Faragó Tamás: Sziasztok, örülök, hogy eljöttetek! Szeretném megköszönni az MVLSZ-nek, hogy ezt a szakmai továbbképzést támogatta! Remélem, hogy nem hiába vagyunk itt, hogy olyan előadásokat hallhatunk, amelyek élvezetesek lesznek! S engedjetek a titokba is belelátni, mert nekünk edzőknek erre is szükségünk van! Az első előadó Kásás Zoli barátom, akit arra kértem, hogy miután annyi mindenben próbáljuk utánozni a szerb vízilabdát és ő Jugoszláviában is nyert Euroligát, mondja el, hogy miért olyan jó a lábtempójuk, mit csinálnak másképp. Kérlek, tartsd meg az előadásodat!

Kásás Zoltán: Nagyon sokan vagyunk és megmondom őszintén, hogy ennyi vízilabdás szakember előtt még soha életemben nem tartottam előadást. Picit jópofáskodva az jutott eszembe, amikor megláttam ezt a sok embert, hogy majd valami nagyon okosat kellene hazudni. De körülnézve a többség sok-sok éve benne van ebben a sportágban, akiknek én nem nagyon tudok újdonságokat mondani. Ezért felírtam pár gondolatot és engedjétek meg, hogy általánosságban közelítsem meg ezt a lábmunkát. Témám a jelenlegi vízilabdában lévő lábmunka hatékonyságának az elemzése.

Rengeteg labdajáték van, a saját sportágunkon kívül is, amit kézzel játszanak, de jó lábmunka nélkül nem tudsz klasszis játékosokat nevelni és mindig azok győznek, akiknél a legjobb a láb. Ezt azért említem, mert fontosabb a láb, mint ahogy azt felületesen gondolnánk. De akár mondhatom a teniszt is! Azt is kézzel játsszák. De te még olyan világklasszis teniszezőt nem láttál, aki lábbal ne érne oda valahova és attól lett nem tudom hány tornának a győztese. Tonó említette a jugoszlávokat vagy a szerbeket, mondván hogy én edzettem a Becsejt és közelebb voltam hozzájuk. Olyan nagyon nagy titkot nem tudok mondani, de azt láttam, hogy valamilyen módon több hangsúlyt fektetnek a lábra, mint mi. Múltkor voltunk Belgrádban Interliga meccset játszani –egyébként is a Szeged edzőjeként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy közel vagyok a szerbekhez- és néztem az edzőket. A gyerekek nagyon sokat lábtempóznak, kapnak egy labdát, úsznak, abból van lábmunka, abból van kiemelkedés, aztán megint úszás. Mondhatjuk azt, s ezt be kell látnunk hogy pillanatnyilag a szerbek előttünk járnak. Nálunk ez a nagy generáció kezd kiöregedni, náluk pedig van pár fiatal játékos, akik nagyon jó alapokat kaptak. Nagyon kicsi az alapjuk viszont az hihetetlenül szervezett!Steimetz Ádám például említette, hogy ők Montenegróban sokkal több lábmunkát végeznek, mint itthon. Valószínűleg az egyik titok az, hogy az arányok másképpen alakulnak. Itt az úszás, a lábtempó, a technikai és a taktikai dolgokra gondolok. Ez esetleg elénk helyezi őket.

Volt nekünk egy ifiként kezdett olyan válogatottunk, akik gyakorlatilag az ifi korosztálytól kezdve mindent megnyertek. Ezek a játékosok aztán lassan, egyenként bekerültek a felnőtt válogatottba és ott is nagyon sok világversenyt nyertek meg. És ezeknek a játékosoknak a lábtempójuk fantasztikusan jó volt, mert különben nem tudtak volna győzni. Ez persze attól is függ, hogy mennyi tehetséges játékosod van. Beszélhetünk ugye tehetségekről, talentumokról, aki mindent könnyebben tanul meg, sőt tud olyat csinálni, amit nem tudsz megtanítani vagy nagyon nehezen. Vannak szorgalmas játékosok, akik nagyon nagy játékosok lesznek a szorgalmuknak köszönhetően. S ez valahogy összeadódott abban az ifi csapatban, akik aztán ifi eb-t, junior eb-t, junior vb-t nyertek. Majd bejöttek a felnőttek közé és ott fantasztikus dolgokat produkáltak. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ’97-től kezdve, gyakorlatilag a pekingi olimpia végéig együtt lehettem ezzel a társasággal és láthattam, hogy hogyan dolgoznak. Nem csak a lábról beszélek!Tehát nem tudom csak úgy kiszakítani ezt az egy témát az egészből. Ez a csapat ez úgy dolgozott, hogy ahogy néztem néha sajnáltam őket! Az egyik nem engedte, hogy a másik megelőzze. Az athéni olimpia előtt 5-6 játékos úszott két percen belül 200 méteren. Jobb időt úsztak, mint Sydney előtt, amikor még fiatalabbak voltak. Nem volt véletlen, hogy Athénban úgy játszottak. S akkor egy kicsit a lábról. Szívem szerint kötelezővé tenném, hogy az athéni olimpia döntőjének harmadik és negyedik negyedét minden edző kapja meg és nézze meg párszor, mert az a védekezés, amit ott a magyar válogatott produkált - 45 másodperc híján két negyeden keresztül - azt nem tudom, hogy hogyan lehet megismételni. 45 másodperc híján két negyeden keresztül nem tudtak gólt lőni, még dupla emberelőnyből sem! Én ezt a két negyedet nagyon sokszor visszanéztem videón és én magam is csodálkoztam, hogy lehet így röpködni, ahogy a kezek zártak egymás között, még a dupla hátrányt is kivédekeztük. Ezt csak azért mondom, mert azért van itt láb nálunk is, vagy volt. De most azt érezzük, hogy a szerbek valahogy előttünk járnak és talán ezen a téren kicsit a horvátok és a montenegróiak is. A szerbeknél, tehát ahogy említettem a gyerekeket úgy edzik, hogy mindegyiknél van egy labda. Van, hogy így kezdik az edzést. Bemennek, úsznak labdával, mindenféle mozdulatot csinálnak Jellemző a Partizan Belgrádra, hogy kb. 600 gyerekkel dolgoznak és ehhez tartozik 13 ember, vezetőként, úszóedzőként, vízilabda edzőként. Van pszichológus, fizioterapeuta. És így tud a szerb vízilabdázás egy vékony alapon létezni. Gyakorlatilag Szerbiában az Interliga azért szerveződött, mert a Partizannak nincs ellenfele. Ott van még a Vojvodina, ahol fiatalok vannak, szintén nagyon jó lábbal és nagyon jó állapotban. A különbséget ott látjuk, amikor egy ilyen csapat föláll emberelőnyben. Ahogy lóbálnak - a Tonó is említette - hogy a harmadik lóba után is kint maradnak. Van nálunk is ilyen játékos, a nagyok között, különösen a nagy öregek között és egy-két fiatal. Mondjuk egy Biros Peti is annyit lóbált, amennyit akart és kint maradt vagy még mindig kint tud maradni. Az Alekszander Sapics, nekem volt két szezonon keresztül a játékosom volt a Becsejben még fiatal játékosként. Ő például olyan volt, hogyha  tíz órakor kezdődött a konditermi edzés, akkor ő kilenckor bent volt a rekvizitumaival. S én egyszerűen nem szóltam bele, mert az láttam, hogy szisztéma szerint dolgozik. Iszonyú erős volt, de laza is, s ez egy másik nagyon fontos dolog, a vízilabdához olyan izmok kellenek, amik hosszúak, nyúlánkak, viszont aritmikus munkavégzésre alkalmasak. Ilyet kellene nekünk kifejleszteni. Minden labdajátékhoz egyébként! Ő tehát nyújtott is! Ő volt az a játékos, akiről sajnos az ellenfelek közül elmondhatjuk, hogy akármennyit lóbált, derékig kint volt. Iszonyú lába volt. De ez jött valamilyen módon az adottságból is, tehát nem csak a munkából. Vagy, hogy szerbet említsek a Vaszovics, aki hihetetlen gyors lóbákat tudott csinálni, ugyanúgy kint maradt, de a lóbával hozta föl magát. Nálunk Biros Peti mellett a Kiss Gergő az, aki meg tudja csinálni, hogy csinál három lóbát, a harmadikra van a legföljebb és onnan lövi el. Ezt egyszerűen gyakoroltatnunk kellene. Uniformizálni nem szabad, de nagyon jó közös alapokat kellene adnunk az utánpótlás nevelésnél. Nem arról van szó, hogy a fiatalokkal foglalkozó fiatal edzők nem dolgoznak jól vagy nem akarnak jól dolgozni, hanem arról, hogyha valaki ezt a játékot nem játszotta, akkor segítséget kellene adnunk. Egy egységesített bázist a lábmunkára. Ez egy olyan játék, ahol ha nem érzed magadon az ellenfél erejét, akkor nem érted meg, miről van szó. A szerbek jó pár dolgot próbáltak egységesíteni. Volt az emlékezetes ’81-es EB Splitben, ahol a jugoszlávok leégtek. Kis Egon Jugoszláviában dolgozott, s mesélte, hogy azt csinálták, hogy összeszedték az összes edzőt, a nagy fejeseket, mindenkit, aki a vízilabdában volt, bementek egy ilyen helyiségbe – kicsit erős túlzással -  azt mondták, hogy onnan addig nem mennek ki, amíg el nem döntik, hogy valamilyen egységes úton elindulnak és megpróbálják az alapokat megerősíteni. S aztán minden edző ahhoz teszi hozzá a saját elképzelését. Ratko Rudics lett a válogatott edzője. A háttérben ott volt az Orlics, aki egy vízilabda pápának számított Jugoszláviában. Szerencséjük is volt, hogy néhány szocialista állam nem tudott kimenni az olimpiára, de Rudics nyert és aztán nyert Szöulban is. Szöulban már ott voltam válogatott edzőként és nem voltunk valami sikeresek, ötödikként végeztünk. Úgy hogy egy góllal kaptunk ki a döntő két résztvevőjétől, butaságok miatt. De nem véletlenül! Rudics idejében a jugoszlávok olyan vízilabdát csináltak, ami a világ legegyszerűbb vízilabdája volt, de rendkívül hatékony. Képes volt a egy-másfél órán keresztül gyakoroltatni egy mozzanatot és ez beivódott a játékosokba. Mindenkinek meg volt a részfeladata. Hangsúlyozom, hogy én ezzel nem értek egyet. Mi magyarok nem tudunk ilyet csinálni. Népi mondással a magyar játékos mindig ki akar törni, mint disznó az ólból. Tehát a Rudics- érában beléjük nevelték, hogy innentől-idáig és ezt csinálod. Az A. Vaszovicsot a jugoszláv válogatottban úgy külön nem vetted észre, de ha a fához beadták a labdát azt szinte  mindig belőtte. Elkezdték a bólogatós passzolást csinálni. Miért? Azért, hogy ne menjenek a lövések fölfelé. Kihangsúlyozták ezt, begyakoroltatták a gyerekekkel. Becsejen néztem a kis gyerekeket, hogy ezt a passzolást csinálják. A szerbeknél sem. A fiatalabb Vaszovics, a Szavivs vagy a Szapics nem vették ezt át. De volt olyan játékos, aki így játszott. Ilyen volt a Csirics, aki a Becsejben játszott vagy a Trubojevics, aki az Olympiakoszban játékosom volt és világklasszis. Itt van a Laci is és a Balázs is, akik a Becsejben még az első szezonban játékosaim voltak és a Csiricset, aki annyira tisztán csinálta ezt, mivel magyarok vagyunk, elnevezték vegytisztának. Tehát laboratóriumi körülmények között kikísérletezett, ő csak így tudott lőni. Ennek a fajta passzolásnak volt egy hátránya: nem lehetett belőle gyors kapáslövést csinálni. Nem is nagyon volt jellemző azokra a szerb játékosokra, akik így lőttek, bár a Trubojevics azt hiszem a sydney-i olimpia elődöntőjében négy gólt lőtt nekünk ezzel a mozdulattal. A világklasszis az világklasszis! Én nem tanítanám ezt a fajta passzolást, hanem nagy hangsúlyt fektetek a csuklónak a fejlesztésére, mert ez a titka, hogy a lövések ne menjenek fölé. Ezért nálunk Szegeden már két lőfal is van.

