A Nemzeti Sportban Csurka Gergely írt megrendítően szép búcsút a legendáról – itt lehet elolvasni.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke: „Nehéz… Nagyon nehéz… Keresem, nehezen találom a szavakat… Sorjáznak az emlékek, a közös emlékek. Amikor gyerekek voltunk, amikor ifjú titánként fejjel mentünk a falnak, amikor edzésről edzésre kemény dolgozunk azért, hogy egyszer ott állhassunk a dobogó tetejét. Ott álltunk. Együtt, egymás kezét fogva, mosolyogva, sírva. Most is sírunk, könnyezünk, együtt, a vízilabdacsalád, együtt a sport családja, együtt a magyarság. Felfoghatatlan veszteség, hogy Tibi nincs már közöttünk, hogy nem nevethetünk együtt, nem ölelhetjük át egymást. Példakép, igazi példakép volt ő, úgy játékosként, mint edzőként. Példakép emberként. Nehéz… Nagyon nehéz… Pótolhatatlan veszteség ért bennünket. Tibi, ígérem, az általad elkezdett csodálatos munkát, az utánpótlás megreformálását folytatjuk a többiekkel! Mindig itt leszel a szívünkben! Isten Veled, barátom!”

„Tudtam Tibor egészségügyi helyzetéről, de a végletekig bíztam benne, hogy a rá jellemző küzdeni tudással képes lesz szembeszállni a betegséggel. Nemcsak hatalmas sportolót, hanem elképesztően jó szakembert, családapát vesztettünk el. A legkiválóbb volt minden fronton. Régóta nem tudtam vele élőszóban beszélni, de üzenetek formájában kapcsolatban voltunk egymással. Rengeteg mindent hagyott itt mindannyiunk számára. Nemcsak szakmai anyagokat, vízilabdához kapcsolódó szakirodalmat, hanem egyfajta emberi morált, erkölcsöt és tisztességet. Amik jellemezték őt. Nagyon fog hiányozni mindenkinek, már most nagyon hiányzik. Pótolhatatlan embert veszített el a vízilabda-társadalom, a magyar nemzet" – fogalmazott megrendülten Märcz Tamás, férfiválogatottunk szövetségi kapitánya az Origónak.

A magyar férfiválogatottat szövetségi kapitányként sorozatban három olimpiai bajnoki címig vezető dr. Kemény Dénes szerint a csütörtökön, életének 48. évében elhunyt Benedek Tibor nélkül nem jutott volna el ilyen magasságokba az együttes. A 66 éves szakember, a Magyar Vízilabda Szövetség korábbi elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában felelevenítette: a balkezes klasszis korábban rengeteg mérkőzést gyakorlatilag egyedül nyert meg a csapatnak, ugyanakkor teljesen törvényszerűen voltak gyengébb napjai is, akkor azonban vereség lett a vége. Hozzátette, amikor átvette a válogatott irányítását, sikerült elérni, hogy Benedek kiszolgálja játékostársait, amit ráadásul élvezni is kezdett.

„Azt hiszem, hogy a játékában a fordulópont rögtön az első világversenyen volt. Athénban játszottunk a világkupában, ahol úgy lettünk bronzérmesek, hogy a szerbeket és a horvátokat is öt-öt góllal vertük. Akkor látta meg, hogy tud ez másmilyen is lenni, szemben azzal, mint ami korábban volt” – mondta Kemény Dénes, aki megjegyezte, Benedek Tibor ezzel a lépéssel komplex játékossá vált, kiszolgálta társait, ami a későbbiek folyamán aztán több esetben fordítva köszönt vissza, mint például Sydneyben és Athénban az olimpián. Kemény Dénes arról is beszélt, hogy elsősorban az athéni, majd a pekingi olimpia éveiben látta Benedekben, hogy olyan magas szinten tölti be a csapatkapitányi posztot, amely alkalmassá teheti majd őt a vezetői szerepre. Hozzátette, ő csak a lehetőséget adta meg neki segítőként, később azonban a szövetség tizenöt fős elnöksége is bátran "nyúlt" hozzá. Kiemelte: a 2013-as világbajnoki címet követően csak apróságokon múlott, hogy Benedek Tibor irányításával miért nem lett még sikeresebb a gárda. „Nélküle nem jutottunk volna el oda, ahova. Nagyon fontos része volt a csapatnak, sok kiváló játéktudással rendelkező játékosunk volt akkor, és nehéz lenne különbséget tenni, de karakterében kiemelkedett mindenki közül” – szögezte le Kemény Dénes.

