Kásás Zoltán, a Magyar Vízilabda Szövetség edzőképzésének koordinátora fél tizenegy magasságában a Komjádi-uszoda előcsarnokában sétált, gyülekeztek többen is már ott. „Még várjunk egy kicsit, hátha jönnek még, aztán felmegyünk. Nem tudom, az amerikaiak edzenek-e majd, és mennyit, mert hajnali négykor érkeztek meg Szerbiából” – mondta Kásás Zoltán a délelőtti programra utalva.

Nos, nagyon is edzettek: ahogyan a magyar, úgy az amerikai válogatott is teljes létszámban, és a kétórás időtartam minden másodpercét kihasználva tréningezett. Benedek Tibor elszántságára és az edzés alatti összpontosítására nem is tudunk megfelelő szavakat találni, ki volt minden számolva percről percre, miközben Gergely István a három kapussal, Nagy Viktorral, Decker Attilával és Lévai Mártonnal foglalkozott külön.

„Azt javaslom, az amerikaiak emberelőnyös szituációira figyeljetek leginkább” – szólt a hallgatókhoz, többek között Fodor Rajmundhoz Kásás Zoltán az edzés derekán. A képzés első vizsgaidőszaka még némelyeknek tart, így ezért is lehettek szűkösen a hallgatók közül a Komjádiban.

No, de akik ott voltak, azoknak érdemes volt várni, ugyanis a tréning végén Dejan Udovicic tartott egyórás előadást a jelenlévőknek. És azt kell mondjuk: sok mindenben megerősítette a magyar pólóban dolgozók törekvéseit összefoglalójával.

A szerb iskoláról

„A magyar póló egyik szerelmese vagyok, ezt az elején el kell mondanom” – és el is mondta Udovicic, majd Kásás Zoltán kérésére a szerb utánpótlás-képzés felépítéséről kezdett el beszélni.

Lényegében a Partizan Belgrádra koncentrálódik az egész utánpótlás-rendszer, mert bár akadnak más központok, így a Vojvodina, a Crvena Zvezda vagy a Radnicki, de ezeknél a kluboknál nagyságrendekkel kevesebb gyerek pólózik, ráadásul az edzők jobbára a Partizanból érkeznek. Hatalmas előnye a Partizannak, hogy saját uszodája van, ahová 550-600 (!) gyerek jár pólózni. Máshol kevés a vízfelület, a játékosokat pedig nem tudják megtartani. Nincs egységes utánpótlás-nevelés, a klubokban az első csapat edzői foglalkoznak a fiatalokkal. Udovicic elmondta, Szerbia is próbálkozott hasonló képzéssel, mint az MVLSZ ősszel indított kezdeményezése, de ez elhalt.

A Partizanba járó gyerekek 14 éves korukig napi két órát tudnak edzeni, 14 éves koruk után valamelyik belgrádi sportiskola tanulói lesznek, és ott is napi két edzést kapnak.

A szerb válogatott korábbi kapitánya elismerte, a politika nem tett jót a szerb pólónak, a legszebb és legtermékenyebb időszak akkor tartott, amikor még Szerbia és Montenegró egy országnak számított.

Csak bólogatott a hallgatóság, amikor Udovicic elkezdte sorolni a gyerekekkel kapcsolatos nehézségeket, amelyek áthidalására később jó néhány szabályt megváltoztattak. Egyrészt a szülők ott is nagyon okosak, az edzőket megpróbálják a lehető legjobban befolyásolni a döntésükben. Másrészt – és ez a klubok felelőssége – már utánpótlás-szinten is az eredményt tartják a legfontosabbnak, ahelyett, hogy az alapokat a lehető legjobban megtanítsák a gyerekeknek.

„Az nem vízilabda, ha ez játékosra játszik egy csapat, csak mert tudják, ő képes tíz gólt lőni” – mondta az amerikai kapitány, és elkezdte sorolni, milyen változásokat eszközöltek a 14 éves kor alattiaknak a szerb utánpótlásban.

