el szép sikereket. Ott volt a kezeim alatt Sedlmayer Tamás, Szakonyi Dániel és ifjabb Mészáros Csaba, hogy három most is OB I-ben, vagy Szédült esetében válogatottban is bizonyító játékost említsek. Szép évek voltak!"
 
Az edzői pálya azonban jóval kiszámíthatatlanabb, ezt ő is megtapasztalhatta, hiszen 2009-ben megszűnt a Szőnyi úton a szerződése. És ekkor kezdődött elmondása szerint egy olyan új időszak, amely azóta is tart, s amelynek szintén oly sokat köszönhet. Miként elmesélte: „Fájt, hogy el kellett jönnöm a BVSC-től, mindazonáltal az UVSE lehetőséget adott, ez pedig hamar kiderült, sok mindent megváltoztat. A Margitsziget egy csoda, ott úgymond kitárult előttem a világ, olyan impulzusok értek, amelyek rengeteget segítettek a kiteljesedésben. Ha valahol igazán érdemes edzőnek lenni, az a Margitsziget, a vízilabdázás Mekkája."
Németh Zsolt immáron tizenkét esztendeje edzi az utánpótlást az UVSE színeiben (közben volt egy időszak, amikor az OB I-es csapatot is irányította), olyan játékosokat tanított, mint többek között Nagy Ádám, Vadovics Viktor, Aranyi Máté, Sziládi Kristóf, Vigvári Vendel, Prágai Botond.
 
„Jó helyen vagyok, nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, hálás feladat nap mint nap a fejlődésüket látni" - teszi hozzá. Edzői kvalitásait jelzi, hogy 2010-től öt éven keresztül a női válogatott mellett Merész András szövetségi kapitány munkáját segítette, majd 2017-től Märcz Tamás férfiválogatott szakmai stábjában tevékenykedik: „A válogatottnál dolgozni, mondanom sem kell, hatalmas élmény. Így ráadásul lehetőségem volt és van a korábbi ellenfeleimmel is találkozni, hiszen női- és férfivonalon is ők vezetik a csapatokat. Jó helyen voltam a női válogatottnál, jó helyen vagyok most is. Hálás vagyok Merész Bandinak és Märcz Tominak is, hogy bíztak, bíznak bennem, és hálás vagyok az UVSE-nek, hogy a klubfeladataim mellett mindig engedték ezeket a munkaköröket, sőt mindenben támogattak és támogatnak a mai napig. Szerencsére az utánpótlásban végzett feladataim jól összeegyeztethetőek a válogatott teendőivel."
 
Aki játékosként is ismerte, már jól tudja, akkor sem volt soha úgymond a frontvonalban, alázattal, de nem nagy hanggal tette a dolgát - talán nincs ez másként most sem. De hallgassuk őt: „Kétségtelen, pályafutásom során sem feltétlen igényeltem a rivaldafényt, nem vágytam arra, hogy körülöttem forogjon a világ. Etekintetben a habitusom edzőként sem változott sokat. Másodedzőként is képes vagyok kiteljesedni, a feszültebb pillanatokban higgadtabb maradni, ezzel is segítve a munkát."
 
Érdekesség, Märcz Tamással nem csupán a vízben voltak csapattársak a BVSC-ben vagy éppen a válogatottban, hanem már edzőként a női válogatottnál is dolgoztak együtt, amikor a sydneyi olimpiai bajnok is segítette Merész András munkáját.
 
„Tamással nagyon régi a kapcsolat, a barátság. A válogatottnál olyan stábot alakított ki, amely harmonikusan végzi a dolgát. Jó emberekkel vagyok körülvéve, jól megértjük egymást. Azt gondolom, az sem véletlen, hogy mind Märcz Tamás, mind Merész András a KSI-ben kezdett, mindannyian az ott magunkba szívott szellemiséget, értékrendet vittük tovább."
Németh Zsolt nem tagadja, nagyon várja már, hogy június 1-én elkezdje a válogatott az olimpiai felkészülést. Ő is elmondta, amit sokat említettek, miszerint a hazai Eb-győzelemmel olyan lendületben volt a csapat, ami Tokióba is messze repíthette volna. A tervek azonban értelemszerűen nem változtak, az idén nyárra halasztott olimpián is igyekszik csúcsra törni a társaság: „Bizakodó vagyok, és noha erősek az ellenfelek és sokan vannak, minimum dobogóra várom magunkat. Az esélyek mindenesetre az elmúlt időszak történései alapán kevésbé megjósolhatóak, kiszámíthatatlanabb küzdelem várható. De, ami fontos: jó csapatunk van, jó benne a fiatalok-idősebbek aránya, ráadásul itthon nem állt le a vízilabdaélet, így mindenki játékban van. Mi vagyunk az Európa-bajnokok, ezt mindenki tudja, de korábban is bizonyítottunk, ergo bátran állíthatjuk, ott vagyunk a legjobbak között. Hogy ezt majd Tokióban is bizonyítsuk, hatékony, mindenre kiterjedő olimpiai felkészülést végzünk majd. Bevallom, kicsit türelmetlenül várom!"
 
