„Szívesen vezetnék házépítő tévéműsort a legnagyobb adók egyikén, ám erre minden bizonnyal kevés esélyem van…”

Mintha sejtett volna valamit…

A Cseh Sándortól citált idézet közel féléves, honlapunk akkor szentelt utoljára nagyobb írást a Szolnok férficsapatát csúcsra járató szakvezetőjével, aki tízévnyi munka után került a másik oldalra. Egy idő után persze önkéntes száműzetésről beszélhettünk, lévén annak rendje és módja szerint megrohamozták őt hazai és külföldi csapatok, ám ő kivárt. Várta azt a lehetőséget, amelyet igazán magáénak érezhet.

2019. január 18-án aztán nagyot szólt a hír, miszerint a jelentősen átalakított férfi utánpótlásrendszerben kap nemes feladatot: nem csupán bekerült az Utánpótlás Bizottságba, hanem általános sportszakmai igazgatóként főszerepet kap a reformcsomag kiépítésében. Áttételesen bizony új házat építhet…

Szóval, megérte várni?

„Inkább úgy fogalmaznék, hogy érdemes volt türelmesnek lenni, és a szolnoki búcsú után nem fejest ugrani a munkába – mondja a 42 esztendős szakember. – Vári Attila hívott fel, hogy lenne-e kedvem az utánpótlásban dolgozni, átgondoltam, sokat beszélgettünk az év elején, majd igent mondtam. Azt gondolom, ob I-es edző lehetek majd még a későbbiekben, ha szeretnék. Ez a feladat ellenben olyan kihívásnak tűnik, ami egyrészt új dolgokat igényel, másrészt, amit egyszeri alkalomnak nevezhetünk. Leültem egyeztetni Benedek Tiborral és az Utánpótlás Bizottság többi tagjával, és ez megerősített.”

Nos, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége által megszavazott új utánpótláscsomag szerint a 15 éven aluli gyerekek fő koordinátora dr. Vincze Balázs lett, míg a 15 éveseknél idősebb gyerekek Cseh Sándorhoz tartoznak. Mindez úgy, hogy minden korosztálynál vannak vezetőedzők és másodedzők, avagy finoman fogalmazva szép a feladat.

„Összetett és nehéz – reflektál Cseh Sándor. – Nehéz, de aki ismer, azt tudja, hogy szeretem a kihívásokat. Az elmúlt időszakban rengeteget tanultam, valahol már azt hittem, nem érhet meglepetés, majd ezt a munkát elvállalva jöttem rá igazán, hogy mennyi és mennyi új tanulnivaló van, mennyi és mennyi új inspiráció segít a szakmai előrelépésben. Napról napra állít nehézségeket az új feladatkör, amit gyorsan és hatékonyan kell megoldani. Voltaképpen az egész munka nehézségekre, majd azok áthidalására épül, legalábbis itt az elején. Hogy aztán idővel mennyit alakul, az a jövő zenéje. Speciel életemben nem emaileztem ennyit, mint most egy nap alatt… Annak a híve vagyok, hogy a válogatottaknak a klubérdekeket is figyelembe kell venni, így az utánpótláscsapatok keretinek kialakítása, az edzések folyamatának megszervezése nem egyszerű. Azon dolgozom, hogy az új felállás jó oldala érvényesüljön a medenceparton.”

Februárban már „dübörögtek” a tréningek, amelyeken ő is tevékenyen részt vett, ergo kíváncsiak voltak, melyek az első tapasztalatok.

„Ebben az időszakban tudatosan feszegettük a határokat. Sűrűbben voltan edzésnapok – ezúton is köszönöm a kluboknak, hogy mindezt támogatták! Ennek az említett határeszegetésnek a fő oka az ismerkedésre vezethető vissza: nyitottabb keretekkel akarjuk megismerni a játékosokat. Egyfajta cél, hogy taktikailag május végéig egy kör bezáruljon, minden csapatnál megnézzük a szóba jöhető gyerekeket, akik közben megismerkednek az új felállással, az új edzőkkel. Persze közben gőzerővel zajlik a nyári program szervezése, edzéstervek készítése, a külföldi csapatokkal való kapcsolatfelvétel, az edzések kamerával való rögzítésének a szervezése, azok összevágása, és sorolhatnám. Tényleg sok összetevős feladatkörről beszélhetünk.”