Az egykori csapattárs, Kiss Gergely szerint minden magyar ember és a világ összes vízilabdázója csak tanulhatott tőle és felnézhetett Benedek Tiborra, aki életének 48. évében csütörtök hajnalban súlyos betegség után hunyt el. Az aktív pályafutását nemrég 42 évesen lezáró, és Benedekhez hasonlóan szintén háromszoros olimpiai bajnok klasszis többek között ezekkel a gondolatokkal emlékezett meg Facebook-oldalán társáról, akinek, a "gólkirálynak" 16 évesen szurkolóként üvöltött a Komjádi Uszodában.
„Aztán a válogatottnál, kereten kívüli meghívottként remegtem, ha véletlenül csak rám néztél, mint a Nemzeti Csapat Vezére” – folytatta Kiss, aki 19 évesen harcostársává vált a „világ legjobb balkezesének”. Négy évvel később együtt álltak az olimpiai dobogó tetején Sydneyben, „27 évesen végre klubtársad is lehettem, naponta láthattam a csodát”.

A bejegyzésben Kiss Gergely felidézte: Benedek Tibor csapatkapitányként higgadtan, tiszta szívvel irányította a csapatot, elmondhatatlan és tisztelettel teli aura vette körül. „A víz is mindig habzott körülötted, mert győzni akartál, minden másodpercben” – olvasható a klasszis közösségi oldalán. Kiss Gergely kiemelte, pótolhatatlan veszteség Benedek Tibor halála, hiszen: „Soha, senki nem fog megközelíteni sem!”, majd több szóval is tömören jellemezte őt: „Gólkirály. Bajnok. Harcos. Bajtárs. Példakép. Vezér. Csapatkapitány. Mester. És a legfontosabbak: Gyermek, Férj, Apa, Barát.”

Olimpiai bajnok társa, Székely Bulcsú a közössé médiában búcsúzott ezekkel a sorokkal: „Drága Tibi! Keresem a szavakat, de nem jönnek! Talán nem is kellenek szavak! Ömlenek rám az emlékek... Tudod Tibi, már akkor példakép voltál, amikor még rajtad kívül talán kevesen gondolták...amikor megérkeztem gyerek fejjel a KSI-be, már akkor hihetetlen volt az az alázat, céltudatosság és szorgalom, ami benned volt! Ezt az oldaladat ma már az egész világ ismeri.... ugye emlékszel... néhány éve bejöttél hozzám az irodába, nem szokványos helyen találkoztunk az uszodában, de valami, akkor fontosnak tűnő dologról beszéltünk... igen, persze hogy vízilabdáról... amikor indultál tovább a dolgodra, a beszélgetés után, körbenéztél a falakra kitett képeket vizsgálva, nem volt számodra sem meglepő, szinte mindegyiken rajta vagy... emlékszel?...megmutattam a kedvenc képemet a falon, a Sydney döntő utolsó Magyar góljának pillanatában készült a kispadról... Dénes, Rajmi, Barna, Papesz és Zoli ugranak egyszerre a magasba, csak egy valaki maradt ülve, hátradőlve, Angyali mosollyal az arcán... igen, TE! Megkérdezted, miért ez a kedvenc képed, miért pont az amin nem vagy rajta Csucsu?....a válasz egyszerű, mondtam... mert ott, abban a pillanatban, amikor mindenkinek végérvényesen kiderült, elértük azt a varázslatos célt, amiért azóta dolgoztunk, amióta először lementünk az uszodába, Rajtad egy dolog látszott, minden akadály, nehézség ellenére, munkával és szorgalommal elérted az álmodat...jöhet szembe a világ, mit sem ér... nem őrjöngve, a világnak kiáltva ünnepeltél, “csak” tudtad, megcsináltad, tanulva az út során eléd kerülő leckékből! Magadnak bizonyítottál, de értünk küzdöttél... Hatalmas űr tátong most utánad! Ahogy Pistabácsi távozásakor is mondtam, a világ, az uszoda soha többet nem lesz olyan, mint volt... a Margitsziget, a poénok, melyeken úgy tudtál...olyan őszintén nevetni, mint senki más...  Megtisztelve érzem magam hogy ismerhettelek, hogy járhattam azon az úton, amit mutattál nekünk! Legyen Neked könnyű a föld Drága Barátom!!!"

