Varga Zsolt. A sydneyi olimpiai bajnokcsapat balkezes centere. Akit nem lehetett már akkor sem nem szeretni. Mindenkivel közvetlen, barátságos, igazán emberi. Edzőként sem változott. A Ferencvárosnál – ahogy nem győzi hangsúlyozni: a földi életet azóta elhagyó Ambrus Tamással közösen – építkezésbe fogott, és évről-évről feljebb tör a csapattal. Tudatos a munka, tudatos a fejlődés. Nem átallott megjegyezni, tanulja még a szakmát. Ezért is örült, amikor Gerendás György felvetette neki, a kispadra is leülne mellé. Féltették, de ő tudta, a bizalom olyan erős, hogy nem lehet gond ebből a szakmai kapcsolatból. Amely az első pillanattól kezdve jól működik. Egyik legjobb barátja, Benedek Tibor is felfigyelt erre. Olyannyira, hogy férfiválogatottunk szövetségi kapitánya is maga mellé ülteti a montreali legendát. Avagy sarkosan bátran megjegyezhetjük, Varga Zsolt „csinált” válogatott segédedzőt Gerendás Györgyből. A Népligetben tudatosan erről a témakörről beszéltünk, miközben szóba került Gyarmati Dezső szelleme is. Avagy az a belső tartás, amely a régieket markáns védjegye, s amely az új generációt is át kell, itasson…