 Rátérve kicsit jobban a lábra, a szerbeknél van az a Tigar cég, ami csinált mellényeket is, amibe ólomsúlyokat lehetett beletenni. Nekünk, amikor a Becsejnél voltam a cég elhozott minden ilyen terméket. De Magyarországon is használták ezeket. Az Esztergomi Misi, aki szegedi, de azt hiszem Szolnokon is védett egy vékony kis kapus volt, de minden labdát elért. Kérdeztem tőle, hogy miért és ő állandóan ezzel az ólomövvel edzett a felkészülési időszakban.
Megint jön egy újabb téma, hogy van-e még klasszikus felkészülési időszak: alapozás, átmeneti időszak, meg már a mérkőzések közeli időszaknak a módszerei. A kisebb klubok meg tudják még csinálni a szezon elején, de azok a klubok, ahol válogatott játékosok vannak, azok általában nem tudnak együtt edzeni. Függetlenül attól, hogy aki nincs együtt a többivel, az azért nincs ott, mert jó játékos. De a többi nem tud tőlük tanulni. Úgy érzem, hogy ma vegyes felkészülés van, amikor mindent együtt kell csinálni. Amiért nehéz nekem beszélni a lábról, az az, hogy nem látok másokat dolgozni, hogy ki mennyit edz. Nem szeretnék okoskodni, mikor esetleg valaki rengeteg hangsúlyt fektet rá. A tény viszont az, hogy nem látjuk az eredményét. Hallottam olyan riasztó dolgokat, hogy valami hihetetlen mennyiségű úszóedzést csinálnak a gyerekek bizonyos kluboknál. Borzalmasan, feleslegesen sokat. Hadd mondjam el, hogy a vízilabda edzés levezetésének a legkönnyebb része az úszás. Tarthatsz jó úszóedzést meg rosszat is, de az a legegyszerűbb. Az összes többinél meg kell állítanod a játékost, magyaráznod kell, hibát kell javítanod. Az úszásban stílust javítani nem lehet, mert arra már végképp nincs ideje az edzőnek. Csak egy-két olyan őrült ember képes erre, mint a Benedek Tibi, aki Peking előtt elment egy úszó edzőhöz, már harminchat évesen, s azt mondta, hogy nézze meg, mert úgy érzi az energiáját elfecsérli a stílusával. Hozzá kell tennem, hogy 36 évesen Pekingben, a magyar válogatottban a legjobb lövő százalékot produkálta. Sajnos ma az edzés idő sem annyi, amennyi régen volt, hogy az edzés végén még egy órát ott maradtunk egy kapuzni. Nincs hely. Nekem például tavaly Szegeden délelőtt volt egy és negyed, este másfél órám. Kiküzdöttem, hogy negyed órával több legyen este. Hozzáteszem, hogy van olyan edzés, amikor egy óra tíz perces edzést tartok csak. S mégis a játékos alig tud kijönni. Régen a hetvenes években kicsit tréfásan beszéltünk arról, hogy vízilabdában a bab-elmélet nem működik. Ami azt jelentette, hogy a jó bablevest úgy tudod főzni, hogy beáztatod vízbe és minél tovább van a bab vízben, annál jobb lesz a leves. Inkább azt mondom, hogy nagyon ki kéne használnunk az edzésidőt, kevesebb üresjáratot hagyni közben. Nyilván, amikor intenzív edzést akarsz tartani, mert amikor taktikát vagy technikát gyakorolsz, akkor az embernek rajta kell, hogy legyen a szeme az összes játékoson. Ott meg kell állni, magyarázni kell. Ebben kell megtalálni a hangsúlyt. Hadd említsek két nevet, külföldieket, akik híresek voltak arról, hogy sokat úszattak. Ilyen volt a Matutinovics, aki horvát és a barcelonai olimpián a spanyolok edzője volt. Egy szezont voltam a Jadran Split edzője Horvátországban, akkor ő a Sibeniket edzette. A Sugár és a Vogel ott játszottak és jöttek panaszkodni nekem, hogy nem bírunk már járni, mert úgy úszunk, hogy hétfőn 9000, kedden 8000, szerdán 7000 és akkor így közelítettek a hétvégéhez. Jártányi erejük nem volt. A Matutinovics is abbahagyta ezt! Aztán a Nikola Sztamenics, aki a nyolcvanas évek végén a jugoszláv utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya volt, később volt a jugoszláv válogatott edzője, amikor mi az első eb-t nyertük ezzel a nagy csapattal, 97-ben Sevillában. A döntőben 3-2-re vertük őket, s ők egyre figyeltek, hogy a magyarok ne tudjanak lefordulni róluk. Egyszer amikor, beszélgettünk a Sztamenics azt mondta, hogy mindenféle kísérleteket végeztünk és nem kell annyi úszás az edzésen. S ebben nagyon sok igazság van. Végeztek olyan felméréseket, hogy egy játékos mennyit mozog egy mérkőzés alatt és 800-1300 méter jött ki, egy nagyon jó, mozgó játékosra! Ehhez kell mérni az úszást. Kell, tehát ez a szükséges rossz. Ami az edző szempontjából nagyon fontos lenne, hogy sok játékosnál belép egy automatikus gát. S ez vonatkozik a lábmunkára is. Tehát dolgozik rendesen és elkezd fáradni, ez olyan, mint amikor leszabályoznak egy autót. Van nekem is rengeteg játékosom, akik nagyon jól dolgoznak és egy idő után mégis megállnak. S azt mondom, hogy te nem tudod magadról, hogy mire vagy képes, mert soha nem voltál hajlandó áthajtani magad azon a ponton, mert azt mondod, hogy nem bírod, pedig bírod. S erre megint vissza kell hoznom az athéni olimpiát. Úgy nézett ki a döntő, hogy én ott úgy éreztem, milyen jól játszanak és pont ezt fogjuk elveszíteni. Azoknak az embereknek, akik a vízben voltak ez nem jutott eszükbe. Úgy hajtottak, olyan intenzitással, amit csak azért lehetett megcsinálni mert edzésen nem egyszer olyan hihetetlen teljesítményt nyújtottak az úszó edzéseken. Ezért érdemes lemenni egy válogatott edzésre, amikor egymással két kapuznak. Olyan meccset nem lehet látni a bajnokságban! S ezért tudtak nyerni Athénban és ezért tudtak vesztett helyzetből fordítani és azért tudtak röpködni a szerbekkel szemben – ezt szeretném hangsúlyozni - mert jobb volt a lábtempó, megvolt az önbizalom, érezte az alapot. S ez a lényeg: amit állandóan csinált. Higgyétek el, hogy 20 év fölötti játékossal is sok mindent lehet elérni, de azt mondják, hogy12-16 éves koruk között, mint a szivacs szívják magukba az információt. Ott kellene őket elkezdeni megtanítani, hogy hogyan használják a lábukat. Igaz az a mondás, hogy a jó pap holtig tanul. Tehát nem lehetek megelégedve azzal, amit tudok. Tudnék olyan játékost mondani a válogatottból is, aki megelégedett azzal, amit tudott és ezért is került ki, pedig az adottságai megvoltak. S van a válogatottban, aki talentum és bele lehetett kényszeríteni a kemény munkába és van, aki kevésbé az, de hihetetlen módon hajtott. S ez az egység! Hadd mondjak egy példát: tudjátok a fiam a Reccoban játszik, összevásároltak 20-22 világklasszist és kikaptak a Brescia-tól és a Savonától, mert nem csapatként dolgoznak. A válogatott meg azért volt jó, mert mindenki egy kicsit visszavett a saját egójából, s ezért tudtunk nyerni. A lábtempóra visszatérve: a legelején kellene a gyerekeket megtanítanunk. Statikus és dinamikus lábmunka. Én – a saját véleményemet mondom - a statikus lábtempót tartom kevésbé fontosnak és a dinamikust, a mozgással egybekötöttet sokkal fontosabbnak. Nyilván a munka kezdetén szükség van a statikus lábtempóra, hogy egy jó alapot adjon. De a vízilabda egy dinamikus sportág sok-sok mozgással tarkítva és nekem a lábamat ott kell használnom. Lent, a gyerekeknél meg kellene tanítani, hogy indulok el, s itt kezdődik a láb. Én emlékszem, amikor lementem az ifi válogatottba és Spéci bácsi, a Szittya Károly azt mondta, tessék indulni oldalúszó lábtempóval, és én és elindultam mell lábtempóval. S azt mondta, mit csinálsz! Mondtam, hogy nem tudom, mi az oldalúszó lábtempó. S ő megtanította! Ma a játékosok nagyobb része nem oldalúszó lábtempóval indul, talán azért is mert nem tanítjuk meg nekik. Hogy mi a különbség? Az oldalúszó lábtempónál elindulsz, a két láb elmegy egymás mellett és egyből átmegy krallba, tehát nincs egy pillanat sem, amikor ne dolgozna a lábad. Ez például egy olyan apróság, amit minden fiatalnak meg kellene tanítanunk! Én nem tudom, hogy a szerbek tanítják-e, de minden sportág fejlődik, így nekünk kell előre haladni, de van egy-két olyan alapdolog, amit az öregektől tanultunk és ma is működik. Ezeket kellene, hogy tudják a játékosok! Egy az indulás, a másik a megállás. Hogy mit csinálok, ha gyorsan elindulok és abból kell megállni?  Mindig azt mondom egy játékosnak, úgy kellene megállnod, mintha neki mennél egy falnak. Tehát egy másodperc alatt. Aztán a harmadik, hogy hogyan fordulok. Egy csomó játékosnak lóg a lába. Meg kéne tanítani azt a ritmust, hogy amikor fordul, akkor az utolsó kartempónál már maga alá kell rántania a lábát. Ez az indulás, megállás, fordulás, s ezekből jön a negyedik dolog: a kiemelkedés. Ha a lábmunkáról beszélek, akkor ezt a négy dolgot - ami szerintem alapja az egésznek - meg kellene tanítanunk. Hadd mondjak egy példát, hogy a medencében miért fontos még egy minimális kiemelkedés is: ha a medencében bent van a hét kötél és nem dolgozol a lábaddal, akkor látod az elsőt és a másodikat. Én mindig azt kérem a játékosoktól passzolásnál, hogy látni akarom a válladat. Ezt egyféleképpen lehet megcsinálni, ha elkezdi az alap lábtempót. Ennyit kell csinálni! S már akkor nem tud nem dolgozni a lábával. Mivel kevés az idő a passzolást össze kell kötni lábtempóval. Minél följebb vagyok, annál jobban átlátom az egészet. Hogy visszatérjek a kötélhez: amíg nyakig vagyok, addig az első két kötelet látom. Ha viszont egy picit kiemelkedem, akkor meg tudom számolni a hét kötelet. Az összes többi labdajátékban a talajon állsz, tehát a periférikus látással semmi probléma nincs. Ez az egyik, a másik, hogy ha az ellenfelemnél magasabban vagyok, akkor rosszul érzi magát, mert fölfelé kell nézni. Különböző szereket használunk, próbálunk a válogatottnál is. Talán még a Roli fejlesztette ki azt a gumit, amit a vállra kell tenni és úgy kihúzni. Aztán most megjelent egy gumi. Van egy öv amit rá tudsz csatolni a derekadra, úszók használják és rendkívül jól lehet mindenféle lábmunkát végezni vele. Van olyan is, aminek két végén van öv, tehát két játékos tud dolgozni egymással. Lehet egyébként segédeszköz nélkül is jó lábat adni, ez inkább azért kell, hogy érdekesebbé tedd az edzést. A monoton edzésnél borzalmasabbat nem tudok elképzelni. Azt meséli a fiam, hogy mennek le a Reccoba, az olasz szentségel olaszul, a magyar káromkodik, mert kedd van és tudják, hogy akkor ezt fogjuk csinálni. Visszavesz a teljesítményből. Amikor a játékos kap valami újat edzés alatt, akkor azt szívesebben csinálja. Nekem meg kell erőltetnem az agyam, hogy változatos edzést tartsak. A másik, ami a lábmunkánál nagyon fontos lenne és fiatal korban kellene gyakorolni, ezek a páros gyakorlatok. Egymás ellen dolgozni: szemben, háttal, oldalt, lenyomni, megtartani. Adok egy labdát birkózni, hogy fogja meg és a másik vegye el tőle, a gyerekek különösen élvezik ezt. A páros gyakorlatnál mindig erősebben dolgozik egy játékos, mint amikor egyedül dolgozik. Passzolni, lőni úgy, hogy nyomják a másik vállát, rengeteg ilyen dolog van, ami erősíti a lábmunkát. Vannak olyan játékosok akik fantasztikusan emelkednek és utána eltűnik. S van, aki kint marad. Hadd említsek egy szerb példát, mert érdemes lenne videóról visszanézni, ez a Pietlovics, aki a Partizan és a szerb válogatott centere. Kapufánál játszik, kint van és állandóan pörög és forog. Lehet 8-10 figurád is, de ha egyből ott a helyzet, egyből oda kell adni. S a Pietlovics forog, mozog, eddig kint van, nyomják, de ő fogja a labdát s közben belövi, mert olyan a lába. Tehát egyrészt statikusan nagyon erős, de másrészt ebből a statikus mozgásból dinamikusan elmozdul és forog. Órákig lehetne erről beszélni, de be kell hogy fejezzem. Csak érintőlegesen próbáltam mindenről egy pár szót elmondani, nem tudom, hogy mennyire volt ez a segítségetekre. Köszönöm, hogy meghallgattatok, nagy élmény volt látni, hogy ennyi embert érdekel ez a sport. S valóban, ahogy a Tonó is mondta csak közösen tudunk előre lépni, mert egy picit most hátrább csúsztunk ezen a téren. A magyar vízilabdázás nem rossz és nem lehet állandóan a topon lenni. Én azt mondtam Peking után, hogy most hagyni kellene a válogatottat két és fél évig legalább, hogy dolgozzanak. Nem lehet mindig győzni. De mindenféle módon kellene egy egységes alapot adni ezekben a lábtempó gyakorlatokban, segítve a fiatal edzőket. De az arányokat meg kellene változtatnunk edzésen: nem az irdatlan sok úszás, hanem legyen az úszás összekötve labdavezetéssel, kiemelkedéssel. Egy a lényeg, kevés legyen az üresjárat! Köszönöm szépen!