Miként szavaiból érezhető, nem áll energia híján („Köszönöm, az megvan!” – erősíti meg), mint megjegyzi, egy edzőnek – hiszen továbbra is annak tartja magát – a környezetével szemben minden nap meg kell küzdeni, minden nap bizonyítania. Miután kimondatott, hogy egy új rendszer felépítése a cél, nyilvánvalóan motiváló a hozzá köthető rész – még akkor is, ha ezzel kapcsolatban máshonnan közelíti meg a felvetést: „A rendszer a szövetséghez, az Utánpótlás Bizottsághoz köthető, amelynek az egyik tagja vagyok. Nem érzek plusz motivációt azért, mert most irányvonalat szabunk, adott esetben szabok meg jómagam. Már csak azért sem, mert az utóbbi években nem kísértem ennyire figyelemmel az utánpótlást, így nem is tudom, miként mentek a dolgok. Egy feladatot látok magam előtt, egy újfajta feladatot, amellyel kapcsolatban úgy is fogalmazhatok, hogy négy klubcsapatot irányítok egyszerre. Ergo időm sincs azon gondolkodni, hogy mi köthető hozzám és mi nem. De nem is ez vezérel.”

Az utánpótlás egyik központi témája az eredmény és a konkrét nevelés határmezsdje körül mozog, érvek és ellenérvek sora látott már napvilágot a „Nyerni kell, győzni kell!” kontra „Itt még nem az eredmény a fontos!” párbeszédben – vajon ő miként szól hozzá mindehhez?

„Miután könyvek készülnek erről, nehéz okosat mondani pár mondatban – ugyanakkor természetesen nem szeretném megkerülni a kérdést. Az elsőszámú szempont, hogy egészséges, céltudatos fiatalokat neveljünk, ez nem vitás. Meglátásom szerint azonban itt nem áll meg, nem állhat meg a történet. Mert ha továbbmegyek, akkor igen is, fontos, hogy ezek a fiatalok csapatként jól össze legyenek rakva, jól szerepeljenek az aktuális világversenyeken, ami nálam annyi jelent, hogy a lehető legtöbbet tegyük meg a felkészülés során. Ha még tovább megyek, fontos, hogy minél többen ob I-es játékosok legyenek, minél többen jó csapatokban kapjanak majd szerződést. Ha aztán még tovább megyek, nem tudom kivonni a személyiségemet: nekem fontos, hogy ezek a fiatalok Bajnokok Ligája-csapatokban és a válogatottban is szerephez jussanak. Számomra mindegyik felsorolt cél egy feladat, ezzel a látásmóddal fogtam a munkába. Sok tapasztalatom van azzal kapcsolatban, hogy egy BL-szintű csapat edzőjének mik az elvárásai, így számokra ez egy fontos szempont. Mentális, fizikai és taktikai téren is igyekszem segíteni, edzeni a gyerekeket, egyfajta szakmai mércét felállítani, majd ezt természetesen folyamatosan ellenőrizni. Tisztában kell lenniük a fiataloknak is, hogy hova szeretnének, akarnak eljutni. Ez közös munka, közös cél. A szakmai kritériumok javarészét persze a klubokban kell teljesíteni. Maga a fiatalság egy állapot, nem erény vagy hátrány, ebben sohasem hittem – vegyük példának a labdarúgásban Mbappét, aki 19 éves korára elképesztő magasságokba jutott, vagy azt, hogy kézilabdában 22 éves játékos lett a világ legjobbja. Elvárások vannak, erre kell készülni, ezért kell edzeni.”

Cseh Sándor markáns gondolatvilága, személyisége klubedzőként, vezetőedzőként érvényesülhettek, ez nem vitás. Ám érdemes elidőzni egy pillanatra az új felállás azon részén, hogy szakmai igazgatóként az utánpótlásedzők afféle főnökeként tevékenykedik, ami a szakmához szükséges „egófaktor” tekintetében akár veszélyforrás is lehet. Az adódó konfliktushelyzetekről így vélekedik:

„Örülök, hogy ez szóba kerül, mert valóban kulcsfontosságú. Biztos sok olyan edzés lesz, amelyek után nem lesz jó a kedvem, de az első két hét után boldogsággal töltött el, hogy a legfelső három korcsoport ugyanazt gyakorolja. A legfontosabb cél, hogy csapatoknál nem csak az érvényesüljön, hogy az edző, a stáb mit szeretne, hanem egymásra épüljenek fel, évről évre hasonló dolgokon menjenek keresztül a játékosok. Ebben van a fő szerepem. Úgy gondolom, akkor tudjuk áthidalni, hogy mindenkinek megmaradjon a saját privilégiuma, és a saját elképzeléseit meg tudja valósítani, ha a szokásosnál sokkal többet beszélünk az edzéseken kívül. Konkrétan most úgy működik, hogy kiajánlottam az edzőknek az edzésterveket, amelyek szerint ők megírhatják a sajátjukat – majd ezt egyeztetjük. Mindegyikükkel naponta órákat beszélgetünk ezekről. Nincs garancia, hogy rögtön gördülékeny lesz minden, de hiszek abban, hogy normális hozzáállással szépen kikristályosodnak a szerepek. Úgy érzem, minden edző, aki most ebben a rendszerben dolgozik, igényli a folyamatos kapcsolatot, keresik ők is az alkalmakat a beszélgetésekre. Valóban ott vagyok a szakmai koncepciómmal, meglátásaimmal egyfajta kontrollként, erős személyiségként, éppen ezért az edzői kinevezések előtt mindegyikükkel sokat beszélgettem a jövőről, mindegyiküktől kértem, jól gondolják át, vállalják-e így a feladatot. Elmondtam nekik, hogy senki se várja, senki sem várhatja, hogy egy-két hét, egy hónap alatt minden tökéletesen, zökkenőmentesen megy majd, de sok kommunikációval, nagy alázattal szépen kikristályosítható a történet. Elindultunk ezen az úton, és az első vonalat majd a jövő nyár végén lehet meghúzni.”

Gyakorlati példaként beszámoltunk róla, hogy új központi fizikális felkészítés indul az utánpótlás felsőbb szintjein – ezzel kapcsolatban vajon mit kell tudni?

„Az a döntés született, hogy szeretnénk közös szárazföldi keretedzéseket tartani a felső három korosztályban. Tisztában vagyunk azzal, hogy a család, az iskola, a klubmunka mellett ez nehéz, mégis megpróbálkozunk vele. Hetente egyszer reggel lesznek ezek az edzések, amelyeknek több célja is van. Kezdjük azzal, hogy minden edzés hasznos többletérték. De amit kiemelnék, hogy a világversenyekre készülő keretek már most megismerkedhetnek azokkal a feladatokkal, amelyek majd a nyáron várnak rájuk, így elérjük, hogy nyáron koncentráltan tudjunk dolgozni, és ne akkor legyen az úgynevezett betanulási fázis. Természetesen eddig is voltak fizikális tréningek az utánpótláscsapatoknál, de mostantól előre meghatározott központi feladatok lesznek előttük, beleértve a lábtempó gyakorlatokat is. Havi három-négy ilyen edzéssel természetesen markáns eredményt nem lehet elérni, ugyanakkor rögzülhet a fejekben a sportág egyre dominánsabb fizikai követelményrendszere, amit ha elérünk, már léptünk egyet előre. Az új szárazföldi munkát a klubokkal közösen akarjuk kiépíteni, éppen ezért minden hónapban szívesen látjuk az ő edzőiket, tartunk közös edzéseket, amiből sok jó kisülhet.”

A korábban reflektorfényben lévő Cseh Sándorral mostanság sokkal inkább az úgynevezett „kiscsapatok-, illetve értelemszerűen az utánpótlás-meccseken lehet találkozni az uszodákban, aminek csak egyik oka, hogy a rangadókon szakkommentátorként a tévéstúdióban ül: „Valóban inkább az ob I második felével foglalkozom többet, érdekes, most sokkal jobban képben vagyok őket illetően, mint voltam a szolnoki időszakban. Az utánpótlás-játékosok itt kapnak nagyobb szerepet, így jól fel tudom őket térképezni, a kollégákkal beszélgetni. Ami pedig a reflektorfényt illeti: egyrészt sohasem vágytam erre, másrészt az új munkám miatt úgy érzem, most még inkább abban vagyok... Nem tudom, de őszintén, nem is érdekel igazán. Lefoglal a napi munka, a gondolkodás, egyeztetés. Kevés olyan dolog van, amihez megvan az akaraterőm, a vízilabda ilyen. Szakbarbár típus vagyok, nulla-huszonnégyben képes kitölteni az életemet, az egyetlen, ami képes kikapcsolni, az a család. Nem stresszként élem meg a munkámat, a nehézségeket, így nincs is mit levezetnem.”

Tipikus megszállott. És ezzel egyetért: „Igen, azt hiszem, megszállott vagyok. De így érzem jól magam.”

A sportág jövőjét sok kívülállóval ellentétben nem látja aggasztónak, sőt: „Sokat temetik a vízilabdát, hogy belterjes, mégis azt láttuk az olimpián, hogy nyolc-tíz csapat küzdött reális eséllyel az érmekért, ami semelyik másik labdasportágban nem volt igaz. Nem szeretek a kollégákra, a barátokra felesleges nagy terhet rakni, de a felnőtt válogatott teljesítményétől sokkal inkább függ a sportág, mint a többi magyar labdasportban.”