„A Gerendást? Te megőrültél?” Ismerős mondatok?
Mi tagadás, hallottam néhányszor.
Főleg a barátaid féltettek.
Pontosan. Mielőtt azonban mélyebben belemennénk, azt mindenféleképpen szeretném elmondani, hogy nem egyedül az én ötletem volt. Drága jó Ambrus Tomi barátommal közösen ültünk le beszélgetni arról, mi volna ha. Sőt tulajdonképpen ő, mint a szakosztály akkori vezetője vetette fel először kicsit félénken Gyuri nevét.
Nem talált süket fülekre.
Sőt! Tekintettel arra, hogy Gyurival évek óta arról beszéltünk már, milyen jó volna, ha majd abbahagyja Egerben az edzősködést, hozzánk, a Fradi-családba jönne dolgozni valami tótumfaktumnak, azonnal ugyanarra gondoltunk. Mint ferencvárosi legenda voltaképpen hazatérne, mindig ide lyukadtunk ki. Így amikor lementünk egy Eger elleni mérkőzésre, és ott jól kikaptunk, hármasban elkezdtünk erről komolyabban diskurálni. Megkérdeztük tőle, ő hogy látja, beszállna-e a következő évben hozzánk valamilyen vezetői pozícióba.
Ha azt vesszük, hogy maradt Egerben, aligha adott pozitív választ.
Valóban nemet mondott, de megértettük az indokait. Azt mondta ugyanis, hogy szeretné az egri munkáját tisztességesen, szépen befejezni, látszott, komoly tervei vannak. Aztán néhány hónappal később sms érkezett tőle, amelyben ez állt: „Zsolt, él még az ajánlat?”
Első reakció?
A döbbenet. Éppen itt, a Népligetben voltunk, mutattam Tominak az üzenetet, és néztünk egymásra. Vajon mi történhetett? – kérdeztük meglepetten egymástól. Aztán nem sokkal később érkezett a hír, hogy elküldték Egerből. Nem akartuk elhinni.
Lecsaptatok rá?
Fogalmazhatunk így is. Onnantól kezdve meglehetősen hosszú egyeztetéseket folytattunk. Gyorsan hozzáteszem: komoly megbeszélések ide vagy oda, nagyon sokat nevetgéltünk. A Liszt Ferenc térre jártunk, van ott egy kávézó, egy héten egyszer két-három órát ücsörögtünk. Volt ott egy aranyos lány, mindig sajnálkozva nézett ránk, kérdeztem is Gyuritól, „Te, ezt azt gondolja, hogy mi együtt vagyunk, és szeretjük egymást?”
Alapjaiban véve nem tévedett volna, nem igaz?
Olyan értelemben igen, amúgy, persze egyáltalán nem. Tényleg jókat kuncogtunk. Ráadásul Gyuri utána Tiborral is ugyanoda ment találkozni, ez után már pláne nevettünk, biztos azt hiszik, én vagyok valami öreg kerítő, ebben maradtunk.
Kerítő – végül is magyar vízilabda-szemüvegen át nézve valahol az is lettél.
Most, hogy mondod, tényleg…
Egyértelmű volt, hogy odaül melléd a padra?
Eleinte nem került szóba. Szép lassan építettük fel a dolgot, a közös munkának sok-sok verziója vetődött fel. Tomival kerestük a legjobb megoldást, hogy Gyuri minél hatékonyabban tudjon csatlakozni a munkához. Az volt a tervünk, hogy a csúcson ül, irányít, szervez. Úgy éreztük, kell egy olya potenciális személy, akinek van hitele mindenki előtt. Így lett végül szakmai igazgató. Hogy aztán a kispadra is leült mellém, az már egy másik, végtelenül egyszerű történet.
Éspedig?
Azt mondta, szívesen segítene nekem, edzősködne is mellettem, neki ez tetszene a legjobban. Lehetett erre nemet mondani?
Nem éreztél semmi kockázatot?
Egyáltalán.
Említettem a barátaid féltő szavait. Mit mondott Benedek Tibi?
Ő is féltett.
Látod!
Érdekes, Tibor magában tart általában dolgokat, kicsit zárkózottabb, de abban a helyzetben nem kertelt, kimondta, kifejezetten félt. Utalt arra, hogy amikor ő választott maga mellé segédet, akkor úgy érezte, olyan másodedző kell egy vezér mellé, aki nem annyira karizmatikus. „Gerendás Gyuri rendívül erős karakter” – mondta. De ugyanezt említette Märcz Tomi, aki szintén Gyuri kezei alatt lett olimpiai bajnok. Én pedig ültem, „Köszi, szépen gyerekek a segítséget…” – mondtam nekik fancsali ábrázattal. De mindez csak pár pillanatig tartott, mert magabiztos voltam ez ügyben.
Amennyiben?
Kikértem a barátaim véleményét, de azon vettem észre magam, hogy közben meg már rég eldöntöttem. Rádöbbentem ugyanis arra, hogy az edzői szakmát is ugyanúgy tanulni kell, mint bármely másikat. Szerencsés helyzetben voltam, mert Horessel (Horkai György) már dolgoztam együtt, közelről láthattam egy ideig, miként dolgozik. Nagyon sokat tanultam tőle. Gerendás Gyuri a szememben egy etalon, óriási mázlinak éreztem a lehetőséget, amely szerint úgy lehetek vezetőedző, ő ott ül mellettem, ott van velem minden edzésen. Mert ha jó akarok lenni, akkor a legjobbaktól kell tanulni! És mi tagadás, kihívás volt az is, hogy alkalomadtán szembe mehetek azzal, amit ő akar, avagy tesztelhetem, milyen az, ha másként látok dolgokat egy olyan kaliberű szakvezetővel, mint ő. Kíváncsi voltam, vajon képes leszek-e az ő akarata ellen dönteni.
Képes voltál?
Nem egyszer. Erre mindig azt mondta, helyes Zsolt, ennek így kell lennie, ez a tanulópálya. Pont ettől működőképes a mutatvány. Bár gyorsan hozzáteszem, alapjaiban, nagyon nagy százalékban elfogadom azt, amit ő mond, csinál, kér, hozzátesz. Amióta itt van mellettem, elképesztően sokat tanultam az edzősségről. Főként azt, és ezt tartom a szakma alfájának és ómegájának, hogy miként kell felépíteni egy csapat mellé a taktikát. Mert ennél talán nincs is nehezebb. Mert lehetsz te a legzseniálisabb edző, ha a játékosaid nem tudják megvalósítani az elképzeléseidet. „Egyszerűsíteni kell Zsolt, egyszerűsíteni! Hidd el nekem, így lesz a jó, majd később bonyolítsunk!” – emlékszem, ezzel nyitott. És igaza volt. Napról napra sokat tanulok tőle.
Hol tartasz most?
Ismersz, játékosnak is olyan voltam, aki állandóan figyelt, tanult, szívtam magamba a tudást. Edzőként sincs másként, ezért is szerencsés, hogy az ország egyik legjobb szakembere segíti a munkámat. A tudást aztán kiegészítem a saját gondolataimmal, és így haladok előre. Remélhetőleg előre.
Csak azért kérdeztem, mert akár téged is felkérhetett volna Tibi, nem?
Hidd el, így a legjobb!
Nem is játszottál el a gondolattal, mi lett volna ha…?
Nyilván dolgozik bennem a bizonyítási vágy, ambiciózus vagyok, ám momentán rengeteg még a tennivalóm itt, a Fradiban, fel kell építeni azt, amit anno Ambrus Tomival megálmodtunk, és a válogatott segédedzői posztja is rengeteg energiát is időt igényel. Pillanatnyi csalódás sem volt bennem, hogy ha már Tibi a Népligetből szemelte ki az új segítőjét, nem engem választott – sőt őszintén mondom, kifejezetten örülök, hogy Gyuri ül majd mellette.
Te nyilván nem viszonoztad neki a „Megőrültél?!” hangzatú megnyilvánulást…
Már csak azért sem, mert Tibor aztán végképp tudja, mit, és főleg miért csinál.
No, igen, speciel tőled.
Hiszed vagy sem, nélkülem döntött így. Ráadásul engem is meglepett vele.
Nem is beszéltetek róla?
Természetesen miután tényleg jó barátok vagyunk, sokat találkozunk, és ilyenkor a vízilabda mindig szóba kerül. Sokat meséltem neki a Gyurival közös munkánkról, miként működik, miben tud nekem segíteni. Ne gondold ezt még véletlen sem afféle protezsáló szövegnek, már csak azért sem, mert mindenki tudja, Tibor azt nem szereti, különben is mindig a saját útját járja. Álomban sem gondoltam volna, hogy egyáltalán megfordul a fejében, hogy ő is dolgozhatna együtt Gerendás Gyurival.