Faragó Tamás: Azt hiszem, hogy a Zoli elmondta, amit összegzésként szerettem volna elmondani. Valóban is idővel csínján bánjunk, s azt kéne hatékonyabban kihasználni. Következő előadó Babarczi Roland, aki a gyermek korosztályok helyzetét fogja értékelni.

Babarczi Roland: A Zoli elég muníciót adott, de saját magam is összegyűjtöttem pár dolgot, amit perdöntőnek tartok a további vízilabdázás szempontjából. Mire gondolok? Mi vezető szerepet játszottunk az utánpótlás vízilabdában, s akinek birtokában van a Híradó, amit kiosztott, ott az 58. oldalon kiderül, hogy mivel rendelkezünk. Ez nem statisztika, ezek tények. Ma Magyarországon a 284 csapatból 117 gyerekcsapat van, tehát lényegében meg van az alap. Sokkal terjedelmesebb, mint korábban volt.

A múlttal – úgy gondolom - foglalkozni kell, de lényegében a múlt a nemzeti sportuszoda előcsarnokában, a márványtáblán van. Ebben az itt ülők döntő többsége részt vett. Mert nekem nem az a témám, hogy hogyan jutottak el a csúcsra a játékosok, hanem, hogy alul mit csináltunk. 1980-ig volt egy 25 méteres medence a Szőnyi úton és ott volt az úttörő bajnokság. Ebből táplálkozott a magyar vízilabda. Hódmezővásárhelyről följöttek és futó órával lejátszották azt a 20 perces mérkőzést és hazamentek. Ennek nem sok értelme volt. ’81-től alakult egy ún. Vidék Bajnokság, ami a mai napig három korosztályt ölel föl, s szállított az utolsó három olimpiára egy jó néhány olyan játékost, aki aztán döntő érdemeket szerzett. ’87-ben rendeztünk egy országos edzői utánpótlás tanácskozást, ott dőlt el, hogy párhuzamosan fogjuk megrendezni a serdülő, ifi és junior bajnokságot. Ez is egy olyan lépés volt, ami segítette a tehetséges játékosokat, hogy egy napon belül két mérkőzésen is részt vehessenek. Ez a mai napig működik. A Zoli által említett kiváló ifi válogatott 15 évesen jött össze először Szentesen. A gyerek korosztály ebben az évtizedben kapcsolódott be az országos bajnokságba. Ebben a kiadványban benne van, hogy ezen kívül 87 gyerekcsapatunk játszik a területi bajnokságokban, aminek a témája úgy gondolom, hogy engem illet. Ugyan nem én vagyok a régióknak a szakmai felelőse, de mindazokat az embereket ismerem, mert megjártam ezeket a helyeket és láttam, hogyan dolgoznak. Ez a szentesi összejövetel adta meg azt az alapot a magyar vízilabdának, amiből számos nagyszerű korosztály jött ki. Az utánpótlás világesemények eredményei mindezt igazolják.

Négy régió van, elsősorban Budapest, aztán Csongrád megye –ahol lassan 30 éve folyik ez a dolog-, a dunántúli és újabban a borsodi, ami nem is legálisan dolgozik, mert nincs pénzük arra, hogy megvegyék az NSSZ kártyát. Ők kupa rendszerű bajnokságot játszanak addig, amíg összegyűlik a pénz és reális esélyük lesz bekapcsolódni az országos bajnokságok körébe. Ezeknek a gyerekeknek a Fecsó jóvoltából már két éve rendeztünk egy kupát, az ún. Toborzó Kupát, aminek az volt a célja, hogy a versenyalkalmukat kibővítsük. Most ezt a versenyalkalmat ki fogjuk tudni bővíteni június 7-én és 14-én egy országos gyermek kupával. Még egy problematikus dolog van, ’97 óta állandó bombázás alatt vagyunk, hogy a hátsó régió le van maradva az élmezőnytől és 20-30 gólos különbségek is adódnak. Ezt szerettük volna följavítani, ha lehetséges. ’97-től 2007-ig rendeztük az ún. módszertani táborokat. Ennek az volt a metodikája, hogy mindenki az öt legtehetségesebb gyereket hozza el a táborba – kb. 30 főnek csináltuk - s természetesen edzőstől jöjjenek el. Ezt tíz évig csináltuk, 2007-től nincs forrásunk rá. A felzárkóztatás volt a célja. A második, harmadik vonalban lévő csapatok, az újak, kapjanak egy anyagot. Cél volt, hogy minél többet vigyenek haza ebből. Az úszásalapot már feltételeztük, mert ez a korosztály már játszott. Ennek a társaságnak továbbra is feltétlen szüksége lenne ezekre a táborokra. Az edzőknek is! Úgy érzem, hogy megfelelő ambíció is van. Az első években évi öt tábort tudtunk csinálni, tehát 120 gyereket tudtunk táboroztatni. Tehát szükség van erre!

Rátérnék a feltételekre! Hol? Hol csináljuk ezt meg? Az utóbbi 10 év alatt uszodából felépült egy keleti tengely: kezdődött Hódmezővásárhelyen, de a hódmezővásárhelyi vízilabda nem tud az ötről a hatra jutni, pedig a Zoli is dolgozott ott három évig. Ebben az uszodában a vízilabdának teret kellene biztosítani. Sajnos az ottani vízilabda pápa, Török Sanyi már nincs köztünk. A következő Debrecen. Nagyjából három éves. Most Gyöngyösi András dolgozik ott. Gyöngyösön is épült két éve egy ötvenes medence, de nincs utánpótlás csapat. OB II- ben játszanak. A válogatott minden olyan helyen megfordult, még Kazincbarcikán is, ahol van uszoda. Dénes ezzel jelentősen erősítette ezt a munkát. Így láthatták, élőben, hogy kik és hogyan vízilabdáznak.Egerről csak pozitívumokat tudok elmondani. Fölvállalt egy olyan plusz feladatot, hogy egy csapatot a borsod megyei bajnokságban is indított, segítve ezzel az ottaniak munkáját. Az utolsó állomás Miskolc, itt is épült egy ötvenes, fedett uszoda. Van három miskolci egyesület és nem tudnak megegyezni. Ezt a tengelyt rendkívül pozitívnak tartom.

Arra szeretnék rátérni, hogy ’hogyan’. Elhangzott a Kásás Zoli előadásában sok minden, amivel egyet lehet érteni. A gyerek korosztály, aminek az alsó ága a legterjedelmesebb -3-4-5 év az előkészítővel együtt.