Az egykori játékostárs, majd Benedek szövetségi kapitánysága alatt a válogatott csapatkapitányává váló Varga Dénes a fradi.hu-n búcsúzott az ikonná vált pólóstól. „Tibor hatására vált bennem komoly dologgá a vízilabda! Mert azt mindenki tudja, hogy hogyan állt a sporthoz, nem lehetett nem tisztelni. És amikor az első válogatott meccsem bemutatása lement, kezembe nyomta az ausztrál zászlót és azt mondta: »Sok sikert a pályafutásod során!« Nem hangzik nagy dolognak, de ez tőle, akkor és ott mindent megváltoztatott bennem! Tibor örökké úgy fog élni az emlékeimben, ahogy 2008-ban, az olimpia nyitónapján megnyilvánult. 8 mindent megélt vízilabdázót és 4 olimpiai újoncot rendelt fel az apartmanházunk tetőjére és pár perc alatt mindenkivel elhitette, hogy ennek a világversenynek márpedig mi vagyunk a győztesei! Sok embert megtanított küzdeni és győzni! Hogy hányat? Talán még annál is többet, ahányat ismert! Nyugodj Békében!”

Nagy Viktor a közösségi oldalán búcsúzott el Benedek Tibortól egy megható posztban, amelyben egy személyes emléket is megosztott a legendás vízilabdásról: "Nem is tudom, hol kezdjem, mert az érzéseimet nehéz szavakba önteni. Tibi volt a legerősebb ember, akit valaha ismertem és nem tudom elhinni, hogy már nincs köztünk. 2007-ben ismertem meg, amikor az első világversenyemre kikerültem. Azelőtt is nagyon tiszteltem, de amikor személyesen láttam mennyit és milyen koncentráltan edz vagy mennyire fontos neki a csapat, akkor lett igazi példakép. 2013 -tól pályafutásom alakulása nagyban Tibinek volt köszönhető. Tibi hozta ki belőlem azt a teljesítményt, amit a barcelonai vb-n tudtam nyújtani. Maximális bizalmat adott, ezzel indított el karrierem másik felére. Nélküle biztos nem lennék Vb, Eb és Bl győztes. Az első csuklószorítómat is Tőle kaptam, amiről mindig Ő jut eszembe. Köszönöm Tibi, Sose felejtem a közös élményeket!”

A jelenleg szintén a Ferencvárosban vízilabdázó Zalánki Gergő 2015-ben épp Benedek Tibor alatt mutatkozott be a felnőttválogatottban. „Sosem feledünk, Tibi bácsi! Az olimpia felkészülésen megkérdezte, hogy én miért nem tegezem őt. Azt feleltem: még nem érdemeltem ki. Brazíliában egy reggelinél úgy mentem oda hozzá, Jó reggelt Tibi! Nagy mosollyal fogadta és kérdezte a miértjét, annyit mondtam, úgy érzem, most már elég nagy vagyok és kiérdemeltem. Rájöttem, sose leszek elég jó hozzá, nekem örökre Tibi bácsi marad és sosem fogom elfelejteni Őt.”

Szécsi Zoltán több mint egy évtizeden át volt Benedek csapattársa a válogatottban. Mindhárom olimpiai aranyérmüket (2000 – Sydney, 2004 – Athén, 2008 – Peking) együtt érték el. A korábbi remek kapus a heol.hu-nak idézte fel közös élményeiket. „Borzasztóan érzem magam. Nagyon sokat gondolok a családra, akiknek őszinte részvétem szeretném kifejezni. Nyilván mindenkinek nehéz most, de mégiscsak ők vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen egy apát és egy férjet veszítettek el – kezdte Szécsi. – Kizárólag szép emlékeim vannak, kezdve onnan, hogy rögtön az első egymás elleni meccsünkön hat gólt lőtt nekem. Ezután pedig rengeteg emlékezetes csatát vívtunk meg együtt, nyertünk olimpiákat és még számos fontos kupát. Ami mégis örökre megmarad bennem, az a mosolya és a nevetése. Sosem felejtem el azt, hogy milyen jó érzés volt, amikor meg tudtuk nevettetni.”