A center egy passzt kaphatott, ha azt ígéretes helyzetté, majd góllá tudta váltani, élhetett a lehetőséggel, de ha nem, ki kellett állnia, és jött a csere – a cél az volt, hogy kezdjenek el mozogni a kapu előtt a többiek (is).

Nem engedték a csapatoknak a zónát, rákényszerítették a játékosokat az egy-egy elleni játékra.

A kiállítás után a játékosok azonnal visszajöhettek, miután elhagyták az alapvonalat, ez Magyarországon, az idei Komjádi-kupában is hasznos és jól bevált eszköz volt.

Nem engedték az időkérést sem 14 éves kor alatt, 10 éves kor alatt pedig a lányok és a fiúk együtt játszhattak úgy, hogy az első két negyedben kötelező volt minden játékosnak vízbe szállnia. Az edzők csak a nagyszünet után szerepeltethették azokat, akiket jónak láttak.

Az amerikai munkáról

Nincs könnyű helyzetben Dejan Udovicic, ugyanis meg kell küzdenie a furományos amerikai rendszerrel. Ha a magyar bürokráciát olykor kritikával illetjük, az egyetemi sportokat felügyelő testület munkáját elnézve alighanem kifogynánk a jelzőkből.

„A világ legnagyobb potenciálja az amerikai vízilabdában van. Csak Kaliforniában 15 000 fiatal pólózik, Szerbiában összesen 1500-an. Más kérdés, hogy az oktatási rendszer nem engedi meg, hogy zökkenőmentesen folyjon a szakmai munka. Elég csak azt mondanom, hogy a szeptemberi érkezésem után december közepén tarthattam meg az első edzést a válogatottnak” – így az amerikaiak szerb trénere.

A jelenlegi amerikai keretben összesen hárman vannak olyanok, akik már nem egyetemista-főiskolai korúak, ők a Budva, a Radnicki és a Crvena játékosai.
A többiek (például az 5 stamfordi diák) rendkívül szigorú időbeosztással tréningezhetnek a válogatottal: januárban összesen 8 órát (!), februárban 10 órát (!), márciusban 14 órát (!) kaphatnak erre a célra, de ezeket az edzéseket is a főiskolai edzőkkel végezhetik el. Hosszadalmas egyeztetések után lehet mód hétvégi edzésekre, amelyeket a szövetség fizet: igen, hiába van egy válogatott edzés az egyik főiskola uszodájában például, a szövetségnek bérleti díjat kell fizetnie arra az időszakra.

Hogy most hogy sikerült eljutni Európába 10 napra, még maga sem tudja, ugyanis szemeszterenként 4 (!) napot engedélyez a sportot felügyelő szervezet eltávozásra (a téli és a tavaszi szünetet azért kihasználják, ha tudják). Kivéve az olimpia évében, akkor ugyanis minden megengedett. Fel is készítette a srácokat Udovicic: 2015 decemberétől „napi 24 órát edzenek” majd Rióra.

(Még egy adalék: a mostani félévnek június 13-án van vége, az amerikai válogatott ugyanakkor Kínában Világliga-selejtezőt játszik május 23. és június 1. között, majd jön a dubaji szuperdöntő – kérdés, kikkel).

A szerb mester szerint egy baj bizonyosan van az amerikai pólóval: a fiatalok nem látják, hová juthatnak el, hová futhat ki a karrierük. Mert egy NBA- vagy egy NFL-játékosnál ez látható, itt nem, ennek pedig egyik oka a hagyomány és a presztízs hiánya.

Ami pedig a póló egészét illeti: Dejan Udovicic szerint megengedhetetlen, hogy a közönség ne értse a játékot és a játékvezetők döntéseit, valamint az is, hogy lényegében a víz alatt folyjon a játék. Szerinte két fontos szabályelemet meg kell változtatni: a labdát birtokló játékost most meg lehet ölni lényegében. Ő úgy gondolja, egyáltalán ne lehessen a testéhez érni, csak a labdához. A másik kardinális kérdés a kontrafault intézménye: szerinte ez megöli a pólót, így el kell törölni.

A nap tanulsága: bizony, sok mindenben egyet tud érteni szerb és magyar. Ha vízilabdáról van szó, akkor tuti.