Számos sportiskolai alakulat működik az országban. Általános iskolai szinten Fűzfőn már legalább 7 éve van egy vízilabdás kezdeményezés. Szakember téma az, hogy ez nem életképesebb munkát hoz létre. De egyértelműen pozitív és követendő példa! Sok szépet elmondhatunk arról szakmailag, hogy mi lenne a követelmény, de ezeknek a feltételeit ezeken a helyeken kellene tudni. Sok helyen vannak csodálatos hagyományok, de a mostani és múltbeli tevékenység nem azonos. Tehát rengeteg áldozatot kell hozni ahhoz, hogy egy gyerek eljusson a válogatottig. Ezért érdekes az a dolog, amit szerintem követni kellene. Van bejegyzett sportiskolai szakosztály Szentesen, Kecskeméten stb. De olyan nincs, mint Szombathelyen, ahol bár a feltételek nem azonosak más helyekkel, mégis már az ötödik osztály jár az uszodába, délelőtt 11-től egyig. Amikor például a hódmezővásárhelyi uszoda üres! Ezt az osztályt én megnéztem a harmadikos évzárójukon. Csináltunk egy filmet, Godova Gáborral a ’93-95-ös időszakban készült szakmai minimumból, amit a Szakmai Testület javaslatára hoztunk létre. A gyermek kategóriának a munkáját, a szakmai minimumot vettük kazettára, aminek a főszereplője Varga Dénes, tagja volt a pekingi csapatnak, s a gyakorlatoknak legalább a 60%-át tudta bemutatni. Visszakanyarodva Szombathelyre, lementem az évzáróra. Egyetlen gyakorlatot, az induló lábat, az oldalúszást szeretném kiemelni. Ezek a kilenc éves gyerekek az oldalúszást úgy hajtották végre: elől a balkéz, odafele jobbal húztak, visszafele ballal, kiemelt fejjel, nagyszerű keresztbe lábtempóval és látványos volt, ahogy haladtak. Ha ennél többet nem láttam volna – mert amit láttam, tökéletesen illeszkedett a korukhoz - mert az volt a feladat, hogy az első három évben tanítsák meg a négy úszásnemet, ill. ötödiknek az oldal - az is elég lenne. S megtanították! Hogy utána mi történt azt nem tudom, de a Híradóban megnézhetitek, hogy a területi bajnokságban hogy áll a Szombathely. Úgy gondolom, hogy ezt kellene követni. A szombathely benevezett az országos bajnokság mindhárom korosztályába, két évvel ezelőtt és óriási égés volt, mert nem volt megalapozva. A Csongrád viszont nem nevezett be, hanem igyekeztek a területiben legjobbnak lenni. Így csak tavaly neveztek be, idén már a felsőházban vannak, s talán jövőre meglesznek a feltételek és be tudnak nevezni a serdülő bajnokságba is. Van számos jó példa, nehéz körülmények között dolgozó egyesületek, akik mégis lépést tudnak tartani azokkal az igényekkel, amiket támasztunk. Azt szeretném, hogy ez a három vagy inkább négy év alatt a játékosok a szakmai minimumnak megfelelnének. Ez mindenképpen elég idő erre. Egymásra épüljön a munka! Ha az alap jó, akkor már könnyen fejleszthető. Ezeket is végig skáláztuk a módszertani táborokban. Számos olyan klasszikus mozgás van a szakmai minimumban és a filmben, ami elsajátítható lenne, s az elmúlt 20-30 évben számos klasszis élt vele. A film készítése közben a visszaugrást kénytelenek voltunk a Fodor Rajmunddal bemutattatni. Ennek a klasszikusai Faragó Tamás, Benedek Tibor. Vincze Balázs pedig tudta, hogy mikor ugrik vissza és oda adta a labdát. A mai játékban hihetetlen nagy szükség volna erre. Ezt is meg kellene tanítani. Persze alapvető érzék, tehetség is kell hozzá, de tanulható.

A labdatechnikára kitérve: vitám volt emberekkel, mert 5-6 éve kis labdával játszanak a legkisebb korosztályok, és úgy gondoltam, éppen ideje. De ha kis labdával játszanak és nagykapura az irreális, mert a kapusnak semmi esélye sincs. Ezért tavaly – nem mindenki örömére - előírtuk a két legfiatalabb korosztálynak a kiskaput.

Vissza kell térjek a hódmezővásárhelyi példára. A gyerekeket korrigálni kell, az 50-es medence két végén, oldalkapukkal, kis pályával nagyszerűen lehet követni a gyerek mozgását. Ott nem sikerül elérni – és a Császárban is ezt kellene - hogy a két végén legyen kis pálya és középen ússzanak a fizető vendégek. Így lényegesen jobban lehetne követni minden oktatási metodikát.

Szeretném fölhívni a figyelmet: sok új egyesületünk van a déli és az észak-keleti régiókban, s az egri példához hasonlóan a nagy egyesületeknek föl kéne vállalni ezek patronálását. Ebben a kategóriában van a legtöbb idő és lehetőség, ha végigskálázzuk a dolgokat. S a ’98-asokkal nem akarjunk M-zónát játszatni, hanem tanítsuk meg a szoros emberfogást! Esetleg kinevelünk egy-két olyan klasszist, aki itt ül a teremben, aki tud megelőzni, szerelni, ennek nagy hiánya van. Klasszikus védő például elég hiánycikk a magyar vízilabdában. Támadó mindig is volt, mindig is lesz, de a védőket is ki kell nevelni. Az alapelemeire pedig minden gyereket meg kell tanítani, hogy egy minimumot tudjon. Köszönöm, hogy meghallgattatok, remélem, hogy valamit sikerült érzékeltetni ebből a munkából!

Faragó Tamás: Köszönöm ezt a helyzetelemzést, áttekintést! Csak annyit fűznék hozzá, hogy a szakmai elváráson kívül törekedjetek arra, hogy a gyerek jól érezze magát. Sajnos sok helyen pont erről feledkeznek meg. Egy olyan közösségre kell találni az uszodában, ahol a gyerek és a szülő is jól érzi magát. Utána könnyebb követelni is.  Következő előadásunk az emberhátrányos védekezés formái és annak alkalmazása, melyet Földi Laci, a Vasas edzője tart.

Földi László: Szervusztok, sok szeretettel köszöntök mindenkit! Nem hiszem, hogy nagyon nagy titkot tudok elárulni nektek, ami az emberhátrányos védekezésünket illet, s remélem, hogy olyan nagyon nagy baj sincs a Vasasnál, én ezt nem érzem így. Vannak hullámzó részeink, mérkőzésen belül is. Ami az emberhátrányos, zárt védekezésünket illeti, amit nagyjából az elmúlt két évben elég hatékonyan alkalmazott a csapat, ez most az idén nem jól működik. Ezért ezt most nem is nagyon játssza a csapat, hanem mást védekezünk. Aki nyomon követi a mérkőzéseinket, láthatta ezt.

Az emberhátránytól egy kicsit eltávolodva, ahogy Kásás Zoli mondta az egész vízilabdának, így az emberhátrányos védekezésnek is a lábtempó az egyik alapja. Nagyon összetett a dolog, és főleg nemzetközi szinten egészen mást védekeznek a csapatok és mást engednek a játékvezetők is - s ezzel nem szeretném a magyar csapatokat megsérteni. Mi szeretnénk ehhez is alkalmazkodni. Ami fontos az emberhátrányos védekezésnél, hogy a csapat higgyen abban, amit csinál. Ez nagyon sok mindent tud hozzá tenni. Hogy elhiggyék, hogy ez jó. A másik pedig, s mi ebben tudunk segíteni, hogy elhiggyék, hogy ezt meg is tudják csinálni. Ehhez kell megadni az alapokat és a fizikális képzést.

Ebben a pszichés dologban vagyunk egy picit lemaradva, s nem csak a szerbekhez képest. Itt természetesen az élcsapatokról, nem az utánpótlásról beszélek. Ha megnézitek, a külföldi élcsapatok különböző edzői team-ekkel érkeznek, amiben masszőrök, gyógytornászok, sportpszichológusok foglalnak helyet az edzők mellett. Ami nem könnyű ezekben az években, amikor recesszió van. Ennek ellenére meg kell valamilyen módon oldani. Tavaly például nálunk 4-5 fiatal játékossal külön úszó edző is foglalkozott, hogy javítson a technikán. Dolgozik velünk sportpszichológus is. Masszőrökre is nagy szükség lenne, főleg amikor csúcsterhelést kellene nyújtani. Segítségével a regeneráció rövidebb lesz. Ennek akkor van igazán szerepe, amikor nagyon sok mérkőzést kell játszani. A szoros időbeosztás miatt fontos és ebben is lehet segíteni, hogy például a Kotor elleni kudarcot segítsenek feldolgozni. Egy edző egyedül nem tudja olyan szinten megtenni ezt, ahogy segítséggel. A mostani Euroliga szereplésben nagyon felértékelődik az emberhátránynaka jelentősége. Magyarországon nagyjából hasonlóak a kiállítási arányok, mindkét csapatnál, azaz nem kapja meg a hazai pályát a magyar csapat. Viszont külföldön nagyon megfújják. Itthon volt 10-9 a kiállítási arány a Kotor ellen, kint 10-4… Mi ebből a 10 hátrányból kettőt kaptunk csak be. Miért is történik, történhet ez meg? Azt gondolom, hogy az emberhátrányos védekezést a csapat arcához kell igazítani. Ezért (a bizonytalanság miatt, mert nem úgy működik, mint korábban) áttértünk a zárt védekezés helyett más változatokra. Tamás mondta, hogy el fogom mondani, hogy milyen védekezési rendszerek vannak. Én ezt nem nagyon szeretném elmondani, mert ezt már az évek alatt mindenki tudja, s megtanulta már játékos korában, hogy milyen védekezések vannak. Én azt gondolom hogy ma már nem nagyon van tiszta védekezés, legalábbis a felnőtteknél. Mert folyamatosan alkalmazkodni kell, s ez az egyik kulcsa az emberhátrányos védekezésnek, hogy az ellenfél mit csinál. Figyelni kell arra, hogy az a játékos kamuból lóbál vagy be akarja lőni. Ebben kicsit előrébb vannak a volt jugoszláv nemzetek vízilabdázói. Szerintem nincs szerb fóbia, de ha csinálnak jó dolgokat, azt nem szégyen átvenni, mint ahogy ők is tanulnak tőlünk. Mi csináltuk ezt a zárt védekezést, korábban a szerbek is csinálták, de leginkább most azt védekezzük – amit ellenünk is védekeznek - hogy vagy egy blokkal felé mozgást csinálnak vagy kijelölnek embert, embereket akiket nem akarnak lőni hagyni. Ezekre jobban kiállnak és ehhez igazítják a védekezésüket. A védekezés képe folyamatosan változik még azon a 20 másodpercen belül is, annak ellenére is, hogy ma már sokkal jobb a lehetőség technikailag arra, hogy a mérkőzést részekre szedjük, kielemezzük az ellenfelet és arra megpróbáljunk felkészülni. Tanulunk bizonyos szisztémákat, de szeretem meghagyni a szabadságot a játékosoknak. Ezzel nagyon sok kellemetlenséget tudunk okozni. S úgy néz ki, hogy gazdaságosabb, mintha csak sablonokat védekeznénk, mert sokkal nehezebben kiismerhető. Van ebben hibalehetőség is, de úgy tűnik, hogy jól tudjuk szűrni. De hál’ Istennek olyanok a játékosaim és olyan a kapcsolatom velük, hogy ezt meg tudják jól csinálni- mert a meccsen, mi edzők már nem tudunk sokat hozzá tenni.

A másik nagyon fontos dolog a lábtempó. Ebben nekem van egy nagyon nagy segítségem, a Mátáfalvy Csaba, aki általában ezeket a dolgokat csinálja, s ő talál ki nagyon kreatívan különböző gyakorlatokat is. Ő volt – emlékeim szerint- aki ezt a gumiköteles dolgot is először csinálta, ő találta meg ezt a honlapot is. Kitalálta, hogy locsolóslagot csapágygolyókkal tölt föl. Ezek nem nagy súlyú övek, de egyenletesen osztja el a terhelést, tehát olyan, mintha az ember a saját súlyával dolgozna, viszont instabillá teszi a helyzetet. Azaz, ha kicsit is eldől, rosszul lábtempózik azt vissza kell hoznia, s ez hasonlít a játékra is, amikor megnyomják, meglökik és ebből kell felállni. Ehhez nyújtanak segédeszközt és a monotóniát is feloldják. S  most már a Partizan Belgrad és a szerb válogatott is használja. Ami még nagyon fontos a lábtempó kérdésében, az a folyamatos vízszintes- függőleges helyzet változtatása. Ezt mi nagyon sokat gyakoroljuk. Kiemelkedett állapotban – s ebben egy picit mások vagyunk - mi nem mell lábtempóval indítjuk el a mozgást, s a lövést, hanem folyamatos taposó lábtempóval. A mell lábtempóval magasabbra lehet kijönni viszont azután nagyon instabil lesz a helyzete az embernek, tehát előnyt lehet belőle szerezni.

Egy picit rendhagyó lenne ez az előadás, én sokkal inkább beszélgetésnek tartanám vagy azt szeretném, ha az lenne, mert itt van a csapat egyik meghatározó játékosa a Varga Dani, s ha kérdéseket szeretnétek feltenni, ő is nagy szeretettel áll a rendelkezésetekre. Én úgy gondolom, hogy mindig a részletekben van a lényeg, nem az általánosságban, amit a hosszú évek alatt megtanultunk.