Fotó: Stuber Sándor/vlv

Mikor és kitől tudtad meg?
A hivatalos bejelentés előtt úgy két héttel, méghozzá Gyuritól. Tibor ugyanis – miután mi dolgozunk együtt – azt kérte tőle, ő közölje velem. Esküszöm, amikor Gyuri mondta, majd kiugrottam a bőrömből. „Fantasztikus!” – emlékszem, ez volt az első mondat, ami elhagyta a számat. Aztán meg azt mondtam, amit azóta Gyuri oly sokat idézett is tőlem, miszerint a válogatott számunkra kicsit olyan, mint a hadsereg, ha hívnak, kötelező gondolkodás nélkül menni. Fél kézzel, fél lábbal, ha ezen múlik a siker, kutya kötelesség elkezdeni dolgozni. Közhelyes, tudom, de így van. Gyurinak megtetszhetett, mert azóta mindenhol ezt ismételgeti.
Mit tud ő hozzátenni a válogatott munkához segédedzőként? Nálad jobban ezt senki sem tudhatja.
Olyan lendületet, tüzet adhat, amelyre talán most szüksége van a csapatnak. Ő egy alvó vulkán, mindig forr belülről, ez pedig egy évvel az olimpia előtt azt gondolom, a válogatott mellett is kamatozhat. Az embere, a habituson kívül a legjobban még a taktikai kreativitását szeretem benne a legjobban. Biztos vagyok abban, és ezt Tibornak is elmondtam, nagyon sokat segíthet a munkában, és ennél szerencsésebb párosítást el sem tudok most képzelni a nemzeti csapatnál. A régi és az új generáció együtt mindenre képes lehet. A régiekben meglévő belső tartást mindig is csodálattan figyeltem, Hores, Gyuri, személyesen tapasztaltam. Azt hiszem, ezt még Gyarmati Dezső bácsiéktól hozták, azaz picit olyan az egész, mintha Dezső bácsi szelleme még itt lenne. És ez jó! Fontos az életben, fontos a magyar vízilabdában, hogy a régmúlt értékei és a jelen értékei össze tudjanak fonódni – ebből a szempontból is nagyon jó páros dolgozik majd a válogatott mellett.
Amely aligha jött volna létre, ha te nem vágsz anno bele, vagyis mondhatjuk, döntéseddel jelentős hatást gyakoroltál a magyar válogatottra. Belegondoltál ebbe?

Fotó: Amler Zoltán

Kérdéssel válaszolnék a kérésedre. Gyuri kérdezte ugyanis nevetve tőlem: „Te, Zsolt, hogy van az, hogy ezeket a fakezű balkezeseket játékosként, most meg edzőként kell nevelgetnem?” Úgy néz ki, igen – mondtam neki. Nekem, nekünk megtisztelő. És látod, itt van Ambrus Tomi fotója is. Szorosan hozzátartozik az egészhez, a Fradihoz, és így már a válogatotthoz is. Minden nap velem van. Tudom, lehet, furán hangzik, sőt lehet, valaki azt gondolja, megkettyentem, de a képe ott van velem a kocsimban is. Ránézek, köszönök neki, „Szia, Tomikám!”, beszélek hozzá, tudom, hogy velünk van. Segít a nehéz pillanatokban. A válogatottnak is nagyon drukkol, „Benedek és Gerendás, micsoda páros!” – szinte hallom a hangját…

Amler Zoltán