„Nyugodj békében Tibi!! Te voltál, aki behívott a válogatottba és a Te bizalmadnak köszönhetem, hogy képviselhettem Magyarországot az OLIMPIÁN! Köszönök mindent MESTER!” – búcsúzott Manhercz Krisztián.

A Magyar Vízilabda Szövetségbe folyamatosan érkeznek a részvétnyilvánítások. Mindeközben a nemzetközi sajtó is beszámolt a tragikus hírről.

Az olasz La Gazzetta dello Sport cikkének címében kiemeli, hogy Benedek Tibor személyében a Pro Reccóval négy bajnoki címet szerző játékos távozott, majd karrierje ismertetése előtt felteszi, s meg is válaszolja a kérdést: ki volt minden idők legjobb balkezes játékosa? „Ha egy közönségszavazáson dőlne el, Benedek Tibor biztosan a dobogón végezne. A magyar játékos szívének egy darabját Olaszországban hagyta, s most 47 évesen elhunyt” – írja a lap, s megemlíti, hogy háromgenerációs színészcsaládból érkezve lett vízilabdázó, s a karrierjének részletes bemutatása végén azzal zárul az emlékező írás, hogy Benedek halála egy nappal követi a szintén háromszoros olimpiai bajnok pólósét, Kárpáti Györgyét.

Szintén beszámol a hírről a Corriere dello Sport „Búcsú Benedek Tibortól” című írásában, amelyben kiemeli a Pro Reccóban töltött éveit, s hangsúlyozza: „rendkívüli embert, egy szerény, de karizmatikus sportolót vesztett el a világ.”

Spanyolországban is megemlékeznek Benedekről, a Marca „Olimpiai bajnokok fél évszázad távolságban – Magyarország két, háromszoros bajnokát gyászolja” című írásában tőle és Kárpátitól is búcsúzik, megemlíti, hogy mind a ketten a sportágat domináló generációjuk legjobbjai közé tartoztak. Kárpátiról kiemeli, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is elbúcsúzott tőle, míg Benedekről hangsúlyozza, hogy nemcsak játékosként alkotott maradandót és lett világbajnok, hanem edzőként is, amikor 2013-ban – éppen Barcelonában – szövetségi kapitányként vb-címet nyert a magyar válogatottal.

„A vízilabdázás világa könnyek között: a sportág történelmének egyik legjobb játékosa, Benedek Tibor hosszú betegség után elhunyt egy budapesti kórházban” – kezdi a „Búcsú Benedek Tibortól, a vízilabda aranyifjújától" című hosszú írását az AS, s végigveszi kivételes pályafutását, kiemelve számtalan egyéni elismerését.

A lap megszólaltatja pályatársát, a spanyolok Benedeknél egy évvel fiatalabb kiválóságát, az olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok Dani Ballartot, aki elmondta: „Megállíthatatlan volt, rengeteg gólt szerzett, nagyon sokszor kísérletezett, a bal keze egészen különleges volt. Benedek volt Midász király: amihez nyúlt, arannyá változott” – fogalmazott az egykori ellenfél.

Horvátországban is megemlékeztek a csütörtökön elhunyt klasszisról: „Elhunyt a sporttörténelem egyik legnagyobb alakja! Egy olyan vezér megtestesítője volt a medencék világában, akit szó nélkül követtek” – számolt be öles címmel a legendás vízilabdázó, Benedek Tibor haláláról a horvát Sportske novosti napilap honlapja.

A világ vezető hírügynökségei közül a Reuters foglalkozik Benedek halálával, amelyről a Magyar Vízilabda-szövetségre hivatkozva számol be, s külön kiemeli, hogy játékosként és edzőként is világbajnokságot nyert.

A külföldi oldalak közül elsők között számolt be a hírről az olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz, amely szintén Kárpátival együtt dolgozta fel Benedek halálát, s hangsúlyozza, hogy mind a ketten szerepet vállaltak a Budapest 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott – sikertelen – pályázatban.

A totalwaterpolo.com című szakportál a világ egyik legjobbjának nevezi búcsúztató írásában Benedeket, s eredményei méltatása mellett megemlíti, hogy egészen másfél hónappal ezelőttig aktívan dolgozott az UVSE vezetőségében.