Faragó Tamás: Köszönjük! Mivel ez egy továbbképzés itt semmi sem evidens. Ezért szerettük volna hallani, hogy hogy néz ki egy hagyományos emberhátrányos védekezés, egy letámadás, nem is beszélve arról, hogy a védekezésből gólt kéne lőni. Én ezekre a titkokra gondoltam, hogy beavass, ebben szerettem volna egy kicsit többet.

Mindig szükségünk van egy találkozóra, hogy egymással néhány szót váltsunk. Következő előadónk a vízlabdázás nagy ikonja, Fecsó bácsi.Talán ő elmondja a titkot. Előadásának a címe: győzelmi kényszer.

Kemény Ferenc: Szeretettel köszöntelek Titeket!

Zoli és Laci előadása után nagyon meg kell küzdjek magammal, hogy nehogy ismétlésbe bocsátkozzam. Lényeglátóan elmondtak mindent, ami szerves része a pólónak- bár a második esetben bizonyos részletek elmaradtak. Mélyenszántó, lényeglátó dolgokat tettek itt közzé, amit én nagyon nagy elismeréssel fogadok. Olyan komplex összetett a feladatunk, nem beszélve a játék elméleti részéről! Konkrétan az edző dolgozik, mint egy állat, jön a meccs és akkor tanúbizonyságot kell adni a felkészültségéről, hogy azt a folyamatot végig tudja vezérelni. A zenekar tagjai felkészülnek, összeállnak és ahogy az edző a felkészítés függvényében működik, olyan lesz az eredmény. Persze alapvető feltétel, hogy azonos szintről beszélünk. Amikor marha nagy különbségek vannak a csapatok között, akkor a kabinos is ülhet ott. Gyakorlati példával az Állami Hangverseny zenekara, ha a Jani vezényli vagy én, akkor is iszonyú jó, de ha a Kocsis Zoltán, akkor mégiscsak máshogy fog szólni! Csatlakozom a két elhangzott előadáshoz: nagyon markánsan hangzott el konklúzióként, hogy nem mindegy, hogy ki a kapus, ki a bekk, ki a center és egyáltalán nem mindegy, hogy ki az edző! Én a felelősségünket szeretném kidomborítani, ami a tevékenységünk minden fázisában –a képzésnél, a felkészítésnél, a mérkőzésnél- meg kell, hogy nyilvánuljon. Ha mindenki eleget tesz előzetesen és a mérkőzésen, s ’relatív maximum’ teljesítményt hoz, annál többet nem szabad elvárni. A tevékenységünk tervezhetőségéről szólva: a győzelem tervezhető, amennyiben kellőképpen föl van mérve az ellenfél, ismered a csapatodat, elegendő szinten megtettél mindent a felkészülés folyamán és akkor jössz te és levezényled a mérkőzést. Általában a védekezést, mert a szabályok nem engedik túl az edzőt a 4 méteres vonalon.

Mi az az egyetlen dolog, s nem dolog, mert nincsenek titkok, de mi az, ami esetleg az én csapatom teljesítményére jól sülhet el? Az, ha esetenként meglepetéssel szolgál az edző. A meglepetés lehet, a személyi konstellációk terén, hogy kit játszatsz és miért, de lehet a játékmodor is. Nem feltétlenül az a meglepetés, ha a választott taktika újszerű, hanem az is, ha a megszokottban aznap jobb vagy, mint a másik! Abban az alkalmazásban. Tehát aktuálisan kell modernek lenni! Lehet a legegyszerűbb dolgokban is magas szintű teljesítményt elérni. De az nem elvárható, hogy mindig – ilyen nincs is - új és új dolgot csinálj. Ha a test-test elleni játékra, azaz a száz éves szoros emberfogásra vagy annak a preventív változatára kiképzed a játékosokat, akkor a párok fognak dönteni. S, ha azt eléred, hogy hárman ikszet játszanak, hárman meg nyernek 1-0-ra, akkor nem lehet baj. Persze a kapus poszt ebbe mindig bele szólhat. A mai játékban felbecsülhetetlen a kapus szerepe. Serdülő csapattal játszottunk Moszkvában, kikaptunk 6-5-re és bíráltam meccs után őket. S a Szecska azt mondta, mester én jól védtem, kivédtem három négyméterest. Mondtam neki, a baj az, hogy a másik négyet… Mindig aznap kell jobbnak lenni.

Nem szeretnék a bíráskodásról beszélni, erről a vízilabdaszabályok adta borzalmas kísérő jelenségről. Teoretikusan nem szabad vele foglalkozni, mert elvonja az ember figyelmét. A gond az, hogy – tételezzük fel, hogy nem csal - a bíró levezeti a maga szintjén a meccset, és oda-vissza téved annyit, hogy ha csak az egyik oldalra történne, eldöntené a meccset. Általában kiegyenlítődik a dolog. Definiálható a csalás, mint jelenség: ha egy rövid időn belül az ismétlődően egyoldalú ítéletek száma meghaladja x-et, akkor az csalás. Van ilyen, s amikor az edző szól, akkor mindig igaza van. De ha még egyszer szól, akkor elküldik a padtól, s ez a legegyszerűbb és a leggenyább dolga a beavatkozásnak. Kocsis Zoltán menjen ki, szóljon a zenekar nélküle! Szól, de úgy… Óriási a játékvezetők erkölcsi felelőssége a sportágban és nem a szakmai. Az olyan, amilyen. Azért ment el bírónak, mert nem tudott vízilabdázni. De attól még lehet erkölcsös!

Van egy jelenség, amit nagyon hangsúlyozottan értelmeznék: ma már egy anyagilag közepesen táplált klubnál is nagy felkészültségű team-ek dolgoznak, ami helyes. Az a vízilabda edző szakértelme, dolga, hogy megmondja, itt tegyél rá, ott vegyél le; az meg az erőnléti edző dolga, hogy megcsinálja. Jelentősége van a csapatmunkának, de a meccsen három edző ül a padon?! Minek? Ha hárman jókat mondanak az is rosszabb, mintha egy edző rosszat mond. Megosztódik a figyelem, megosztódik a felelősség. Lehet mutogatni jobbra-balra. Könyörgöm, ez olyan, mint a világra jövetel, az elhalás és a szex, ezt egyedül kell csinálni! Az utóbbit párban!

Valamit rólunk, magyar utánpótlásról: bocsánatot kérek, ígérem ez nem így megy tovább! Könnyű helyzetben vagyok, mert így nem tud tovább menni. De annyit megjegyeznék, hogy a velünk szemben támasztott elvárások felét még mindig tudjuk teljesíteni, tudunk adni a nagycsapatnak játékost. S ez talán még fontosabb, minthogy a korosztályos világversenyeken hogy szerepelünk. Csak megemlítem a Hárait, a Dumit, az Erdélyi Balázst. Most is tudunk adni játékosokat! De meg kell találni a módját annak, hogy jól is szerepeljünk. Ott kell lenni az élbolyban!Ehhez mennyiségi változtatás szükséges, illetve műhelymunka az arra érdemesekkel. 3-4 játékos minden korosztályban van, akiből felnőtt válogatott lehet, s ezekkel megkülönböztetett módon kell foglalkozni. A zseni születik, de meg kell csinálni. A középszerű, a parlagfű az terjed, mint a járvány.

A Zoli és a Laci beszéltek már erről, sokat és jól, de egy-két dolgot említenék, hogy milyen típusú utánpótlás vízilabdázó gyerekekre lenne szükségünk. Csinálni nem tudunk, de kinevelni igen. Pláne, ha megnyílnának az uszodák kapui a szegény családok gyerekei előtt is. Először is a kiemelés, megkeresés. Nagyon fontos a geometria. A Gyurikának a dumája, hogy a víz mindenkinek nyakig ér, ma is igaz félig, de a vízben mindenkinek hosszabb egy fél méterrel a karja, akinek a parton is hosszabb. Vannak olyan típusú gyerekek, akik különösebb képzés nélkül olyanok a vízben, mint az angolna. Ha ilyet találtok, ezekre rá kell szállni,ezeket kell megcsinálni. A lábról olyan sok és szakszerű vélemény hangzott el, hogy csak egy csöpp észrevételem lenne. Mi a kisiskolában mérjük az összetevőket. A lábtempó folyamatát bontjuk és azt, hogy az eredő teljesítményben melyik rész milyen módon van benne. Azt a szöget, amit a combok bezárnak, azt a magasságot, amit a térd a vízben megtesz, azt a préselő erőt, amit a belső lábszárak produkálnak, illetve azt a periódusszámot. Sokáig azt gondoltam, hogy a lábtempó a gyorsaságnak az ikertestvére: csinálhatod, ameddig akarod, soha nem lesz gyors, aki lassúnak született. Ma már megdőltem ebben a hitemben, ami a lábtempót illeti. Fejleszthető, képezhető, csak kisebb mértékben, mint a többi fizikai képesség.                                             A tesztekről szólva, meggyőződésem, hogy egy igazi edzőnek, akinek szeme is van, nem csak szaktudása, annak a legjobb teszt a vízilabda. Ha nézed 30 percig, hogy játszik, akkor el lehet vonatkoztatni a résztesztek eredményeitől.

Van egy téma, amivel én soha nem tudtam, mit kezdeni. Kialakult játékos-típusokról fogok szólni: van hazai és nemzetközi, van kreatív, kezdeményező és van olyan, aki nem kezdeményez, de mindig elmegy vele, van meccsen produkáló és tréningen produkáló játékos és van győztes típus és van lúzer. Nem vagyok meggyőződve, hogy ez így van, most tessék elmondani! Fontos, hogy valaki ezt felismerje a saját játékosában.    

A magyar vízilabdaedzők repertoárjáról szeretnék egy pár szót szólni. Híve vagyok a kitekintésnek. Bárkitől lehet valamit tanulni! A szomszédtól, a másik edzőtől, egy gyerektől, egy játékostól, a határon túlról. De én arra kérek mindenkit, mi magyarok vagyok, nekünk van kilencvenéves hagyományunk és azt soha senki ne felejtse!Kilencszeres olimpiai bajnokok vagyunk. Nekünk magunktól kell tanulni a kinti kitekintés után és ezekből a gyökerekből kell táplálkoznunk. Elő kell venni a régi kazettákat, bizonyos gyakorlatokat. Fölsorolok 30 olyan válogatott játékost, akik nem lettek olimpiai bajnokok, de olyanokat tudtak, amik a mai napig tananyag.

A nyári táborokról szólva, azt kérem minden kollegámtól, hogy ne elégüljetek ki a kétkapuzásokkal. A posztszerinti képzésen, a műhelymunkán legyen a hangsúly!                    A titok a magyar pólóban az, hogy nem feltétlenül az az új, amit kitalálsz, hanem az alkalmazása. Magatokban próbáljatok előre lépni. Minden külföldi információt be kell venni, de belülről kell keresni a végleges megoldást. Nem tudom, mi lesz a jövő pólója, de ha nem megy a rögbi irányába, ha nem megy abba az irányba, hogy azt a két hülye barmot, akik a parton befolyásolják az eredményt ki kell iktatni, akkor halálra leszünk ítélve. Azért óriási a rögbi, mert a halál előtt avatkozik be a bíró. Viktóriaszerű szabályokkal kellene vízilabdázni.Sokkal olcsóbb és igazságosabb lenne. Aki azt mondja, hogy ez nekünk nem kedvez, az téved. A viktóriázáson felnőtt magyar gyereknek sajátságos angolna vízi ereje van, S az iksznél már csak a kéz dönt! A képzés terén is erre hívom fel a figyelmet: arra kell felkészülni, hogy a nagyon fontos meccseken ki fogják provokálni a test-test elleni játékot. Abból könnyebb visszalépni. Hadd kérdezzem meg, van olyan uszoda Magyarországon, ahol keresztbe lehet dopplerezni? Azért lenne lényeges, mert a mai játékban a lövés fontossága messze meghaladja az összes többi technikai elemét. S annál jobban lábat, lövést lehet fejleszteni, de olyan szórakoztatóan nem. Magyar hagyomány, tessék visszahozni! Soha ilyen korszerű nem volt, mint most lenne.