Nincs ezzel másként a női válogatott edzői pozíciójában dolgozó Tóth László sem - de neki már nem kell sokat várnia, hiszen a csapat hétfőn kezdi meg a munkát a Margitszigeten. Az 53 esztendős, szentesi születésű szakembert senkinek sem kell bemutatni az uszodák környékén, generációja legjobb centereként tett szert nagy népszerűségre, mégis, a legnagyobb siker, egy olimpiai érem hiányzik a gyűjteményéből. Játékosként háromszor lett volna lehetősége megszerezni, de Szöulban 5., Barcelonában 6., Atlantában pedig 4. helyen zárt a válogatottal.
 
„Nem tagadom, van bennem hiányérzet - feleli őszintén. - Szép, jó dolog, hogy játékosként három olimpián is részt vehettem, de lehettünk volna eredményesebbek is... Sokan sok helyen elmondták, hogy több, sokkal több volt azokban a csapatokban, hogy milyen jó játékosok voltak abban a generációban, de valljuk be, nem véletlen, hogy nem sikerült egyszer sem érmet szerezni. Így ötven után, sok mindent megtapasztalva már kristálytisztán látom, mi hiányzott: a csapatszellem. Az a csapatszellem, ami elengedhetetlen az efféle sikerhez. Hiányzott a pedagógiai tudás, a lelki intelligencia, így hiába voltunk jó játékosok, kizárólag ösztönből csináltuk a dolgunkat, és ez nem volt kifizetődő. Persze, más világ volt... Az edzéselméletben a lelki tényezők már sokkal erősebben jelen vannak. Ha velünk is foglalkoznak anno ezen a téren, azt hiszem, megugorhattuk volna azt a magasságot, amire tudásunk alapján talán jogosultak lettünk volna. Kemény Dénes ebben is professzionális volt, kár, hogy mire ő jött, én már a másik irányba tartottam..."
 
Az őszinte vallomás mellé azért tegyük hozzá, hogy van vb-bronza 1991-ből, két Eb-ezüstje 1993-ból és 1995-ből, világkupa-ezüstje (1993) és bronza (1989), valamint utánpótlás-válogatottként is ezüstje, bronzai. „Na, az arany az hiányzik..." - teszi hozzá „tóthlacisan", ugyanakkor amint a klubpólóra térünk rá, már szóba kerülnek a nagy sikerek is.
Érdekesség, hazai vizeken szintén nem sikerült bajnoki aranyat szereznie, pedig játszott Szentesen, a Vasasban, az FTC-ben, a Szegedben és az OSC-ben - az angyalföldiek színiben van két ezüst- és egy bronzérme. Az 1992-es évben Magyar Kupa-aranya van, de a nagy sikereit Óbecsén érte el: öt bajnoki címet és négy kupát nyert, és 2000-ben BEK-győzelmet ünnepelhetett a Becsej klassziscsapatával.
 
„Régi szép idők... Szerettem Óbecsén élni és játszani, nagyon sok mindent tanutam ott. Igazság szerint akkor véltem felfedezni olyan dolgokat, amik addig hiányoztak a pályafutásomból. A szerb játékosok semmivel sem voltak ügyesebbek, de más módszerrel dolgoztak, ami eredményes volt. Elkezdett nagyon érdekelni, hülyén hangzik, tudom, de közel a harminchoz megtanultam igazán hatékonyan vízilabdázni. És tulajdonképpen itt körvonalazódott ki bennem, hogy szeretnék majd edző lenni. És milyen érdekes, a BEK-et aztán magyar edzővel, Kásás Zolival nyertük."
 
Tóth László játszott még Pescarában, pályafutását 2009-ben, OSC-játékosként fejezte be. Kvalitásait jól jelzi, hogy 474 OB I-es, 287 válogatott fellépése van, valamint 1991-ben az év játékosának választották.
 
Edzőként hamar a mély vízbe ugrott: az OSC-nél és az UVSE-nél utánpótláscsapatoknál kezdett, de szülővárosában 2010-ben már OB I-es edzőként mutatkozott be. A következő szezonban már Nagyváradon találta magát, ahol a román vízilabda sikeres korszakában vállalt tevékeny részt: klubcsapatával nyert két bajnokságot, nyert kupát, nemzetközi vizeken is bizonyított, miközben Románia válogatottja Kovács István irányításával kijutott a londoni olimpiára.
 
