Fotó: MTI /Archív

Rémálomszerűen kezdődött a mérkőzés: Javier Garcia lövése a kapufáról Decker Attila fejére, onnan pedig a hálóba pattant, majd a következő támadásnál újfent a spanyol balkezes mattolt: 80 másodperc után 2-0 volt a Rijekának. És itt – mintha elvágták volna. Legalábbis horvát részről. A Szolnok ha lassan is, de magához tért, miközben a rijekaiak hasztalan próbálkoztak.

Öt perc után jött az első szolnoki fór, amit sikerült kihasználni – némi mázlival, Kis Gábor pöccintette be a kapusról elépattanó labdát –, majd rögtön a következő akció is ült, Vámos Márton lőtt nagy gólt. S mivel a szolnoki védelem szépen tette a dolgát, Decker is fogott egy-két labdát, 2-2-vel zárult az első rész.

A másodikban ugyan ismét a Rijeka szerzett vezetést Radu centergóljával, ezt követően azonban szédületes szolnoki menetelés kezdődött. Zsinórban négy gólt szerzett a magyar csapat, Török Béla átlövésből, Kis Gábor centerből és szabadobbásból volt eredményes (három akciógól), majd egy türelmesen végigjátszott előny végén Pásztor Mátyás is betalált, így 6-3-ra vezetett a Szolnok! S hogy mi történt eközben a Rijekával? Nos, egyrészt Decker Attila szédületesen védett. Másrészt látszott rajtuk, annyira leesett a fordulatszámuk, hogy képtelenek rendesen felpörögni. A Varga-testvérek sem tudtak lendíteni rajtuk, Dénesnek nagyon nem ment, Sukno sehol sem volt, Radu sem villogott úgy – az egész csapaton a feszültség és a kétségbeesés jelei látszódtak. Leginkább az a tudatalatti pánik, melynek kapcsán Varga Dani utóbb azt mondta: elég drámai következményei lettek volna, ha lemaradnak a BL-ről. „Amikor a héten finoman rákérdeztem, hogy mégis, mi várna ránk, annyit mondtak: ne akard megtudni.”

Az első aggasztó jelek a harmadik negyed elején kezdtek mutatkozni. Az első egy ajándékgól volt, amit Petrovic szerezhetett közvetlen közelről, miután a visszazárást „elkutyulták” a mieink. Aztán azon is megütköztünk, hogy az eladdig remekül bíráskodó német Bender továbbot intett Kis Gábor forgatása után. Átellenben Petrovic egy előnyt is belőtt, azaz 5-6-nál éledezett az uszoda. Ezután egy csaknem nettó három perces oda-visszázás kezdődött, ám ebből végül a Szolnok jött ki jobban, egy rekontra végén Török szerzett kissé kiszorított helyzetből gólt (5-7). Ezután érkezett a következő mélyütés, bár a Rijeka visszajött 6-7-re, egy támadásnál Kis fent maradt a kapujuk előtt egy bekkel, miután megszereztük a labdát, feldobtuk neki, s bár közben Varga Dumi is visszaért, Kicsi tanítanivaló módon átjászotta mindkettőjüket, befordult a labdával, a hátsó rántásra elengedte – ez tényleg az a szituáció volt, ami a világ összes uszodájában ötméteres, Bender azonban ezt is elengedte. (Dumi utóbb az öltözőfolyosón is jelezte, zseniálisan csinálta Kis Gabi, amit csinált.) Ekkor érződött, hogy itt még gondunk lehet.

Lett. A Szolnok érezhetően fáradt, ráadásul Bender átkerült az ő kapujuk elé, és szemrebbenés nélkül beítélt további három emberelőnyt, miközben emitt a korrektségét megőrző spanyol, Borrell csak egyszer állított ki. Mi tagadás, sokkal többet már nem tehetett értünk ekkortájt, mert a fáradó szolnokiak egyszerűen nem tudták átjátszani a horvát védelmet, a centereknek nem mentek jó labdák, Hosnyánszky, Vámos és Mitrovics pedig valamiért nem vállalkozott hátulról, holott Vican ezen az estén jóval haloványabbnak tűnt a szokásosnál, szinte alig volt védése. (Mitrovics különösen passzívnak látszott, sajnos.)

A légkör egyre fojtogatóbb volt, Radu végül csak be tudott lőni egy emberelőnyt – öt a négyben játszották meg, Vörös már nem tudott visszaúszni –, érezhető volt, aki 7-7 után gólt lő, nyer. Ekkor kaptuk meg az utolsó emberelőnyünket (mindösszesen a negyediket, a Rijeka ekkor már 10-nél járt...), ám nem sikerült úgy megjátszani, ahogy kellett volna: a végén Vámos kevésbé hihető lóbák után a blokkot találta telibe. Átellenben pedig jött egy újabb fór (ez speciel jogos volt), aminek a végén a horvátok megtalálták a hálóig vezető utat, 1:19-cel a vége előtt.

Még egy támadásunk volt, ám Vámos centerbe induló passzát a blokkoló védője szedte el, és így odalett a meccs, mert a horvátok megint kaptak egy fórt, 25 másodperccel a vége előtt: Deckert küldte ki a német, mondván, túl vehemensen rongyolt ki a centerre. Kapusunk ezt már nehezen viselte, három nagy fröccs közepette távozott, amiért végleg kiállították, ám ez már sokat nem nyomott a latban (amúgy nem tudták belőni a kapus nélküli fórt, de nem is nagyon akarták).

A végén a mieink még üvöltöztek egy sort a német bíróval, a rijekaiak pedig illendőségből kiintegettek a közönségüknek, de javukra legyen mondva, nem rendeztek öklözéses-üvöltözéses ünneplést. Pontosan érezték, nem elsősorban az ő érdemük volt, hogy a BL főtábláján folytathatják.

A legjellemzőbb párbeszéd aztán három-négy perccel később, a zsűriasztalnál zajlott. A megannyi világversenyt megjárt szerb csapatkapitányunk, Zsivko Gocsics finoman félrevonta a szintén régi motorosnak számító spanyol bírót, Sergio Borrellt, és...

– Őszintén, mondd meg nekem, egy ilyen mérkőzésen lehetséges az, hogy 12-4 a kiállítási arány?
– Nem, nem lehetséges. Viszont nem szeretnék többet mondani.

Nohát így esett ki a Szolnok a BL-ből.

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló
Primorje Erste Banka Rijeka–Szolnoki Dózsa-Közgép 8-7 (2-2, 1-4, 3-1, 2-0)

Játékvezetők: Borrell (spanyol), Bender (német)

RIJEKA: Vican – Varga Dénes, Sukno, Varga Dániel, Radu 2, Petrovic 2, Garcia 3. Cserék: Buljubasic, Krapic 1, Obradovic 1, Setka, Muslim. Vezetőedző: Ivan Asic
SZOLNOK: Decker A. – Mitrovics, Gocsics, Jansik D., Kis G. 3, Hosnyánszky, Vámos 1. Cserék: Török 2, Vörös, Pásztor 1. Szakmai igazgató: Kovács István

Emberelőnyök: 11/4, illetve 4/2
Ötméteresek: 1/1, illetve –

Összesítés: a Rijeka 18-17-tel jutott tovább.