Mi véleményetek szerint egy hatékony taktikai elemnek az időtartama? Alkalmas meccs elejétől a meccs végéig? Miért nem? Mert abból kell kiindulni, hogy a másik kispadon egy nálam képzettebb és okosabb edző ül. Aki képes arra, hogy az elborulás idejében gondoljon arra, hogy 4-1-re vezetek, nem szabad tovább csinálni. Olyan repertoárral kell rendelkezni, ami egy meccsen belül is bevethető. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy azonos szintről beszélek!

Jazzt mindenhol játszanak a világon, de ahogy New Orleans-ben úgy sehogy sem. Az egész világon pólóznak, de ahogy Magyarországon, úgy sehogy sem. Amikor a Kádár fölszólította Kodályt, hogy írjon új himnuszt, akkor Kodály azt mondta neki: száradjon le annak a keze, aki új himnuszt ír! Köszönöm szépen!

Faragó Tamás: Köszönöm szépen! A győzelmi kényszer címszó alatt sok-sok mindent kaptunk útravalónak. Talán a legfontosabb az, hogy edzők között is van különbség. Ennek ellenére a játékosok csinálják az edzőt. A másik üzenet, hogy mindenképpen legyen meglepetés egy taktika. Higgyünk magunkban, tervezhető a győzelem!  Most az előadások azon része jön, Ambrus Tomitól és Gerzsontól, ami bemutatja azt a modellt, hogy hogy lehet egy felnőtt csapat farvízén kialakítani egy utánpótlás kultúrát.

Ambrus Tamás: Sziasztok!

Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy elmondhatom azokat a tapasztalatokat, amiket 2004 óta elkezdtünk csinálni. Biztos emlékeztek rá, azért Pécsett korábban nem volt akkora hagyománya a vízilabdának, mint más vidéki bázisokon. Itt meg kellett alapítani azt a bázist, hogy vízilabdázásról egyáltalán szó lehessen. Petővárival és később a Kósz Zolival kezdtük el ezt a munkát. A Zolinak az olimpiai bajnoki személye és Zsoltnak az egész OB I-es pályafutása, tudása kellett ahhoz, hogy példát tudjunk mutatni a gyerekeknek és el tudjuk indítani azt az egész koncepciót, amiről itt most beszélni fogok. Fontos volt, hogy legyen egy politikai konszenzus, ami lehetővé tette ezt a munkát. Tamás említette, hogy sokan próbálkoztok azzal, hogy elkezdtek egy vízilabda iskolát működtetni, s majd abból valami lesz. Azt gondolom, hogy nagyon nem így lesz. Le kell vinni és elindítani egy felnőtt csapatot, aminek esélye van, hogy föl tud kerülni, illetve magas szintű vízilabdának az alapjait tudja lerakni. Ehhez politikai-gazdasági konszenzus kell. 2004-ben, amikor lementünk, akkor Toller László volt a polgármester. Az akkori városvezetés elhatározta, hogy arra az uszodára, ami ott felépült és nincs igazából kihasználva akar magas szintű pólót csinálni. Ehhez kellett az is, hogy megteremtsék hozzá a pénzügyi alapot, ami elég volt ahhoz, hogy le tudjunk vinni egy olyan szakmai stábot és egy-két olyan játékost a meglévők mellé, akikkel meg lehetett pályázni, hogy ez a csapat egy-két éven belül feljut az OB I-be. S ott is tud maradni! A politikai konszenzus azért kellett, mert a csapat elnöke a város fideszes elnöke volt, egy mszp-és városban. Ez pont az athéni győzelem után volt, s 2004 őszén le is jött a válogatott és tartott egy bemutató mérkőzést 1500 ember előtt, az 500 fős uszodában. Akkor a város vezetői, a kezüket együtt felemelve azt mondták, hogy itt a jobb és a bal a vízilabdáért összefog és megadja a támogatást. Ez nagyon fontos volt. Rá egy évre feljutottunk az első osztályba, és a város kötött velünk szerződést, amiben rögzítették, hogy három évig a csapatot támogatják. Volt egy három éves szerződésünk, ami alapján el lehetett menni további szponzorokhoz, el lehetett adni úgy a csapatot, hogy itt van egy három éves koncepció. El lehetett kezdeni az utánpótlást nevelését is. Föl kellett állítani a szakmai stábot, s ennek az egyik legfontosabb eleme volt a PTE docensének, dr. Katics Lászlónak a bevonása. Ő az egyik legnagyobb szaktekintély az erőnléti edzések terén.

A hozzászólásom kicsit vándorol a szakma és a marketing, ill. a politika és a gazdaság között, mert ez a kettő nagyon összefüggött.Egy picit talán egyedül érzem magam ebben, nem nagyon termelődött ki közvetlenül mellettem egy olyan segítség, aki tartaná a kapcsolatot a médiával, az MVLSZ-el, a vállalatokkal. Ezek sok időt vesznek el a szakmai időből, s ez nem tesz jót egy edzőnek sem. Majd egy-két év múlva fog kitermelődni az a bizonyos szakmai gárda, ami segíteni fog. Lukács Gergő, aki a pécsi vízilabdából érkezett, jelenleg nemcsak a csapatomnak a tagja, hanem az utánpótlásnak is a vezetője, s nagyon sokat dolgoztunk együtt. Amikor mi oda leérkeztünk, akkor 30-40 gyerek volt, jelen pillanatban pedig egy 120 fős utánpótlásunk van. Ebben az évben sikerült megszerveznünk, hogy nemcsak a vízilabda irányítását csináljuk, hanem a legnagyobb úszóiskola irányítását is megszereztük, ami hatalmas utánpótlást fog jelenteni az elkövetkező években. Ehhez el kellett telnie 4-5 évnek! Azért mondtam el, mert nagyon fontos, hogy találjátok meg azt a politikai, gazdasági vezetőt, aki erre fogékony. Meg lehet találni, mindenütt megvannak ezek az emberek. Ráadásul az utóbbi időben Magyarországon a sportot nem is igazán segítették, most pedig van egy ígéret a következő vezetőktől, hogy a sport stratégiai ágazat lesz. Ezt tessék kihasználni! Mert minden gazdasági vezető, aki a jövőben valamit kapni akar a politikától, meg akar majd felelni a politikai vezetőknek és a sportot támogatni fogják. Ez mindenkinek adjon egy olyan reményt, hogy induljon el, menjen és keresse meg a megfelelő embert. De próbáljátok meg azzal a koncepcióval, amit elmeséltetem nektek. Ez a sportág tele van olimpiai bajnokokkal, találjátok meg azokat az idolokat, aki segít az adott területen. 

Fecsó bácsi mondta az orvoslást. Nekünk a PTE nagyon nagy segítséget nyújtott abban, hogy a játékosokat minden évben leteszteli. Nagyon sok olyan dolog is kiderült, amit mi edzők nem tudunk és nem veszünk észre. Tehát érdemes erre komoly hangsúlyt fektetni!          Visszatérnék a pécsi vízilabda felépülésére, s arra, hogy jelenleg hol tartunk. Toller László kiválása után, és az én elnökömnek az EP-be menetele után egy olyan politikai vezetés alakult ki, mely próbálta ellehetetleníteni a pécsi vízilabdát. Ami ugyan nem sikerült nekik, az viszont igen, hogy három évig folyamatosan csökkentek a pénzügyi lehetőségeink. Ez a tavalyi évvel szűnt meg. Reményeink szerint megint lesz egy három éves szerződés a várossal és a főszponzorral is. Emellé a két fő pillér mellé könnyebb találni újabb támogatókat és könnyebb tárgyalni egy játékossal. Nem kell attól rettegnie, hogy megkapja-e a fizetését. Sajnos akkor, egy-két éve nagyon komoly hátrányba kerültünk és most próbáljuk ezeket a dolgokat helyrehozni. Nemcsak a politikai változásra vártunk, hanem megpróbáltunk lépéseket tenni. Például, hogy hogyan tudunk több embert kicsalogatni az uszodába, mert Pécs nem vízilabda fellegvár. Van egy MIZO-Pécs, s van egy férfi kosárlabda, akik nagy összegeket költenek. A kosárlabda abszolút értékben nagyon messze van a vízilabdázástól, s ezért egy picit aránytalannak tartom, de el kell fogadni, mert van egy tradíció. Mellettük és nem velük szembe kell menni. A sportág népszerűsítése a városban nagyon fontos eleme volt a felépített koncepciónak. Az utóbbi időben elkezdtük összekötni a mérkőzéseket show elemekkel, meghívtunk sztárokat azért, hogy próbáljuk meg azokat a rétegeket is bevonni a vízilabda körforgásába, akik nem láttak még vízilabda mérkőzést. S, ha kijönnek egy énekes miatt, akkor esetleg marad, megszereti és hírét viszi a vízilabdának. Azokat a rétegeket kellett kicsalogatni, akiknek érdekes lehet a vízilabda. Az ötlet az enyém volt. Amerikában az NFL eladja saját magát, mert egy fantasztikus sportág, mégis oda is mennek az énekesek, oda is kell a show. Akkor a vízilabdának pláne! A munkához tartozott még az embléma, csapatfotók, plakátok készítése, a sajtófigyelés és a folyamatos kapcsolattartás a szponzorokkal. Lehetőség van abban, ha a vízilabda, az abban szereplő emberek találkoznak gazdasági vezetőkkel, szimpatikussá válna és fölveszik a kapcsolatot.  Azt gondolom, hogy nem járunk rossz úton és sok sikert kívánok Nektek!

Faragó Tamás: Köszönöm szépen! Láthatjuk, hogy nagyon nagy elszántsággal, jó területen, jó időben öt év alatt ki lehet alakítani egy vízilabda kultúrát. Ez egy jó hír! Képesek vagyunk újabb területeket meghódítani.

Szeretném, ha Gerendás Gyuri elmesélné, hogy egy felnőtt csapat, hogy képes a saját nevelésű játékosokra támaszkodva építkezni!

Gerendás György: Szeretném megköszönni, hogy ebben az időpontban sikerült ezt a találkozót megcsinálni. Két nappal az Orbán ország értékelője után csinálunk egy vízilabda értékelőt. Úgy érzem, hogy ez méltó a vízilabdához. Elég hasonló a témám Ambrus Tamáséhoz, s nem szeretném az elhangzottakat megismételni. Ezekből egy-két mondatot emelnék ki, illetve beszélnék az ’egyebekről’, azokról a buktatókról, amikre nem készültünk föl.

Ahhoz, hogy egy csapat máshova elkerüljön, ahhoz meg kell nézni a motivációt. A lakosság, a városvezetés, a szponzorok viszonyát a sporthoz, illetve, hogy maga a vízilabda milyen szinten van ott. Milyen a létesítmény, a sportolói, edzői háttér. S persze a gazdasági! A gazdasági háttér kialakításában az első egy-két évben alá kell tervezni, nem csúszhat el a költségvetés, hogy lássák, egy megbízható dologgal állnak szemben.