„Valóban sikeres évek voltak, ami elkezdte piszkálni egy-két ember csőrét... A magyar edző sikeres? Nem mehet tovább, így az egyik román politikus kitalálta májusban, hogy vége, nem kellett tovább. Nem mondom, hogy boldog voltam... Ha márciusban közlik velem ugyanezt, el tudtam volna könnyen helyezkedni máshol, többek között mehettem volna vissza Szentesre is, de a májusi döntés kimondottan rosszul érintett. Nem volt hely sehol" - emlékezett vissza.
 
Minden rosszban van valami jó, tartja a mondás - nos, vele is így alakult. Bár akkor ezt még csak nem is sejtette. Történt, hogy jobb híján visszatért Szentesre, ahol a női csapat irányítását kapta meg. Nem tudta, mire számítson, de dolgozni akart.
 
„Így van! Megkérdezték, érdekel-e a dolog, én meg rávágtam, hogy igen. Feladatot akartam, továbbra is edző lenni, így elkezdtem nőkkel foglalkozni. Véletlen kanyar volt az életemben - életem legjobb kanyarja. Korábban nem tudtam, amit hamar megtapasztaltam: ahogy a női sportolók állnak a melóhoz, arra nincsenek szavak. Hallottam korábban erről, de aztán ezt nap kint nap látni, döbbenetes volt. Hamar tudtam, jó, nagyon jó helyen vagyok a női vízilabdában."
 
Miként jó helyen volt nála a karmesteri pálca: magyar válogatott játékos nélkül a jóval esélyesebbnek vélt ellenfeleket maga mögé utasítva már 2014-ben bajnoki aranyérmet nyert a Szentes! Időközben Merész András szövetségi kapitánynak segített a válogatottnál, Áts Bertalannal 2015-ben az Universiade-csapatot irányította, majd Bíró Attila 2015 végi kapitányi kinevezése óta teljes értékű tagja a szakmai stábnak. Közben kétszer beugróként vezette az OSC OB I-es csapatát is, ahol amúgy a mai napig az utánpótlásban dolgozik. Ahogy mondja, kerek az élete: „A női válogatottnál dolgozni csodálatos, de nagyon szeretem az OSC-ben a gyerekeket is edzeni, taktikát kitalálni, meccselni, fejleszteni őket."
 
A válogatottnál Bíró Attila bátran bízza, bízhatja rá az edzéseken a feladatokat, legyen szó bemelegítésről, bármiről, miként természetesen főszerep hárul rá a centerek vagy éppen a bekkek egyéni képzésében. Hatékonyságát jól jelzi, hogy Tóth Ildikó, Takács Orsolya és Bujka Barbara válogatott visszavonulása után az Új-Zélandról érkező Parkes Rebecca és a szülése után visszatérő, korábban kapusként is bizonyító Gyöngyössy Anikó ma már a nemzetközi mezőny egyik legjobb centerkettősét alkotja.
 
„Sokat dolgozunk velük, miként nyilvánvalóan a klubjaikban is sok törődést kapnak. Bízom bennük, bízom az összes játékosunkban. Tudom, mennyi munkát fektetnek be, ennek Tokióban eredménnyel kell párosulnia. Sok szépet megéltünk már a válogatottnál, szinte mindig ott voltunk a legjobb négy között, nyertünk Európa-bajnokságot, szereztünk legutóbb itthon Eb-bronzot, de az olimpián legutóbb kiengedtük a kezünkből az érmet. Ezt nem volt könnyű feldolgozni, bevallom. Idény nyáron meg kell csinálnunk!"
 
Tóth László nem tagadja, egyénileg is hajtja az olimpiai érmet. Összesen négy olimpián járt, mindegyikről érem nélkül tért haza, már ezzel is csúcstartó. Miként félig viccesen, félig komolyan, afféle szentesi csibészséggel említi: „Az ötre nagyon nem szeretnék rámenni, azzal olyan csúcsot döntenék, amely megdönthetetlen is lenne..."
 
Természetesen ilyenre gondolni sem akar, különben is, szentül hiszi, hogy a mostani csapatnak sikerül a női vízilabdázás első ötkarikés medáliáját megszerezni - ami egyúttal a teljes női szakág nagy sikere volna.
 
A kezdést nagyon várja - hétfőn kisétál a 6. kerületből a Margitszigetre, ahogy mostanság szokta. Merthogy a pandémia alatt sétaprogramba fogott, és amellett, hogy elmondása szerint leadott nyolc kilót felfedezte Budapest szépségeit: „Jó ideje itt lakom, szeretem, de most, hogy nem az autóból bambulok ki, hanem sétálva járom a várost, teljese elképedek a szépségétől. Az Andrássy út a kedvencem. De természetesen a Margitszigetről is csodálattal tudnék mesélni."
 
Majd azzal zárja, hogy „Tokióról remélhetőleg majd augusztusban mondok hasonlóakat."