Alekszandar Sapics, szerb olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó érzelmes levélben köszönt el Benedek Tiborról, az írását a Nemzeti Sport fordította le:

„Az elmúlt évek legszörnyűbb hírét kaptam: minden idők egyik legnagyobb vízilabdázója, Benedek Tibor elhunyt.
Nem is tudom, hol kezdjem, rettenetesen nehéz nekem, mert sosem fogom megbocsájtani magamnak, hogy neki sosem mondtam el, amit most fogok.
Tiborral csaknem tizenöt éven keresztül játszottunk egymás ellen. Ő balkezes, én jobbos, úgyhogy egymás oldalán szerepeltünk, számtalanszor szemtől szembe, akár a válogatottjainkról, akár a klubcsapatainkról volt szó. Ezt persze mindenki tudja, de azt nem, ami most következik.
Tibor volt az egyetlen vízilabdázó, akire igazán felnéztem, akit imádtam és tiszteltem, aki az egyik legnagyobb motiváló erőm volt, hogy fanatikusan dolgozzak és szinte spártai életet éljek a pólóspályafutásom során.
Hat évvel volt idősebb nálam, szóval, amikor tizennégy voltam, ő már világhíres. Azóta követtem a pályáját, figyeltem, ahol és ahogyan csak lehetett. Amikor a Becsejben játszottam, Vincze Balázstól, a magyar válogatott akkori csapatkapitányától minden héten kértem videókazettákat a meccseiről azzal a fals indokkal, hogy mennyire kedvelem a magyar pólót. Az igazság, hogy egyáltalán nem érdekelt a magyar póló, csakis Benedek Tibor.
Ebben az időszakban több mint négyszáz meccsét néztem meg a legkülönfélébb versenyekről. Lenyűgözött a kitartása, a munkája, az energiája, a fegyelmezettsége, az ereje és amilyen könnyedséggel űzte a sportágunkat.
Később, amikor egyre többször játszottunk egymás ellen, mindig vele akartam szembe kerülni, hogy megmutassam, én is képes vagyok ugyanarra… Sokszor voltam faragatlan, néha át is léptem a határokon, kizárólag azért, hogy bizonyítsam magamnak, képes vagyok olyan jó lenni, mint amilyen ő. Rendkívüli személyiség volt, sosem reagált az én faragatlanságomra, sokkal inkább lenyugtatott, úgyhogy el is szégyelltem magam, amiért túlmentem a határon… Ő is keményen játszott, de sosem sportszerűtlenül, és mindig higgadt maradt, tiszteletteljes, kulturált, és ahogy egyre jobban megismertem, még többre tartottam játékosként és emberként is.
Sosem voltunk közel egymáshoz, mert sosem játszottunk egy klubban, ezért is okozott nehézséget közelednem hozzá, hogy elmondjam mindezt, amit szerettem volna. Ezt sosem bocsájtom meg magamnak.
Az ember, akit ennyire szerettem, elment. Az ember, aki a sportágunk történelmének egyik legnagyobbja, aki sosem volt fáradt vagy felkészületlen, elment. Az ember, aki azzá a játékossá tett, aki lettem, és aki sajnos ezt sosem tudta, mert nem volt meg a bátorságom, hogy elmondjam neki… Pedig szerettem volna… Alig három évvel ezelőtt gálameccsen találkoztunk Budapesten: emlékeztem a régi csatákra, mindenre, és szerettem volna neki mindent elmondani akkor is, de megint feladtam, nem is értem, miért…
Tibor, sosem tudod meg, mennyit jelentettél nekem, én viszont azt nem fogom elfelejteni, mennyit jelentettél nekünk. Az életmű, amit hátrahagytál, felejthetetlen marad sok-sok generációnak.
Barátom, nyugodj békében! – ez a legkevesebb, amit mondhatok. Éveken át titkoltam mindenki előtt, hogy a vízilabdában, sőt, életemben te voltál az egyetlen, akire igazán felnéztem, és aki miatt az lettem, aki vagyok.
A fénykép az otthoni emlékszobám falán lóg, az egyik legbecsesebb helyen, mert te is ezt a helyet foglalod el a szívemben.
Nyugodj békében, te nagyszerű ember!”