Az egyebekbe mennék bele. Nagyon fontos az, hogy az adott helyen minél több helyi játékos legyen. Egy rádiós műsorban egy betelefonáló azt mondta nekünk, hogy ez akkor lesz az ő csapata, ha a szomszédjának a fia is ott játszik. Törekedni kell, hogy minél több helyi játékos legyen a csapatban. Minden csapatnak megvannak azok a meccsei - ha jó a csapat, akkor a gyengébbek ellen, ha gyenge a csapat, akkor az erősek ellen - amikor be lehet tenni azokat a fiúkat az utánpótlásból. Ami szintén megdöbbentő volt Egerben, hogy az első mérkőzésektől kezdve sok volt a néző és nagyon kevés volt a drukker.Udvariasan tapsoltak, de igazi drukker nagyon kevés volt. A drukkereket becsüljük meg, támogassuk, engedjük be fél áron, szervezzük meg, hogy a csapat idegenbeli meccseire is eljöhessenek, ezeknek adjuk oda a pólót, mert ezek lesznek azok, akik a nézőkből megcsinálják a drukkereket.  Ha valahol új csapat lesz, akkor ott valami érdek mindenképpen megsérül. Sportágon belül is, de a többi sportággal szemben is. Ha valaki ilyenbe vág bele, akkor a lehető legminimálisabbat figyeljen rá. Ha figyelünk rá, akkor elveszünk benne. Megvan ennek a túloldala is, hogy van egy helyi média, ami nagyon elfogult a csapattal szemben, ami rendszeresen közli, hogy a bírók a meccset elcsalták. Annak a dicséretét sem szabad teljesen komolyan venni.

A modell felépítését Tamás már nagyjából elmondta. A téma másik fele, az eredményes felnőtt és a hatékony utánpótlásnak a módszerei. Az egri példából mondanék el néhány apróságot. Van egy bizonyos szint, ameddig ebbe mi edzők beleszólhatunk, de egy szint fölött nem. A vízilabdának a topcsapata a Recco. Reccóban, amikor megjött az új elnök és azt mondta, hogy ő hajlandó segíteni a pólót, de mondják meg, hogy mennyi pénz kell. Az olaszok, jó olasz szokás szerint fölkészültek arra, hogy ebből alku lesz, s megbeszélték, hogy majd bemondják kb. a dupláját annak, ami majd kelleni fog. Bemondták, s az illetőnek kikerekedett a szeme és megkérdezte, hogy csak ennyi? Kiderült, hogy ő a futballból jött… Ez az a szint, ahova nem kell edző, oda nem kell okosság- ahogy Fecsó bácsi mondta. De mivel úgy gondolom, hogy ilyen minálunk jó ideig nem lesz, ezért elmondom, hogy szerintem hogy kell csinálni, mi kell mindenképpen.

Jól kell felmérni e a lehetőségeket és ahhoz képest a legjobb csapatot kell összeállítani. De ebben a legjobb csapatban, úgy gondolom, hogy mindenképpen legyen benne a jövő. Ha egy nagyon jó csapatot meg tudok csinálni egy évre vagy kettőre vagy egy kevésbé jót, amiben benne látom a fejlődés lehetőségét, akkor inkább érdemes várni egy-két évet, s a jövő szempontjából alakítani ki egy jó csapatot. Kell a csapatba egy vezéregyéniség! S erre a kapus nem jó. Egerben az első évben a legjobb játékos a Szécsi Zoli volt, de ő vezéregyéniségnek nem jó. Most ott van a Biros Peti, s így a Szécsi is tízszer jobb, mint amikor egyedül volt. Szintén fontos, hogy a csapat ne egykorú játékosokból álljon. Egy megfelelő elosztás kell. Néhány játékos 30 körül, jóval több a 22-28 közötti, s legyen meg persze természetesen fiatal játékos is.

Vízilabdás alapelv, főleg vidéken, hogy játékost nevelni olcsóbb, mint vásárolni. Tehetséges utánpótlás játékos mindig van, ezeket kell észrevenni időben, ezeket kell megcsinálni. Velük a klub időben szerződést kötve hosszú távra biztosíthatja be magát.                                      Utolsó témaköröm a hatékony utánpótlás nevelés. Erről nagyon sokszor beszéltem már, s nagyon sokszor kritizáltam is. Ha azt kérdezném, hogy mi az utánpótlásban a hatékonyság, nagyon sokan elmondanák, hogy az eredmény. Én, mint felnőtt csapat edzője azt mondom, egy utánpótlás akkor hatékony, ha folyamatosan tud az első csapatnak játékosokat adni. Annak idején a BVSC ebből élt meg, s most az Egernek is nagyon kellemes problémái vannak ilyen téren. S a saját utánpótlásból egy klub megélni mindenképpen meg tud. Nyilván egy edző eredményt akar elérni. Mind a kettő kell, de ha lehet, próbáljunk meg minél több játékost kinevelni. De a hatékony utánpótlás mindenképpen motivált edzőt kíván. Örkény Istvánt annak idején megkérdezte egy riporter, hogy neki, akinek olyan sok elismerése van már, mi motiválja az írásra? Örkény azt mondta, hogy az előleg. A motiváció egyfelől szakmai, de másrészt azért legyen a pénz is. Azt tudom csak kérni, hogy aki vállalta ezt, az csinálja meg, mert az a vízilabdának az érdeke, hogy minél jobb játékosok jöjjenek ki az utánpótlásból. Ez pedig csak motivált edzőkkel lehetséges. A klub vezetőedzőnek is hatalmas felelőssége van ebben a motivációban. Ha az edző azt látja, hogy bármilyen jó játékost csinál, akkor is rendre máshonnan vesz játékost a klub, akkor elveszti a motivációt. Tehát a vezető ezeket a játékosokat játszassa, tegye be a csapatba. Az, aki nevel, mindig jobban jár, mint aki vásárol. Mindenki azt mondja, hogy Egerben milyen jó az utánpótlás, mert az utóbbi három ifibajnokságot megnyertük.Az én véleményem szerint azért jó, mert három év alatt be tudtunk építeni kilenc játékost a nagycsapatba.Szakmailag a jó utánpótláshoz egy picit másfajta szemlélet is kell. Más lett a vízilabda, mások a játékosok- mondják. Szerintem egy kicsit el lettünk kényeztetve. Az utóbbi 10-15 évben hozzászoktunk ahhoz, hogy Kásás, Benedek, Kiss Gergő, Dani, Dumi, Szívós jöttek ki. Tehát tömegben jöttek olyan játékosok, akikkel zseniket kapott a vízilabda. Egy dolog elsikkadt, mi történik akkor, ha nem lesznek a zsenik. Ha csak jönnek a jó játékosok? S a jó játékosokból is kéne csinálni nagyon jó játékost, aki zseni ugyan soha nem lesz, de fogja vinni a hátán a csapatot. Mostanában keressük a zseniket. Ne keressük! A zsenit úgyis meglátjuk, vagy ha mi nem látjuk meg, majd meglátja a kolléga és elviszi. Nagyon sokat beszélünk itt a szerbekről. Én egyetlen dolgot mondanék el, ami szerintem a legmarkánsabb különbség, a szerbek között és közöttünk. A válogatottjuk nem jobb, mint a mienk. Egy iszonyú szerencsés mérkőzésen megvertek minket hosszabbításban. Ha megnézzük, hogy kik a szerbeknél a jó játékosok: a balkezes, a bekkjük, az Udovicsics, s a Prajnovics. S ki a negyedik legjobb szerb? Nem tudjuk megmondani. A többi játékos nagyon jó játékos, de a mi zsenikhez szokott válogatottunkba nem férnének be. De ott van a Prajnovics, aki a gólok zömét lövi, beférne hozzák? Elmondom ki játszik ott kapáson: Biros, Kásás, Dani, Dumi, Szívós. Lehet, hogy a keretben sem lenne benne. Ha a szerbek valamivel előttünk vannak, akkor csak abban vannak előttünk, hogy jól csinálnak meg egy játékost. A közepes játékosból megcsinálják a jó játékost, a jóból pedig a nagyon jót. Zsenijük nincs nagyon, abban a tömegben semmiképpen sem, mint nekünk. Ha ezt megcsináljuk akkor lesz nagyon jó az utánpótlásunk, s akkor lesz jó a bázis. Köszönöm szépen!

Faragó Tamás: Köszönjük ezt a kimerítő előadást!

Az egri vízilabdára jellemző, hogy az edzők, akik ezeket a fiatal játékosokat kiválasztották, felnevelték vízilabdázni is jól megtanították őket. A pszichológusok azt mondják egy bizonyos kor után teljesen felesleges az analízis, mert a struktúrák már kialakultak, így sajnos a vízilabdában is igaz, hogy a gyereket meg kell tanítani azokra a bizonyos reflexekre, mert különben felnőttként is hibázni fog. S akkor hiába szeretné a felnőtt csapat edzője az ifi játékosokat használni, nem tudja.

Faragó Tamás: Témám a védekező taktikából eredő támadás lehetősége a játékban.

Ez egy nagyon szép előadás lehet! Úgy tanultuk, hogy a védekezés utolsó fázisa a támadás első fázisa. Úgy gondolom, ez olyan evidens gondolat, hogy erről soha nem szabad megfeledkezni. Minden védekezésben benne van a támadás lehetősége. Sőt, azt is mondhatjuk, hogyha nincs benne a védekezésben a támadás lehetősége, akkor nemcsak védekezni nem lehet, hanem támadni sem lehet olyan pontosan. Ha neked van valami terved a védekezéssel, főleg, ha abból támadási terved is van, akkor nemcsak fegyelmezetté, tervszerűvé válik a védekezés, hanem bizonyos értelemben az ellenfelet is elbizonytalanítja. Mert arra gondol, mi van, ha elvesztem a labdát?  A másik, ami ennek az előadássorozatnak a mottója is lehetne: „Ha nem tudod, hogy hova igyekszel, akkor azt sem tudhatod, hogy hova érkeztél meg!” Tehát nekünk valóban szükségünk van a szakma olyan fokú ismeretére, hogy megfelelő időben, megfelelő módon bele tudjunk nyúlni a mérkőzésbe. Én hiszem, hogy ez létezik, hogy ez megvalósítható. Már csak azért is, mert mire a sematikus gondolkodású csapatoknál az edző bekiabálja, hogy mi a taktika, addigra mi már megváltoztatjuk, tehát hiába kiabál bármit. Ami lenyűgöző a labdarúgásban, hogy az edzők mennyire érthetik a szakmát, hogy amikor lecserélnek egy játékost, arra a másik csapat edzője egyből reagál. S egy saját cserével megpróbál kontrázni, mert átlátta a másik cseréjének a veszélyeit.

