A Puskás Ferenc Stadion egykori Rákosi-tribünje alatti teremben mutatták be szerdán Radványi Benedek nagyszerű könyvét. Eddig egyetlen összefoglaló sem született a témában, most pedig egy rendkívül részletes, dokumentumokkal és nagyinterjúkkal színesített kötetet olvashatunk a fájdalmas döntésről és arról, az hogyan, miért született meg.

A könyvben megrázó reakciók, megrendítő körülmények is olvashatók, sok-sok példa, hogyan reagáltak az 1984. május 16-i döntésre a különböző sportágak képviselői, olimpiai érmekre, aranyérmekre predesztinált sportolóink.

Rusorán Péter vezetésével a magyar férfi-vízilabdaválogatott is készült az olimpiára. Csapó Gábor, Montreal olimpiai bajnoka is ott volt a keretben, vele is hosszabb interjú olvasható a könyvben. Érdekes, ő azt mondja, egyáltalán nem lepte meg a bojkottról szóló döntés.

„Lehet, hogy kiríttam az egész társaságból, de számomra ez egy percig sem volt kérdés. Tudtam, vagyunk olyan hülyék, hogy visszaadjuk a bojkottot. (…) Hogy is mondjam, én már a moszkvai olimpián szomorkodtam a Los Angeles-iért. Amikor 84 tavaszán Buda elvtárs lejött a Komjádi-uszodába, és bejelentette, hogy nem megyünk, az teljesen reálisnak tűnt. (…) amikor befejezte a mondandóját, a végén Faragóval még oda is mentünk hozzá, s kicsit hülyéskedve odaszóltunk neki, hogy Pista bácsi, gondoljon bele, most milyen rossz döntés ez, képzelje el, milyen lesz húsz-harminc év múlva.” – mondja a könyvben Csapó Dudi, aki úgy érzi, mivel azok a jugoszlávok nyerték az olimpiát, akiket mi háromszor is megvertünk előtte, aranyérmet vettek el tőlünk..

Kevesen gondolkodtak úgy mint ő, a női kosárlabda-válogatott például május 16-án délután (a bojkottról szóló döntést délelőtt hozták meg) vívta ki Kubában az olimpiai szereplés jogát, Killik László kapitányt dobálták a levegőbe a lányok, miközben még nem tudhatták, feleslegesen vívták ki az indulási jogot. Volt olyan sportoló, aki nem vállalt gyermeket, hogy ott lehessen az olimpián, és nagyon sokan akkor voltak pályájuk csúcsán.

A könyvbemutatón (Fotó: Dobos Sándor)

A könyvbemutatón Wladár Sándor úszó, Rácz Mariann kézilabdázó vagy épp Nagysolymosi Sándor cselgáncsozó is azt mondta, vártak a bocsánatkérésre, engesztelésre, méltó emlékezetre az évek során, de nem igazán kaptak ilyet. (Egyetlen kivétellel: az olimpia helyett megrendezett Barátság-versenyeken érmet szerzők ugyanúgy kapják az olimpiai életjáradékot, mint az olimpiai éremszerzők.) Ehhez az elismeréshez járul hozzá a könyv, amely azt is taglalja, mi lett volna, ha a MOB elutasítja a bojkottot.

A kötetben megszólal Gerendás György, Nemes Gábor és Cservenyák Tibor is. Gerenda így emlékezik a bejelentés utáni pillanatokra: „Bután ültünk, döbbenten néztünk magunk elé. Utána felmentünk az uszodába, kezdődött volna az edzés. Leültünk a partra, tébolyult sírógörcs lett úrrá rajtunk, volt, aki üvöltött, más depressziósan nézett maga elé. Nagyon sokáig beszélgettünk, ugyanazt a szart rágtuk fél órán át, aztán a szövetségi kapitányunk, Rusorán Péter azt mondta: úgyis meleg van, menjetek be a vízbe. Reggel még úgy indultunk el, hogy az olimpiára fogunk készülni.”

Egy kis emlékeztető, ők maradtak le Los Angelesről (ezek a játékosok vettek részt a Barátság-versenyen):

Budavári Imre, Csapó Gábor, Faragó Tamás, Gerendás György, Horkai György, Kenéz György, Keszthelyi Tibor, Kiss István, Kuncz László, Nemes Gábor, Schmidt Gábor, Somossy József, Sudár Attila, Tóth Béla. Szövetségi kapitány: Rusorán Péter (Cservenyák Tibor a bojkott után lemondta a válogatottságot, de az olimpiára jó eséllyel utazott volna.)

A könyvet a Kék Európa Stúdió adta ki, már megvásárolható a könyvesboltokban! Remek olvasmány!
 
Dobos Sándor