Úgy tanultuk régen – Soma bácsi könyvében még benne van - hogy különböző taktikák vannak, de létezik egy alapvető taktika, a védekező-támadó taktika. Ebből kiindulva lehet arról beszélni, hogy mi a megoldás. A megoldás szerintem, hogy a mai játékban az edző lehetősége elsősorban abban van, hogy kockáztatás nélkül már nem lehet nyerni. Az edzők közötti szakmai tudás ott jelentkezhet, amikor pontosan meg tudod határozni a kockáztatás fokát. Ebből a gondolatból indulok ki és szeretném elmondani, hogy milyen a védekezésből eredő támadási taktikák fordulnak elő:

Már visszaúszásnál lehet kockáztatni. A legtöbb csapat, amikor visszaúszik, ahhoz képest, hogy mennyire tiszta M-zónát hajlandó játszani, visszaúszásnál ragaszkodik az emberhez, pedig ha nem, hanem területet védesz, becsúszol a két ember közé, piszok nehéz egy lefordulást megjátszani. Sőt miután megítélni is nehéz, ezért nagyon könnyű abból egy rekontrát előidézni. Szintén visszaúszásnál, kihasználva a butákat, kapus kidobásnál egyből szoros emberfogást alkalmazva is el lehet labdákat halászni. Esetleg visszaúszásnál víz alatt előre váltani - nagy a kockázat, de működhet. Nincs itt a Dudi, akivel veszekedtem, hogy, miért nem jössz vissza? Azt mondta, Tomi a csapatok hány százalékban lövik be az emberfórt? 30? Akkor nekem nincs 70 százalékom, hogy ebből gólt lőjek? Nem azt mondom, hogy követendő, de mindenképpen létezik, mint lehetőség. Például a női mezőnyben, ahol gyengébbek az edzőkollegák, ott egy megbeszélt jellel a center soha nem úszott vissza, mert az edző érzékeli, hogy most kockáztathat. Továbbá már a védekezésben meg lehet ejteni egy váltást, amivel egy olyan emberre kerülhetsz, akiről majd te fogsz támadni. Ezt a szerbek a sematikus játék mellett már kitalálták. Vagy támadásban lecserélnek embereket, beúsznak kamuba, elzárásba vagy visszaúszásnál kerülnek olyan helyekre, ahol komoly támadási lehetősége van. Például tudjuk, hogy bármennyire zseniális egy balkezes, védekezni általában nem tud.

Az emberhátrányban is megvan a lehetőség a támadásra.Az egyik a külső körös emberhátrányos védekezés. Ez úgy néz ki, hogy jelre a szélsőt, többnyire a balkezest úgy támadják meg, hogy nem támadják meg, hanem elengedik, s a védő becsúszik a két ember közé, s abban a pillanatban, ahogy becsúszik, a két hátsó is becsúszik a két ember közé, a két belső pedig a két belsőt megfogja. Kívül négy emberre jut három, a belső kettőt szorosan fogják és itt a rossz passz lehetősége adott. A támadó csapatnak ki kellene szélesíteni a külső kört, ha nem, akkor abból a védekező csapatnak labdát lehet lopni. Van úgy, paradox módon, hogy te emberhátrányba kerülsz, s nem úgy játszol, hogy abból gólt ne kapjál, hanem úgy, hogy abból gólt kéne lőnöd. Ez erre alkalmas. A másik ilyen a középső embernek a szerepe. Ha ő, aki a rövid és a hosszú kapufás között áll, lefordul, abból mindig egy 3-2-es előny alakul ki. Ha az ellenfél tudja, hogy ez lehetséges –s én ebből indultam ki-, akkor egészen más a tónusa, hogy hogyan akarja megoldani az emberfórt. Majrézik. Első mondat emberfórban: gólt ne kapjunk belőle! Soha nem mertem időt kérni, mert kész blama. Mindenki megélte már,hogy  időt kér, s gólt kap belőle.

 Fecsótól tanultam a kifejezést, hogy a szoros emberfogásnál, hogy abból támadni lehessen, úgynevezett labdaszerző szoros emberfogást kéne játszani. Azt jelenti, hogy mellette vagy, de a labda vonalában. Igaz, hogy a kockáztatás foka benne van. Ezt elsősorban az orosz vízilabda alkalmazta. Megjegyzem, hogy rajtunk kívül egyedül az oroszok tudtak vízilabdázni. Szoros emberfogásnál a bekkeknek be kéne húzni a centert a két méteres vonalig, s a kapussal együtt fogni. Erről a lényeges dologról megfeledkezünk. A mai játékban zóna van és úszunk. Zónában azt szeretnénk elérni, hogy hogyan lehet az ellenfelet elbizonytalanítani. Ennek a legegyszerűbb formája, hogy a két szélsőt elölről kell fogni, mert akkor attól félnek, hogy lefordulnak róluk, s egyre hátrébb jönnek. Ezzel természetesen a hátsó emberek is hátrébb kerülnek. Természetesen különböző lehetőségek vannak a zónában. Legkönnyebb lefordulni a lövő emberről. S, ha olyan zónát játszunk, amit egyre ritkábban, hogy a leggyengébb lövőt kell hagyni, akkor már a lövés pillanatában nyugodtan elmehetsz, mert úgyse fogja belőni. Mivel ő 10 százalékos, ezért tízből egyet lő be. Már a Markovics Kálmán is ebből élt! Felhívnám a figyelmet az M-zónára, mert nagyon nagyot kockáztatunk, de ennek csak akkor van értelme, ha le is fordulunk belőle. Ma viszont a vegytiszta M-zónát nem eszik meg, a csapatok ismerik, s sokkal hatékonyabbnak tűnik a torzított M-zóna, ami a 2-es zónából alakul. A szélsőt elölről fogod, a középső ember pedig a 2-es, 3-as között ugrál. M-zónát akkor alkalmazzatok, ha abból gólt lőtök!

Ezek voltak a védekezési formák. A rendezetlen védelem elleni támadás lehetőségéről beszélnék még.Ebben látom nekünk, magyaroknak a lehetőséget. Miért fontos a rendezetlen védekezés elleni támadás lehetősége? Azért, mert a zseniktől, s a jó játékosoktól elveszi a teret ez a játék. A közepes, de csapatként jól funkcionáló rendszerek legyőzik. A támadásban 12 emberből 6 nem csinál semmit. Fölúsznak, nézik egymást. Sok mindent tehetnénk magunkért! Nyerni kéne és elsősorban gólt kellene lőni! A végeredmény az, hogy rá kell lőni! Ha ebben nem fejlődünk, hiába szedjük szét darabokra az edzést. Van futás, súlyzózás, súlyzóval futás, birkózás, hosszú úszás, rövid úszás. Minden van, csak vízilabda meg lövés nincs, mert azt mondjuk, hogy nagyon kevés erre a lehetőség. De, ha egy három méterszer kilencven centis kapuba nem tudjuk belőni a labdát, s a kosárlabdában egy harminc centis kosárba kilencről bedobják, akkor nem is lehetünk eredményesek. Az biztos, hogy régen Olaszországban, Spanyolországban mi magyarok azzal kerestük a kenyerünket, hogy a magyar játékosok be tudták lőni. Láttatok már női kapust, hogy néz ki? Pont akkora a kapus, mint amikor egy labdát leteszel a kapu középére, s körülbelül annyit is tud. Ennek ellenére nem tudják belőni oda, mert céloznak. Nem kell célozni! Dobd be, ahol üres! Úszás helyett, minden helyett, dobja be, mert az a végeredmény. A rendezetlen védelem elleni támadás lehetősége azt jelenti, hogy a megszerzett labdát a lehető leggyorsabban a támadó térfélre kéne följátszani. Ez mindenképpen szükséges lenne! Ahhoz, hogy ezt meg tudjad csinálni, kell a hely. Ma nincs elzárás, leválás, visszaugrás, betörés. Meglátogattam a Dezsőt, s néztünk egy magyar-olasz meccset - 58-60 körül játszották. Kicsit gyorsabb volt, mint a mai. Hihetetlen sokat tréningezünk, de az egésznek a ritmusa nem sokat változott. Sok időt töltünk az uszodában, csekély hatékonysággal, hatásfokkal. A 200 lóerős autó 40 km-es sebességgel halad. Megfeledkezünk az intenzitásról! Ha nem olyan intenzitással edzel, mint amilyen intenzitással játszol vagy játszanod kellene a mérkőzésen- akkor nem sok értelme van az edzésnek! Befejezve, a rendezetlen védelem elleni támadás új típusú játékosokat követel. Ez pedig nem más, mint az a fajta speciális képzés, amit eddig átvettünk. Nagyon jó bekkek vannak, van aki tud centerezni, van szélső- mindenki jó volt a helyén. De a rendezetlen védelem elleni támadáshoz a képzésben a komplexitásra kéne a hangsúlyt fektetni. Azaz mindenütt jó, de a legjobb mondjuk centerben, hátul, szélen. Denitől kaptam életemben a legszebb dicséretet, amikor Olaszországban kérdezték tőle, hogy a Faragó milyen játékos, s azt mondta, hogy a kapuban közepes. Ennél nagyobb dicséretet azt gondolom nem kaptam. A mai játék ezt valahogy megköveteli. Olyan játékosokat szeretnék látni, aki ha nem támadják meg rálövi, ha megtámadják, elúszik. Szeretném megköszönni nektek, hogy meghallgattatok!

Faragó Tamás (Összefoglaló): Szükség van az ilyen szakmai fórumra! Szükség lenne arra, hogy többet találkozzunk, mert szeretünk együtt lenni. Másrészt pedig a fiatal kollegák is igénylik, hogy megosszunk velük néhány tapasztalatot, gondolatot.

Kiemelnék egy-két gondolatot!

Kásaelőadásában megfogott, amit az edzések minőségéről mondott. Tehát fontos a hatékonyság! Jól kell beosztani a rendelkezésünkre álló időt. A lábtempóra mindenképpen maradjon idő- akár az erőnléti edzésből való lecsípéssel is! A másik gondolat, amit már említettem, hogy törekedjünk a jó hangulat kialakítására. Roli bácsinál hallottuk a szakmai minimum fontosságát. Ígérem ez újra előtérbe kerül. Szeretném, ha ezzel az Utánpótlás Bizottság és a Szakmai Testület is foglalkozna. A vidéki egyesületek bővülése fontos alapja a bázisnak, de a jövőhöz az is kell, hogy védjük meg magunkat (nyári sportág, nyitott medence, rövidebb pálya stb). Az utánpótlás bajnokságokban olyan szabályokkal játszhatnánk, amit mi határozunk meg! Sőt az országos felnőtt bajnokság kiírása szerint 25-30 méteres pályán lehet játszani. Melyik egyesület vállalta ezt be? Lacinál azt a tanulságot leszűrhetjük, hogy egy emberhátrányos taktikával nem lehet egy mérkőzést lejátszani. Azt hiszem emberhátrányos védekezésben és zónában is elmondható, hogy a lehető legrosszabb helyről, a legrosszabb időben, a leggyengébb lövőt kell kényszeríteni, hogy ellője. S, ha ebből a háromból kettő teljesül, akkor jól működik a védekezés. Fecsó bácsi előadásából már említettem az edző minőségét és azt a gondolatot, hogy a győzelem megtervezhető. Egy biztos: a taktika nem olyan bonyolult. Minden, ami az ellenfélnek jó, az nekünk nem jó! Egy taktikával nem érdemes egy mérkőzést lejátszani. Azt külön köszönöm a Fecsónak, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy a legjobb teszt a vízilabda. Ez így van! Ambrus Tomi előadásában a legfontosabb a politikai konszenzus és a gazdasági háttér említése. Az őszinte előadás nagyon fontos volt ahhoz, hogy képet kapjunk a nehézségekről. Gerzson elmondta, hogy egyre fontosabb a saját nevelésű játékos szerepe. Egyrészt, mert az emberek kötődnek a klubhoz, másrészt pedig –ahogy említette-, gazdaságilag is hatékonyabb. Arról nem is beszélve, hogy ennek milyen motivációs ereje van a saját utánpótláson belül! Látják a példákat, akiknek sikerült odaérni a felnőtt csapathoz. Magammal kapcsolatban pedig szeretném elmondani, hogy ahhoz képest, hogy nagyon jó edzőim voltak és lassan már harminc éve gyakorolom ezt a szakmát, most ennyi idő távlatából elmondhatom, hogy tőlem senki nem tanult semmit.

Köszönöm szépen!

 

Nádor Zsombor

Szakmai Testület